Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. április / 4. szám

2005. április J ózsef Attila: Curriculum vitae (részlet) 1905-ben születtem, Budapesten, gö­rög-keleti vallású vagyok. Apám - néhai József Áron - három esztendó's korom­ban kivándorolt, engem pedig az Orszá­gos Gyermekvédő' Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves ko­romig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendó's koromban anyám - néhai Pó'cze Borbá­la - visszahozott Budapestre s beíratott az elemi iskola D. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el ben­nünket, engem és két nővéremet. Há­zaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadi­kos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön neveló'szüleim Pistának hívtak. A szom­szédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára meg­állapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöb­bentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló me­sék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem | vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, | olyan emberré, aki meghall­gatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gon­dol, hogy Attilának hívják. Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reg­gel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem vol­na, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy se­gítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ mozi­ban. Fát és szenet lop­tam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítot­tam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vá­sárcsarnokban stb. 1918 nyarán Ab­báziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhda­ganata támadt s ekkor én magam jelent­keztem a Gyermekvédő Ligánál - így rövid időre Monorra kerültem. Vissza­térvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és posta­pénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt ke­nyeresfiú voltam az Emke kávéház­ban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam. 1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztá­lyából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyer­gesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen gö­rög keleti vagyok és nem kato­likus. Innen Makóra kerül­tem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes he­lyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Me­zőhegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyükosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem előzőleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem. Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban írt köl­teményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. (1937) | Ferencváros 12

Next

/
Thumbnails
Contents