Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. ferbuár / 2. szám
2005. február O LCSÓBB LESZ A TÁVFŰTÉS A LAKÓTELEPEN Ezzel a jó hírrel örvendeztette meg a Főtáv Rt. a sajtótájékoztatóján megjelenteket. A Budapesti Erőmű Rt. hőforrásainak 1993-tól zajló programja ugyanis végre elért a lakótelepünket is kiszolgáló Kispesti Erőműhöz is. Itt egy 110 MW teljesítményű egységet adtak át. Ez egy új hő- és villamosenergia-termelő berendezés, amely a ma legkorszerűbbnek tartott technológiájú 70-76 MW-os gázturbinából, hőhasznosító kazánból, 30-34 MW-os gőzturbinából és egy száraz rendszerű hűtőtoronyból áll. Az új berendezések tervezésénél fontos cél volt a légszennyező anyagok kibocsátásának és az üzemzajnak a csökkentése is. A Főtáv Rt. tájékoztatása szerint a Budapesti Erőmű Rt. és a Főtáv Rt. között létrejött megállapodás alapján a Kispesti Erőmű szolgáltatási területén - így a József Attila-lakótelepen is - a távhőfo- gyasztók januári alapdíja 5 százalékkal csökkent. Februártól pedig a január 1-jét követő hőenergia-fogyasztás elszámolásánál a hődíjat is 5 százalék kedvezménnyel fizethetik meg a lakók. LAKOSSÁGI FÓRUM VOLT Január 12-én a Közösségi Házban mintegy másfél száz érdeklődő jelenlétében lezajlott a József Attila-lakótelep évnyitó beszélgetése. Az Otthonunk a lakótelep címmel meghirdetett rendezvényen dr. Gegesy Ferenc polgármester, dr. Kovács József, a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa és dr. Ormossy Attila rendőrkapitány - rövid tájékoztatóik elhangzása után - a Rönk-képviselőkkel együtt, legnagyobb részben a megjelentek kérdéseire, felvetéseire válaszoltak. A jó hangulatú eszmecserén történtekről az alábbiakban olvashatnak, de következő számainkban is vissza fogunk térni. SZÁGULDÁS AHOL CSAK LEHET Minden jogszabály annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle. Lakótelepünk legnagyobb része az úgynevezett „harmincas” övezetek közé tarozik. A pesti autós lélektanához tartozik, hogy ahol kockázat nélkül lehet, alaposan átlépi a sebességhatárt. Amíg tartósan teheti, különösebben nem is gondolkodik róla. Dr. Ormossy Attila, a Ferencváros rendőrkapitánya elmondta, hogy az elmúlt tíz esztendőben nem volt annyi sebességmérés, mint 2004-ben, amit az tett lehetővé, hogy a csepeli önkormányzat - látva, hogy a fővárosi műszerekkel csak elvétve látogatják a kerület közútjait - vett egy saját traffipax- készüléket. Mivel szomszédunk kapitányságával kiemelkedően jó a kapcsolatunk, amikor ott nem került bevetésre a száguldásregisztráló, kölcsönkaptuk azt, s ilyenkor zömmel a József Attila-lakótelepen használták a mieink. Kétségtelen, hogy sűrűbb jelenlét tartósabb hatást tudna kiváltani. Arra a javaslatra, hogy a Ferencváros is vegyen egy ilyen készüléket, a polgármester úr elmondta: a 2005-ös költségvetésben - mint eddig is - terveznek közbiztonságra fordítható összegeket. Alapítvány is működik e terület erősítésére, amelyet kerületi gazdálkodó szervek is támogatnak. Amennyiben ez ennyire fontos a lakóterületnek, támogatólag továbbítja a javaslatot. ZAJSZENNYEZÉS Bár eredetileg a beruházó által a lakosságnak bemutatott dokumentumokban szerepelt az M5-ös bevezetőszakaszának kialakításakor a zajvédő fal, az nem épült meg. Anyagi okokra hivatkozva a fővárosi önkormányzat - mint megrendelő - végül elállt a megvalósítástól. Az út túlsó végén, a katonai egyetemnél megépítették a hangszigetelő falakat, a lakótelepiek viszont hallgathatják a kamionokat egész éjszaka. Néhány hozzászóló úgy értesült, EU-szabvány van rá, hogy új építésű útszakaszoknál - ahol ez indokolt - a kivitelező kötelessége felépíteni a zajvédő falakat. Paál Kálmán alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat megbízásából különböző alkalmakkor a nap különböző szakaszaiban, a környék több pontján végeztettek zajszintméréseket, hogy kellő számú bizonyíték álljon rendelkezésükre. Nemrég, már ezek birtokában, a polgármester - a kerület környezetvédelmi tanácsnoka és a főépítész jelenlétében - egy környezetvédelmi szakemberrel tárgyalt s a megbeszélésen elhangzottak szellemében tárgyalást kezdeményeznek a fővárossal, amelyen a leghatározottabban fogják képviselni a zajvédelem igényével fellépők álláspontját. Bár - mint Paál Kálmán hozzátette - a leghatásosabb zajvédelmi intézkedés a forgalmat elvezető körgyűrű befejezése lenne. BIZTONSÁGI CSUKLÓPÁNT Évekkel ezelőtt felvetődött már, hogy az olyan magatehetetlen betegeknek, akiknek nincs a családban ellátója, nagy segítség lehetne az a szolgáltatás, amelyet egy csuklóra helyezhető, parányi eszköz testesítene meg. A pánton egy gomb megnyomása jelezné a diszpécserközpontnak, hogy orvosi segítségre szorul az illető. A riasztott orvosi ügyelet - ugyanaz, amelyik egyébként is kijár a betegekhez, ha háziorvosi rendelés éppen nincsen - azonnal elindulna hozzá. Az előzetes felmérések alapján, lakótelepünkön negyven ilyen rászoruló él. A szolgáltatás sok pénzbe kerül, de a rászorultságot tekintve az önkormányzat kész biztosítani a szükséges összeget. Több szolgáltató is vállalkozna a feladatra, a tárgyalások jelenleg is folynak. FOLYTATÓDNAK A SZŰRÉSEK A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat megelőző szűrővizsgálatait többen illették dicsérő szavakkal. A lakótelepről - a nyugdíjas szak- szervezettel karöltve - tavaly nyolcvan idősebb itt élőt vontak be egy általános szűrésbe, s közülük két embert meg is kellett műteni. Rajtuk kívül is számos itteni résztvevője volt a különféle preventív akcióknak. Dr. Kovács József a szolgálat vezetője megerősítette: valóban nagyon népszerű volt a csontsűrűség-, magas vérnyomás, nőgyógyászati és prosztataszűrés. Sok komoly betegséget sikerült idejében észlelni és meggyógyítani. Idén már székletszűrés is lesz. Három alkalommal kell majd mintát leadni, s ha abban bármikor vért találnak, az esetleges béldaganatra utal. Kellő időben felfedezve jó eséllyel lehet felvenni a küzdelmet e betegséggel is. A háziorvosok lakcímre küldik majd az értesítést. ! 10