Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. ferbuár / 2. szám
2005. február A z önkormányzat margójára Velem együtt az olvasó is bizonyosan emlékszik még arra az általános iskolai élményre, amikor a füzet margóján megjelentek a tanító néni piros betűi. Volt, aki félt a füzet kinyitásától. Mennyi lesz a piros megjegyzés? Sok hibát vétettem-e? Inkább izgalmas pillanatok voltak ezek a diákok számára - bizalmas találkozás a tanító néni gondolataival. Ma már tudjuk, hogy ez egyfajta párbeszéd, amelyben hatunk egymás gondolataira, és a bölcsebb, tapasztaltabb ember esélyt ad a hibák kijavítására. Ez akkor eredményes, ha nem a félelem és a dac mozgatja a tanulót, hanem az együttműködés akarata a közös célért, a több tudásért, jelen példámban a saját tudásom biztosabbá tételéért. Lehet más a cél, lehet más az élethelyzet, vallom, hogy a közös előrejutás záloga a közös gondolkodás, az együttműködés. Tavaly „megérkeztünk” Európába. Az Európai Unió egy hatalmas együttműködési rendszer, nemzetállamok közössége ezernyi megoldandó kérdéssel. Ha itt nem lenne fül egymás álláspontjára, holnap akár meg is szűnhetne. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁI Itt, Budapest nagymúltú, szép kerületében, a Ferencvárosban ne értenénk ezt?! Tudom, hogy ma a ferencvárosi önkormányzatban is szükség van a margóra vetett piros megjegyzésekre, a tanító bölcs tanácsaira. Lesz-e rá szem, amely ezt meglátja, lesz-e rá fül, amely ezt meghallja? Bízom benne, hogy a közös cél, a kerület fejlődése, a ferencvárosiak közös érdeke szükségtelenné teszi a kérdéseket. Új évet nyitunk, tervezzük a közös teendőket. József Attila centenáriumának szenteljük az évet, reményeim szerint megépítjük a László Kórház sporttelepére tervezett ifjúsági szabadidő központot, iskolákat, óvodákat újítunk fel, újra szép kulturális rendezvényekkel köszöntjük a ferencvárosiakat, és sorolhatnám a tennivalókat. Mindehhez pénz, jó szabályok, felelős döntések kellenek. A döntésekhez egészséges, jó vitákra van szükség. Legyenek hát vitáink, ez így van rendjén. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a kerület érdeke nem fejezhető ki minden esetben pénzzel, jogszabályokkal. Elsősorban emberi kapcsolatokban, ehhez kapcsolódó közéleti példákban, partnerségben fejezhető ki. Nem egymás megalázásában, mert annak nincs köze a tisztességes vitához. A vita, az időben, szemtől szembe elmondott őszinte kritika egyenlő az egymás iránti tisztelettel. Ez tesz alkalmassá minket arra, hogy Ferencváros közéletének szereplői legyünk. Amint a margón kritikát, tanácsokat megfogalmazó tanító, és a befogadó tanítvány tiszteli egymást. És még valami. A margóra jegyző tanító csak látszólag külső személy. Valójában együtt lélegzik diákjaival, nemcsak tanít, tanul is. Nyitott a tanítvány gondolataira, mert tudja, a világ annyiféle, ahány az ember. Hisz mindaddig, amíg ezt így teszi, képes megújulni, így tanulják ők, tanító és tanítvány, együtt a demokráciát. Magunknak is ezt kívánom! Pál Tibor országgyűlési képviselő * áÉ __Él D r. Kökény Mihály 10.17-00 Lónyay utca 22. MSZP-iroda 24.17.00 Balázs Béla utca 38. MSZP-iroda Pál Tibor 11.16.00 József Attila-lakótelepi Közösségi Ház, Toronyház u. 3/B KÖZLEKEDÉSI HÍREK — Éjszakai közlekedés Budapesten A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület január 12-én mutatta be a sajtónak Budapest éjszakai közlekedéséről szóló reformkoncepcióját. Véleményük szerint a jelenlegi, 18 járattal lebonyolított éjszakai közlekedés színvonala nem világvároshoz méltó. A járatok nem alkotnak összefüggő rendszert, kedvezőtlenek az átszállási kapcsolatok, a frekventált vonalakon nagy a zsúfoltság, sok terület pedig ellátatlan. A koncepció 31 éjszakai járatból álló hálózatra épül, amelynek magja a nagykörúti köijárat és három alcentrum (Deák, Móricz Zsig- mond és Moszkva tér). Az ide érkező sugárirányú járatok kiszolgálnák az eddig éjszaka ellátatlan területeket is, néhány ponton a városhatárt is átlépve. Az éjszakai járatokon érvényesek maradnának a bérletek és jegyek. Véleményük szerint a kiterjedtebb hálózat nem jelentene többletköltséget, sőt megtakarítást eredményezne, mert az utasforgalom ellátásába bevonnák a BKV Rt. szolgálati járatait, melyek jelenleg csak a járművezetők haza- és munkába szállítását végzik. A Ferencvárosban továbbra is a Nagykörúton, az Üllői úton, a Hungária körúton és a Soroksári úton közlekednének az autóbuszjáratok, csupán számozásuk lenne három számjegyű, kilencessel kezdődő. Közben a BKV is készíti a saját fejlesztési elképzelését, érzékelve egyrészt a növekvő igényeket, másrészt a jelenlegi hálózat hiányosságait. Ok is számolnak a szolgálati járatok egy részének bevonásával, de - az egyesület kalkulációjával szemben - még így is évi százmillió forint feletti a kétségtelenül szükséges változások többletköltsége. Demszky Gábor főpolgármester felkérte Aba Botondot, a BKV vezérigazgatóját, tegye lehetővé, hogy a BKV éjszakai szolgálati járatait az utasok is igénybe vehessék. AUTÓBONTÓK HÁLÓZATA Egy kormányrendelet szerint a gyártók kötelesek visszavenni a hulladékká vált gépjárműveket, melynek érdekében 2005 júliusáig kell kialakítaniuk az ország minden pontjáról 50 kilométeren belül elérhető autóbontó és hasznosító hálózatot. A gépjárművet a forgalomból csak akkor lehet véglegesen kivonni, ha a bontási átvételi igazolást bemutatják. Ez remélhetőleg véget vet annak a gyakorlatnak, hogy minden öt autóból négy (gyakran nemcsak személykocsi) a félreeső utcákban, árokparton, erdőben, patakban fejezi be az életét. Az autóbontók tevékenységére a jövőben rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak, munkájuk révén káros anyag nem juthat a környezetbe. Amit lehet, újra kell hasznosítani, a többi alkotórész sorsa a megsemmisítés vagy a lerakás. Krivánsúy Árpád 6