Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. ferbuár / 2. szám

Gabi bácsi Meghalt Gabi bácsi. Gabi bácsit ismerték a Tompa utcában és szerte a kerületben. Gabi bácsi időskori életének nagy részét lent az utcán töltötte. Én is így találkoztam vele. A halálhírét is az utcán hallottam. Egy asszony kérdezte hangosan egy úrtól az egyik Tompa utcai kapualj telőtt: „Tényleg maghalt Gabi bácsi?” „Igen, még a múlt év vége felé.” Néhány évvel ezelőtt érdekességeket gyűjtöttem a Ferencvárosról. Idős, itt élő embereket kérdezgettem a múltról. Gabi bácsival könnyű volt szóba elegyedni. Galambokat etetett a kezéből, mosolygott. Körülötte a madarak búgtak, már-már úgy nézett ki, beszélgetnek az öregúrral. Én kérdeztem, ő rám nézett, majd arra a galambra siklott a tekintete, amely épp a csuklóján állt és a tenyeréből csipegetett, és nem a kérdésemre válaszolva ezt mondta: látja, bár mindenki ilyen barátságos lenne. Csiszár Gábor 1922-ben született Erdélyben, székely családban. A Tompa utcába még 1939-ben költözött szüleivel. Fiatalosan emlékezett vissza az utca történetére. „A legöregebb a 14-es számú ház. A miénk fiatal, mert csak 1904-ben épült. Ez kérem azelőtt a koldusok, kocsisok utcája volt. Ott, látja, a Páva Szálló helyén három garázs állt. Inkább fészer. Na most. Abból indultak minden reggel a szekerek lisztet szállítani a ferencvárosi malmokba. Nyáron mindig néztem őket. A Liliom és Tompa sarkán pékség üzemelt. Ott volt pékinas Marosán György. A pékség tulajdonosát Bárány Lászlónak hívták, ezért volt az a Bárány-pékség. Aztán a Tompa és a Páva utca sarkán cipészbolt volt. Mellette egy kicsi gépgyártó műhely, akkor hihetetlen nagy teljesítményű hidraulikus préssel fölszerelve, így még a budapesti hidak ívelemeit is le tudta gyártani. Mellette kalyibák áll­tak. Földszintes, egyemeletes viskók. Az élet mégis barátságos volt. Ismertük egymást. Aztán tovább, a Tompa utca-Angyal sarkán volt később egy rendőrőrs. Aztán ott van a Tompa 13. Még a közelmúlt­ban tábla mutatta a költő, Tompa Mihály emléktábláját. A felújítás után elveszett. Azt a házat egy amerikai magyar és egy Magyarorszá­gon élő üzletember építette bérlakásoknak. Az Angyal-Tompa másik sarkán vízszerelő működött. Ott voltam én is inas. Aztán az állam­osításban elvették, de a tulajdonosnak azt mondták, maradhat. Hát maradt. Ő is meg én is. Ilyen világ volt. ’56-ban pedig nagy harcok voltak. A kőrúthoz közeli egyik ház harmadik emeletéről AVH-s tiszteket dobtak ki. Mind szörnyethalt. Aztán a hetes szám előtt orosz katonák feküdtek sorban egymás mellett három hétig, mésszel leöntve. Volt az utcában tejcsarnok, lóhúsüzlet, a 14.- ben pedig egy szatócsbolt. A kereskedő fiát ’56 után kivégezték. Gyerek volt akkor még. Kinn a körút sarkán meg kocsma működött. Emlékszem, fiatalkoromban épp benn voltam, amikor jött a tisztior­vos. Aztán mondta a tulajdonosnak, itt térdig gázol az ember a csikkben, csináljon valamit. Mire a csapos csak annyit mondott: én örülök neki. Ha nem így lenne, a borom pimpósodna meg. Nekem jobb, ha sok a csikk, mert akkor sok a vendég. Az orvos kiment, de az üzletet nem záratta be. Az utca közepe táján egy tábla mu­tatta a nagy árvíz magasságát. Az emléktáblát elvitték a Közraktár utca 22.-be, valami kis múzeum­ba. De a tábla ikertestvére még mindig látható a Viola utcai óvo­da falán. Azt nézze meg, most mi van itt. Sétálóutca autókkal és kutyákkal. Én azt mondom, hogy az utca vagy legyen az embereké, vagy a járműveké. így, ez a félmegoldás nem tetszik. No de ezt is megszokjuk. Ameddig etethetem a galambokat, boldog ember va­gyok. Rómában is jártam, ott is etettem őket. De amikor ott voltam, az itteni, pesti gerlékre tudtam csak gondolni, hiszen ezek kedvesek úgy igazából a szívemnek.” A beszélgetés után is sokszor futottunk össze az utcán. Gabi bácsi vagy ült a pádon, s valakivel kvaterkázott, vagy sétálgatott. Néha a közeli kocsmából jött ki, akkor azt mondta, nem ám berúgni járunk az ivóba, csak egy pohár sörre vagy egy fröccsre. Gabi bácsi már nem eteti a galambokat. Pedig a galambok várják. Várják, mert azóta a Tompa utcában senki sem foglalkozik velük olyan odaadóan, mint Gabi bácsi, s talán magával az utca életével sem foglakozik olyan mélyrehatóan senki, mint a mindig kigombolt ing­ben, zakóban járó, szemüveges öregúr. Kisdi Máté József Attila nyomában A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény József Attila nyo­mában" címmel kiállítást rendez 2005. április 25-én. Kérjük, hogy amennyiben tulajdonukban áll bármilyen József Attila korát idéző fénykép, esetleg jelenlegi lakóházuk korabeli felvétele, hívják a 218-74-20-as telefonszá­mot, vagy jelentkezzenek szemé­lyesen a Ferencvárosi Helytörté­neti Gyűjteményben (Pipa u. 4., e- mail: fmkl 1(5 enternd, hu). A „József Attila nyomában” című kiállítás azokat a helyszíne­ket, lakóépületeket, iskolákat, mozikat, köztereket, személye­ket mutatná be, amelyek és akik József Attila gyermekkorának meghatározói voltak. Kérjük, hogy a kiállítás sike­ressége érdekében járuljanak hozzá a bemutatott anyaghoz otthon megőrzött emlékeikkel, hogy a tárlat minél hitelesebben ábrázolhassa József Attila korát. A lakóházak és helyszínek, amelyek a kiállítás szempontjából kiemelten fontos jelentőségűek: 1. Soroksári út 19. kis szappa­nos-üzem; 2. Soroksári út 36. - lakóház; 3. Soroksári út 28. - la­kóház; 4. Szvetenay (Lenhossék) u 14. - kis szappanos-üzem; 5. Gát u. 3. fsz. 3. sz. - lakóház; 6. Szvetenay (Lenhossék) u. 18. - lakóház; 7. Gát ü. 8, -lakóház; 8. Gát u. 21.1. em. 19. - lakóház; 9. Márton u. 1. - lakóház; 10. Haller u. 15. - lakóház; 11. Szvetenay utcai tömegszállás; 12. Ferenc tér és környéke; 13. Ferenc tér 5. - lakóház; 14. Páva utcai kocsma; 15. Márton u. 5. - lakóház; -16. Páva u. 11. - lakóház; 17. Ipar utcai fővárosi népiskola; 18. Mester utca 67. sz. alatti nagy fővárosi iskola, 19. Haller u. 15. - lakóház; 20. Gát u. 8. - lakóház; 21. Haller u. 15.- lakóház; 22. Gyep u. (Thaly Kálmán u.) 40. sz. - lakóház; 23. Ranolder (Balázs Béla) u. 10. sz.- lakóház; 24. Üllői út 63. - lakóház; 25. Bokréta u. 10. sz.- lakóház; 26. Ferenc tér 11. - lakóház; 27. Ferenc tér 13. - kis kávémérő; 28. Világ mozi - Mes­ter u. 51.; 29. Kálvin téri refor­mátus templom; 30. Ferencváro­si pályaudvar; 31. ferencvárosi Kiserdő; 32. Haller mozgó - Haller u. 54.: 33. Üllői út 54. - polgári iskola; 34. Vágóhíd utcai konzervgyár; 35. Szent László kórház; 36. Tűzoltó utcai Fehér Kereszt gyermekkórház; 37. Haller u. 30. - lakóház. 2005. február

Next

/
Thumbnails
Contents