Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. január / 1. szám

2005. január K ÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK ÉPÍTÉSZETI nivodij November 29-én, a városháza dísztermében Demszky Gábor főpol­gármester nyújtotta át a főváros építészeti nívódíjait öt épület ter­vezőjének és kivitelezőjének. Az egyiket a kerületünkben lévő, Páva utcai Holokauszt Emlékközpont nyerte. A terveket a Mányi István Építész Stúdió Kft. alkotta meg Mányi István vezetésével, az igényes kivitelezés pedig a Baucont Kft. munkáját dicséri. A pályázat elbírálói szerint a hármas épületegyüttes - a felújított műemléki zsinagóga (terveit Baumhorn Lipót készítette 1923-ban, eklektikus stílusban), a múzeumépület és a dokumentációs központ - magas építészeti kvalitást képvisel, szervesen illeszkedik a környezetébe, a sárgás színárnyalatú indiai kőburkolat és a tetőker­tek pedig reprezentatív megjelenést biztosítanak az épületnek. Az áprilisi megnyitó óta látogatók ezrei emlékeznek a nácizmus magyarországi zsidó és roma áldozataira. Egymásnak adják a kilin­cset a hírneves személyiségek is: legutóbb a magyar származású Nicolas Sarkozy, francia gazdasági, ipari-, és pénzügyminiszter volt az emlékközpont vendége. A francia állam mintegy 120 millió fo­rinttal támogatta az építkezést. Krivánszky Árpád ÁIX. KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA Kiadja a IX. kér. Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Főszerkesztő: Solténszky Kornélia Szerkesztőség: 1094 Budapest, Tompa u. 12. Tel.: 216-1020, tel./fax: 476-8348 E-mail: postmaster@ferencujsag.axelero.net www.ferencvaros.hu A kiadást a GRAFIKA PRESS Nyomdaipari Rt. gondozza 1101 Budapest, Monon u. 1-3. Terjesztés: 3 Profi Kft. Tel.: 450-1846 Dr. Gegesy Ferenc polgármester Minden hónap utolsó szerda, 12-16.30 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Polgármesteri Hivatal 1/22. Bánsághi Tamás alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 12-14 óra. Bejelentkezés: előző hónap utolsó munkanapján, az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első kedd, 17.00-19.00 óra. Polgármesteri Hivatal 1/20. Paál Kálmán alpolgármester Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap első szerda, 8.30-12 óra. Bejelentkezés az előző hónap utolsó munkanapján az ügyfélszolgálati irodán. Képviselői fogadóóra minden hónap első szombat, 15-17 óra. RÖNK Dr. Bácskai János Minden hónap első kedd, 16-17.30 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Balogh György Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Fidesz-iroda, Bp. IX., Lónyay u. 48. Bézsenyi Ákos Minden hónap második csütörtök, 18-19 óra. Lónyay u. 22. MSZP-helyiség (Mátyás u. sarok). Bodó Márton Minden hónap második hétfő, 17.30-19.30 óra. Toronyház u. 3/b. Deutsch László Bejelentkezés alapján bármikor. Tel.: 30/445-6648 Emődy Zsolt Minden hónap első péntek, 17-19 óra. Mester u. 33-35. fsz. (Dandár u. felől) Fekete Tibor Minden kedden 8-10 és 16-18 óra, előzetes telefonegyeztetés alapján (280-2203), Dési Huber u. 2. Ferenczi Árpád Minden hónap harmadik csütörtök, 17 órától. Mester u. 19. (általános iskola) Hadzijanisz Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Hrisztoszné Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.). Hardi Róbert Minden hónap első szerda, 16-18 óra. Dandár u. 33. (egészségügyi iroda) Hidasi Gyula Minden hónap első péntek, 10-12 óra, vagy előzetes bejelentkezés alapján a 280-7195 telefonszámon. Toronyház u. 3., ügyfélszolgálati iroda. Hubert Béláné Bejelentkezés alapján bármikor. Tel: 247-1052 Intzoglu István Minden hónap második hétfő, 16-18 óra, RÖNK-iroda, Toronyház u. 3/b. Jáky Jenő Minden hónap első hétfő, 17-19 óra. Toronyház u. 3/b., Fidesz-iroda Janás Ferenc Minden hónap második kedd, 16-18 óra, Telepy utcai iskola (Telepy u. 17.) Kovács Béla Minden hónap második péntek, 17-19 óra. Tompa u. 17/a Marcsó József Minden hónap első hétfő, 15-19 óra. Fidesz-iroda, Lónyay u. 48. Németh Józsefné Minden hónap első péntek (Aszódi-lakótelepnek), 14-16 óra, Ecseri út 19. Minden hónap első péntek (MÁV-lakótelepnek), 17-19 óra, Öregek Napköziotthona, Gyáli út 15/A. II. lh. mfsz. 12. Minden hónap első szombat (Dzsumbujnak), 10-12 óra, Illatos út 5/A; Dzsumbuj Help-iroda Nikodém Lajos Minden hónap utolsó péntek, 17-19 óra. Polgármesteri Hivatal 1/30. Sajó Ákos Minden hónap első szerda, 15-17 óra. Lónyay u. 43. (MIÉP-iroda) Sebők Endre Minden hónap utolsó péntek, 14-16 óra. Ráday utca 57. III. em. 301. Szegedi Ivánné Minden hónap első szerda, 15-18 óra. Dandár u. 28. (Ferencvárosi Továbbképző Intézet) Szűcs Balázs Telefonos bejelentkezés alapján bármikor. (217-6732) Polgármesteri Hivatal 1/ 30. Tímár Gábor Minden hónap utolsó csütörtök, 18-19 óra. FMK (Haller u. 27.) 1714. Tornai István Előzetes bejelentkezés alapján bármely időpontban Tel: 455-0228 Polgármesteri Hivatal II./ 37. Zombory Miklós Minden hónap második csütörtök, 16-18 óra. Bakáts Téri Általános Iskola, Bakáts tér 12. Ferencváros : \ 1 JA címoldalon látható magyar kikerics a Magyarországort>sleg­I eljlzör nyíló, védelem alatt álló virág. Általában februárban b\t­ja ki szirmait, ám ha jó idő van, már január végén virít. Ho^l Igyetlen lelőhelye a Villányi hegység (rokonai a Dinári Alpokban! «mik), ipégpedig Nagyharsány mellett az ott élők által Ör^pÉfth Ijotta hegvnelTis^^ mészkőhegy.-^aá«wriff!lo szoknyájfj |(déli hegyoldal). Ott viszonylag kis helyen olyan tömegben nőj (hogy vigyázni kell, hová lép az ember. -krivi-j

Next

/
Thumbnails
Contents