Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. augusztus / 8. szám
2005. augusztus A BALTAZÁR SZÍNHÁZ A Baltazár Színház Alapítvány 7 éve biztosítja középsúlyos fogyatékos fiataloknak, hogy tehetségükhöz mérten bontakozzanak ki és mutassák meg magukat Az alapítvány a színészek számára magas fokú színészképzést biztosít, színházi előadásokat hoz létre. Megalakulása óta (1998) a társulat hat bemutatót tartott. A társulat egyik főhadiszállása a Ferencvárosi Művelődési Központ. Itt tartják a főpróbákat, és itt mutatják be az új darabokat. Legközelebbi nyilvános főpróbájuk, amelynek munkacíme Kis Vera, decemberben lesz. A darabot Vörös István írja, s a próbák szeptemberben kezdődnek. Papp Beátával, az alapítvány marketing- igazgatójával beszélgetünk.- Kinek az ötlete volt ez a színház?- Elek Dóra, a rendezőnk franciaországi tanulmányai során ismert meg egy sérült színészekkel dolgozó belga társulatot. Elhatározta, hogy valami hasonlót létrehoz itthon is. Pályázatot hirdetett a fogyatékosokat foglalkoztató intézményeknek, és jöttek a játszani vágyók, akik mind a mai napig a társulat magját alkotják. A megalakulással szülte egy időben kezdődött el - alapítványi keretek között - a színészképzés. Nem is lehet ez másként, ugyanis a színészeink főállásúak, és fizetést kapnak azért, hogy naponta 9-16 óra között részt vegyenek az órákon és a próbákon.- A színészek fogyatékosságaik mértékében különbözőek, jelent ez problémát?- Abszolút nem. Majdnem mindannyian tudnak írni-olvasni, egyiküknek vannak problémái, de vele külön folyik a szövegtanulás, és felzárkóztató csoportba is jár. Van olyan színészünk, aki nem nagyon beszél, de csodálatosan énekel. Az a nagyszerű ebben, hogy itt nem az derül ki senkiről, hogy mit nem tud, hanem az, hogy mihez ért, miben tehetséges, és azt a képességét fejlesztjük.- A színészek életében milyen változást jelentett az, hogy egy társulat tagjai lettek, és tanulnak?- Rengeteget fejlődtek. Zelki János a megalakulás óta dokumentum- filmen örökítette meg a próbákat és az előadásokat. Hihetetlen, hogy milyen sok változáson mentek keresztül. Volt, aki a társulat megalakulásakor még iskolába járt, volt, aki kertészetben, csipe- szelőműhelyben dolgozott, és később jött hozzánk dolgozni. A tagok nagy része a szülőkkel él, csak ketten függetlenek.- Kik segítik a munkájukat, kik támogatják az alapítványt?- Anyaszervezetünk, a fogyatékosokat foglalkoztató Összefogás Ipari Szövetkezet Csömörön van. Fel sem tudom sorolni, hogy mi mindenben segítenek nekünk, Szekeres Erzsébettel, az intézmény vezetőjével az élen. Maximálisan támogatják a színházunkat is. A szülőkkel is intenzív kapcsolatban vagyunk, sokat segítenek.- Mi a legfontosabb céljuk?- Olyan nyitott, integrált művészeti középiskolát szeretnénk létrehozni, ahova bárki jelentkezhet, fogyatékos, sérült és egészséges, és amely érettségit is ad. Lehetne táncolni, énekelni, festeni, bármilyen művészeti tevékenységet tanulni. De ez még nagyon körülhatárolatlan, és ma még szinte lehetetlennek látszik. Magyarországon jelenleg nem létezik integrált művészeti képzés egy iskolán belül, csak szakiskolák vannak.- Mit tart a társulat legfontosabb feladatának?- Az egész társadalomnak szüksége lenne arra, hogy ne kapja fel senki a fejét, ne forduljon el, ha sérült, fogyatékos embert lát. Nem szánni kell őket, hanem elfogadni. A színháznak a művészeten túl az is a feladata, hogy megmutassa az embereknek a fogyatékkal élők értékeit. Aki látja egy előadásunkat, és hazamegy, talán másképp néz majd egy sérült emberre, és a gyerekei is másképp fognak gondolkodni. És ezt már az óvodáskorban el kell kezdeni.- Európában vannak a Baltazárhoz hasonlóan működő színházak?- Kísérletek vannak Belgiumban, Franciaországban, de sehol sem ilyen intenzív. Ez kiderült akkor, amikor együtt próbáltunk a „Kultúra 2000” program keretében több hasonló színházzal. Az angolok, franciák, belgák a szó szoros értelmében elaludtak a próbán, csak a mieink bírták a megterhelést, akik rendszeresen, napi 8 órát dolgoznak. Legközelebbi fellépésük: július 23., 21.00, Szentendre, a város- . háza udvara. mezsu A metrón ülök. Reggel van. Fáradt vagyok, mint mindenki körülöttem. Még nem ébredtem fel teljesen, a gondolataimban még tompán kergetőznek az álmok. És sminkelni sem volt időm otthon. Ébresztő fuvallat csap az arcomba: friss, női illat. Parfüm keveredik púderrel. Az én arcomon nincs púder. Rúzs sem, de a nő, aki maga után húzza illatfátylát, divatos, feltűnő-kicsiny száján rúzs csillog. A velem szemközti ülésre ül. „Végre, egy jelenség, aki élénk! És még a sminkre is jutott ideje!” - örülök magamban. Próbálok körbenézni, vajon mást is fölébresztett-e a látomás, de tekintetemet minduntalan visszahúzza a nő száján a rúzs. Múló rúzs. Tegnap láttam a Baltazár Színház előadását, annak ez a címe. Értelmileg némileg visszamaradott és fogyatékos fiatalok voltak a színészek, s ők viselték szájukon a vöröslő, fiatal rúzst. Nem azért kenték ajkukra, hogy szebbek vagy kihívóak legyenek, hanem mert ott érezték lelkűkben az igaz, tiszta szerelmet. Az festette meg ajkaikat. Minél több szerelmet adtak s kaptak, annál inkább erősödött szájukon a szín; legalábbis én így láttam. De ahogy öregedtek, feledték a múltat, és elfelejtették a vele járó bölcsességet... Az előadás meghatóan őszinte volt. Múló rúzs. Hm... Vajon én emlékszem még a rúzsra a számon? A metróablak tükrében megkeresem az arcom, s megnyugszom, hogy ott van, igen, pi- roslik, mint a meggy. Pedig nem gondolok már a régi szerelmekre, el akarom felejteni a múltat fájdalmaival együtt, s azok, bizony, viszik magukkal a bölcsességet is. Ám most egy villanásra mind ott voltak velem, megfestette számat a rúzs. Fölnézek, keresem megint a szemközt ülő nő arcát. Döbbenten látom, hogy időközben megfakult a szája! Hová lett a rúzs? Lecsókolta az élet? Vagy ő maga törölte le? A metrón ülök. Reggel van. Fáradt vagyok, mint mindenki körülöttem. Még mindig nem ébredtem fel teljesen, a gondolataimban még tompán kergetőznek az álmok. És sminkelni sem volt időm otthon. Scholtz Emília MÁLLÓ RÚZS 6 Ferencváros
