Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. december / 12. szám
2005. december 1 P ier Paolo Pasolini 30 évvel a halála után a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Budapesti Olasz Kulturális Intézet, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Nemzeti Színház programsorozatot szervezett november 1. és 27. között. A résztvevők a retrospektív vetítéseken kívül Pasoliniről szóló dokumentumfilmeket, előadásokat, beszélgetéseket láthattak, hallhattak a több helyszínen zajló eseményeken. Az író-költő-rendező 1922-ben született egy Friuli tartománybeli kis településen, és Róma külvárosában, Ostiában halt meg, egy elhagyott focipálya tisztásán. Testét bottal verték, majd gépkocsival többször áthajtottak rajta. A brutális gyilkosságot magára vállaló férfi, aki nemrég szabadult a börtönből, májusban a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette, nem ő ölte meg Pasolinit. Azóta nem hallani róla. Pasolini filmjei figyelemfelkeltők és olykor botrányosak, költészetét mély katolicizmus hatja át, vállalt homoszexualitása botránykő az ötveneshatvanas évek Itáliájának nyárspolgári társadalmában. Katolikus és kommunista, aki másságával, eretnekségével mindig és mindenhol kívülálló marad. Magyarországra a hetvenes években a A címet akár meg is fordíthatnánk - kávéház a folyóiratban hiszen manapság többet írnak a kávéházakról, mint amennyit olvasnak bennük. Ha már ferencvárosi sétánkon elkísértek minket az egykori Pápa-féle tejivóba, tudhatják, milyen hagyománya van itt a kávéházi újságolvasásnak. Ennek, miként a „békebeli” kávéházaknak ma már csak az emléke él. Akad ugyan egy-két hely ahol ma is leakaszthat a vendég néhány újságot a fogasról, de ez sajnos nem nagyon jellemző. Sajnos? Ki tudja? „Nincs rá igény” - szokták ilyenkor mondani az illetékesek. Mint ahogy „nincs igény” a minőségi ételekre a vendéglőkben, az udvarias és szakmailag kifogástalan pincérekre sem, a dióra a somlói galuskában meg a Gundel- palacsintában. Nincs igény, mert már nemzedékek nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sincs a profi vendéglátásról, s nem is tudják, hogy a gyárilag aprított szotyola nem azonos a darált dióval. Elismerem, ez a bevezető is afféle múlt századi dohogás, avítt, miként e szó is, ma már más idők járnak az egyre szaporodó kávéházakban. Itt, a Ráday utcában is, ahol megrendezték az évad utolsó nagyszabású programját, a Film- és folyóirat-fesztivált. Jobb helyet keresve sem leFilmmúzeum-mozi hálózatán érkeznek filmjei, amelyeket a cenzúra átenged a szűrőn: Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai... A Mamma Roma, a Máté evangéliuma, a Csóró filmklubokban jut el az egyetemistákhoz. Utolsó filmjét - Salö, avagy Sodorna 120 napja - már halála után mutatják be, majd nem sokkal utána be is tiltják. Legiszonyatosabb, legnaturáli- sabb filmje a fasizmusról, a szeretetlenségről, a pokol legmélyebb bugyrairól szól. Testét a Campo de’ Fiorin ravatalozzák fel 1975 novemberében Giordano Bruno szobra alatt, és Casarasa della Deliziában, szülőfalujában temetik el. -mezsuhetne találni egy ilyen rendezvénynek, hiszen ebben az utcában egymást érik a kávéházak, amelyek közül négy is helyet adott a különböző folyóiratesteknek. Nagy híve vagyok minden olyan kulturális eseménynek, amely a spontaneitásra épít, amely az utca - és jelen esetben a kávéház - közönségét akarja meghódítani. S mi más illene jobban egy kávéházba, mint a folyóirat? A törekvés jó, elismerésre méltó. Valóban meg kellene teremteni valami kávéházi kultúrát, feléleszteni és továbbvinni a hagyományokat, Pápa Zoltán nyomdokaiba lépni. Igényt teremteni. A céltól azonban - ha van ilyen cél egyáltalán - még messze vagyunk. Mind a bemutatkozni vágyó redaktorokon, mind az olvasóközönségen még lötyög kicsit ez a ruha. Mintha mindenki a helyét keresné, a folyóirat a kávéházat, ahol olvashatnák őt fesztiváloktól függetlenül is, a közönség pedig a folyóiratot, hogy ne csak így, töményen, kampányszerűen kapja az élményt. Hogy például a Ligetet ne csak egy ilyen sekélyes színvonalú, belterjes tálalásban nyújtsák neki, ahol a kívülálló szinte fölösleges betolakodónak érzi magát. Hogy valóban megtudja, miről szól a Lettre „női száma”, s ne egy amatőrszagú, a tűA Szivárvány Óvodából szeretnénk megköszönni gyermekeink nevében, hogy adójuk 1 százalékával segítették intézményünket. Segítségükkel a gyermekeknek felejthetetlen élményeket szereztek az őszi almaszürettel egybekötött kiránduláson! Kő kövön... marad! Ezzel az alcímmel idén is megrendezték a Kulturális Örökség Napjait. Az érdeklődők számos olyan épületbe léphettek be október 17-18-án, ahová az év többi napján ez nem lehetséges, illetve a máskor is nyitva tartó épületekben rendhagyó, ve- zetéses sétákat szerveztek a látogatóknak. A Ferencvárosban vezetéses látogatásokat szerveztek a Művészetek Palotájában, a Holokauszt Emlékközpontban és a Tűzraktárban. E napokon megnyitották a látogatók előtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem területén a Bolyai Haditechnikai Parkot, ahol szabad téren a Magyar Honvédség muzeális értékű ütegeit, tankjait, mozgó lokátorállomását, légvédelmi rakétáját lehetett megtekinteni. A BKV Rt. kitárta a Könyves Kálmán körúton található, 1903-ban üzembe állított Ferenc Áramátalakító kapuit. A gépek a 10 ezer voltos váltóáramot alakítják át 600 voltos egyenárammá, amely az 1-es. 3-as, 24-es és 30-as villamos kerekeit hajtja a kerületi szakaszokon. A közlekedési társaság megőrizte az egymást váltó, egyre korszerűbb és kisebb méretű áramátalakító berendezéseket. A csillogó masinákat most körbejárhatták az érdeklődők. A kezdeti időkben három dolgozó kellett az áramátalakító működéséhez, a mai gépekhez már csak a szokásos karbantartás idején, vagy üzemzavar esetén kell kiszállniuk a mobil karbantartóknak. krivi 18 A kávéház hangulata réshatárt meghaladó ötvenperces filmet kelljen végignéznie, aztán mehet isten hírével. Volt természetesen olyan is, akinek sikerült „belenőni” ebbe a ruhába. A Thalassa például, amelynek alcíme Pszichoanalízis-irodalom-kultúra, ez évi József Attila-számát mutatta be. Ebben az egy órában valóban képet kaptunk a folyóirat jellegéről, magas színvonaláról, a szerkesztők és szerzők komoly felkészültségéről. S mivel a tudósító nem lehetett ott egyszerre valamennyi helyszínen, csak remélni meri, hogy a három nap során volt még ehhez hasonló bemutatkozás. Tanulság? Helyet a lapoknak a kávéházakban! Helyet az újságot, folyóiratot olvasó vendégnek a kávéházakban! A Ráday utca különleges vonzerejét növelné, ha nemcsak évente egyszer, de nap nap után folyóirat-fesztivált rendezne kávéházaiban: ha asztalain, fogasain mindig ott lennének az újságok. Akár fel is oszthatnák egymás közt a terepet: itt napilapok, ott irodalmi újságok, emitt művészeti folyóiratok, amott gazdaságiak várnák az alkalmi és törzsvendégeket, visszaadva a kávéháznak azt, ami a kávéházé, s nekünk, akik betérünk „egy feketére”, azt, ami egykor a miénk volt. Ferenci Zsuzsa
