Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. ferbuár / 2. szám
JÖN A LIEDL! Miért nem épít az önkormányzat végre egy olcsó közértet? - hangzott el már sokadik alkalommal a kérdés. Itt nagyon sok kispénzű nyugdíjas él - tették hozzá magyarázatként. Dr. Gegesy Ferenc válaszában leszögezte: elsősorban azért nem fontolgatnak ilyen beruházást, mert ez nem önkormányzati feladat. Ugyanakkor a megjelentek nagy örömére bejelentette, a Napfény utcai benzinkútnál a Pilisi Parkerdő- gazdaságtól vett területen még idén tavasszal megindul a - jelenleg legolcsóbb árakkal dolgozó hazai üzletlánc - a Liedl bevásárlócentrumának megépítése. Az engedélyezések már megtörténtek. Padi Kálmán alpolgármester hozzáfűzte, hogy amikor először találkoztak a tervvel, körbejárta a környék közös képviselőit, és nyolcvan százalékuk támogatta az áruház létrehozását. AKADÁLYMENTESÍTÉS A polgármester tájékoztatójában rámutatott, milyen nehézségeket jelent, hogy a mozgássérültek közlekedésével kapcsolatos - az akadály- mentesítést célzó - jogszabályi előírás megvalósításához ígért, a helyi önkormányzatok által pályázható összegek elmaradtak. így nagyon komoly erőfeszítést jelent, hogy észrevehető előrelépés történjen. Tavaly nyáron felmérték: több mint egymilliárd forintba kerülne, hogy az összes közintézményben megtörténjen az átalakítás. Harmincmillió forint feletti összeg szerepel a költségvetésben erre a célra, de van egy halvány ígéret arra is, hogy valóban lesz pályázati lehetőség. Bár lakótelepünk az elsők között volt az akadálymentesítésben, a mozgássérülteknek továbbra is sok gondot okoz a mindennapi életben az önálló közlekedés és ügyintézés. Dollenstein János szinte születése óta a József Attila-lakótelepen él. Tíz éve egy autóbaleset következtében kényszerült kerekes székbe. Őt kérdeztük meg a tapasztalatairól.- A lakótelepen elég sok - ötvennél mindenképpen több - kerekes székes ember él. Az elkezdett akadálymentesítés azonban nem okoz minden esetben felhőtlen örömöt, hiszen van, ahol le lehet ugyan hajtani járdáról, de a túloldalon nem alakítottak ki felhajtót. Ilyenkor vissza kell fordulni. Az új átjáróknál másfél-két centiméteres fellépők maradtak, ezek miatt nagyot zökkennek a babakocsik is. A régi épületek és utak helyzetét még csak-csak megérti az ember, de az újabb beruházásoknál mindenképpen gondolni kellene ránk. A frissen átadott szelektívhulladék-gyűjtőknél meg kell várnunk, míg valaki odajön, és bedobálja odavitt dolgainkat, mert a kocsinkkal nem lehet feljutni a konténerekhez. Ha valakit hozzám hasonló baleset ér, alapvetően megváltozik az élete. Nekem az volt a szerencsém, hogy földszinten laktunk, s az erkélyünket átalakítva, egy emelő odaépítésével sikerült megoldanom az önálló közlekedést. A legtöbb lakóház bejáratát sorstársaim csak külső segítséggel tudják használni. Az Ifjúmunkás utcai gyógyszertár már megközelíthető kerekes székkel, a Pöttyös utcai gyógyszertárnái is láttam már egy lépcsőjáró szerkezetet. A bevásárlás sem egyszerű. Az Ifjúmunkás 13. sz. melletti közértbe a kijárati részen be lehet menni kocsival. A Kaiser's áruház külső ajtaján nehezen, de be lehet jutni, ám benn a forgókapus rendszer már leküzdhetetlen. Könyvtárba a balesetem óta nem járok, a lépcsők lehetetlenné teszik a feljutást. Azt azonban csak nagyon nagy költséggel lehetne számunkra is közlekedhetővé alakítani. Ha rajtam múlna, mit tartanék legfontosabbnak átalakítani? Az iskolákat! Lakásszövetkezetünk az Ifjúmunkás 13.-ban tartja a közgyűlésit. Ott egy rámpával megoldható lenne a dolog. Saját példámon tudom, milyen fontos, hogy az ember egy ilyen baleset után ugyanabban a környezetben (munkahelyi, iskolai közösségben) folytathassa az életét. Higgye el, ez a legjobb rehabilitáció! Arra is kell gondolni, hogy gyerekek is élnek közöttünk hasonló gondokkal. LAKÓTELEPI PORTÁLT ADTAK ÁT Január 21-én - a József Attila-centenáriumi év lakótelepi megemlékezéseinek első eseményeként - Paál Kálmán alpolgármester adta át a www.jalt.com címen elérhető lakótelepi internetportált. A Dési Művelődési Ház által kialakított webkikötőben a lakótelep összes intézményét (részönkormányzat, iskolák, óvodák, jégpálya, uszoda, művelődési intézmények) elérhetővé tették. Aktuális híreket is szándékoznak megjelentetni. Terveik közt szerepel a helyi iskolák tehetséges diák újságíróit megbízni majd itt megjelenő kisebb interjúk elkészítésével. Lakossági szolgáltatásra is készülnek. Most készítik elő annak technikai feltételeit, hogy ingyenes levelezési programot (e-mail címet és levelezési tárhelyet) biztosítsanak a lakótelepieknek. A művelődési ház előterében ingyenesen használható terminált helyeznek el, hogy biztosíthassák a portál széles körű elérhetőségét. Hegedűs Sándor DÉSI HUBER ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ 2.13.00-16.00 WEÖRES-MINIKONFERENCIA 5.17.00 CSALÁDI TÁNCHÁZ 19.17.00 CSALÁDI TÁNCHÁZ - zenél a Kelet Virága zenekar 12.18.00 DÉSI MELÓDIUM - Huszák Zsóka és sztárvendégei 16.14.30 BARANGOLÁS HANGSZERORSZÁGBAN - Az Ádám Jenő Zeneiskola ismeretterjesztő sorozata általános iskolásoknak 26. 18.00 NYOLC HÓNAP ALATT A FÖLD KÖRÜL - Franciaország és Párizs - ciszter kolostorok, a híres borvidékek és a „Fények városa” Előadó: Kátai-Tóth Brigitta (Ingyenes rendezvény) 10.17.00 KRESZ-AKADÉMIA autósiskola tanfolyam indul: Félfogadás: hétfő, csütörtök 16.00-17.00 KATTINTS RÁ, NAGYI! - Időskorúak informatikai oktatása A következő csoportok márciusban indulnak. Jelentkezés: febr. 18-ig. ÁLLANDÓ PROGRAMOK Hétfőnként 16.00-17.00 CSEPEREDŐK- néptáncoktatás gyerekeknek Szerdánként 1930-21.00 THAI-CHI OKTATÁS Hétfőn és csütörtökön 1630-1730 FASHION DANCE - Divat és tánc egyben. További információ: 06 20 256 6883, www.fashiondance2002.hu Hétfőn 18.00-19.00, szerdán 18.30-19.30, pénteken: 18.00-19.30 MÉLYIZOM TORNA Hétfőn, pénteken 17.00-18.00 HÉTKÖZNAPI JÓGA Kedd, csütörtök: 18.00-19.00 AEROBIC Szerda 18.30-19.30 STEP AEROBIC Szerda 17.00-18.30 GERINCJAVÍTÓ TORNA Kedd, csütörtök 16.00-17.00 AIKIDO -Japán harcművészet gyerek Hétfő, kedd, csütörtök 19.30-21.00 AIKIDO felnőtt edzések Kedd 18.00-19.00 HASTÁNC TANFOLYAM kezdő csoport Pénteken 19.30-21.00 STEP-KONDI Hétfőn, szerdán, pénteken 8.00-9.00 REGGELI ALAKFORMÁLÓ TORNA Ferencváros 11 2005. február