Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. augusztus / 8. szám
Móricz Zsigmond huszonhat éves, kezdó' újságíró és ifjú házas, amikor 1906 januárjában feleségével beköltözik az Üllői út 95. számú szép bérházba. Pontosan húsz évig élt itt. Ez a ház tanúja volt egy ragyogó írói pálya kezdetének, kibontakozásának, s tanúja minden boldogságnak és boldogtalanságnak, amit a házasság, a családi élet egy férfinak s különösen egy írónak adhat. „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Ezekkel a szavakkal kezdi Tolsztoj az Anna Kareninát, s ami igaz volt Péterváron meg Moszkvában, igaznak bizonyult az Üllői úton is. Egy tipikus boldog család élt itt csaknem két évtizedig: a paraszti világból érkezett, szépreményű, törekvő újságíróból lett író meg a határozott, erős jellemű, nagyon szép és nagyon szerelmes fiatal, felvidéki tanítónő, Holies Janka. Nehéznek ígérkező életre szövetkeztek. Az első években sokat nélkülöztek, Móricz Az Újság című lap munkatársaként nem keresett valami sokat. A családalapítás tragikusan indult, elvesztették első, majd második gyermeküket is. Móricz lassan és viszonylag későn indult meg írói pályáján, de annál gyorsabban, szinte egyik napról a másikra ért fel a csúcsra. Az átütő sikert a Hét krajcár című elbeszélés hozta, amely a néhány hónapja alapított Nyugat című folyóiratban jelent meg 1908-ban. Szerzője egy csapásra ismert és elismert író lett, a Nyugat munkatársa, Ady barátja. A siker szárnyakat adott neki. Az Üllői úti lakás dolgozószobájában egymás után születtek a művek: a Hét krajcár című novelláskötet, az első regények, a Sárarany és Az Isten háta mögött. A magyar ugar és a fojtogató magyar kisváros ábrázolása teljesen új hangot hozott a magyar prózába. Meghódítja a színpadot is, 1910-ben a Sári bíró című darabját a Nemzetiben viszi sikerre Blaha Lujza. A karrier megállíthatatlanul ível fölfelé, Janka tökéletes társ: buzdítja, inspirálja, segíti férjét. Igazi múzsa, Móricz minden sorát neki írja. Nemcsak a művek születnek sorban, jönnek a gyerekek is. A két halott kisfiú után három lány: Virág, Gyöngyi, Lili. Minden rendben van, úgy tűnik, ezt az embert senki és semmi nem állíthatja meg. Még a világháború is csak megtorpantja, mint ahogy Ady halála is. Barátságuk mindvégig felhőtlen volt, elveik, világszemléletük rokon, s Ady éppen olyan nagy és jelentős írónak tartotta Móriczot, mint amilyen nagy költőnek saját magát. Nem is búcsúztathatta más 1919-ben a nemzet nagy halottját, mint Móricz Zsigmond. És ír, egyre csak ír. 1920-ban készül el a Légy jó mindhalálig, s 1922-ben megjelenik a későbbi Erdély-trilógia első része, a Tündérkert. Már nincsenek anyagi gondjaik. Nyaranta utazgatnak, vagy Leányfalura költöznek, ahol nyaralót vettek. Minden megvan, minden szép és kerek. Túlságosan is az. A férfiszív (ritkábban a női is) ilyenkor szokott megriadni: ennyi volt? Ennyi lesz most már mindig? Szaporodnak a viták, a férfi már kifelé néz a biztonságos fészekből. Ami eddig szeretni való erény és érték volt - Janka figyelme, gondoskodása, pedantériája, takarékossága, hűsége és nem múló szerelme, a nyugalom és a biztonság -, mindez egyszeriben kínos teher lett. Bekövetkezik az elkerülhetetlen. Egy színésznő képében érkezett. Móricz a Búzakalász című darabja próbáján szeretett bele Simonyi Máriába. Az 1925-ben megjelent kisregényt, a tündérszép szerelmi történetet, a Pillangót már nem Jankának írja. Illetve nem csak neki. Simonyi Mária nem lett igazi múzsája Móricznak, továbbra is mindig Jankának írt, pedig Janka meghalt, Veronáit ivott, másodszorra épp eleget, 1925 áprilisában, házasságuk huszadik évében. A félj pedig - nagy úr a szenvedély - elfogadta az áldozatot. Egy év múlva feleségül veszi Simonyi Máriát. Az esküvőt az Üllői úti lakásban tartják, Janka porcelánjai csillogtak az ünnepi asztalon - maga Móricz sem festhetett volna ennél hátborzongatóbb képet. De legalább a közös otthon, az egykor menedéket nyújtó és erőt adó, védelmező éden emléke makulátlan maradt. 1926-ban az új házasok a Móricz lányokkal az Üllői útról a szülésznő Fővám téri, elegáns lakásába költöztek. Közös életük tíz évig tartott. És nem volt éden. Ferenci Zsuzsa Ferencvárosi séták Az összetört éden Június 25-én rendezték meg - immár hagyományosan - a Múzeumok Éjszakáját. Az egész éjen át látogatható kiállítások mellett a legkülönfélébb produkciókat élvezhette a közönség. A Művészetek Palotájában, pontosabban a Ludwig Múzeumban lépett fel a modem balett és tánc nemzetközileg is elismert mestere, Frenák Pál és társulata. Két szinten hat pódiumon követhették figyelemmel a nézők az eszköztelen, nem látványos kosztümökre, hanem a táncmozdulatok szépségére alapozott előadásukat, amelynek díszletét kiállítási tárgyak alkották. A főként fiatalokból álló, az újra, a különlegesre fogékony közönség a kényelmetlenséget is jól tűrte, állva vagy a terem padlóján ülve nézte végig az előadást. NYÁRI TÁNC Kényelmes széksorok várták viszont a közönséget a Lechner Ödön által tervezett Iparművészeti Múzeum földszinti, üvegkupolás csarnokában, ahol Fátyolimpressziók címen Kemény Lénát és tanítványait láthatták táncolni. Az impozáns csarnok hangulatához talán jobban illett volna egy kevésbé kommersz produkció. A Ferencvárosi Ünnepi Játékok keretében a Bakáts téri színpadon július elsején mutatta be a Győri Balett Purim, avagy a sorsvetés című balettjét, amely a Biblia (Ószövetség) Eszter Könyve történetét dolgozza fel. A pompás koreográfia, a táncosok biztos tudása lírai és drámai élményekkel egyaránt elhalmozta a közönséget. A díszletbe épített pódiumon a Budapest Klezmer Band muzsikált, az autentikus zsidó dallamok nagyszerű zenei hátteret biztosítottak az egyik legjobb kortárs magyar balettegyüttes művészeinek. krivi 2005. augusztus
