Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. április / 4. szám

2004. április A polgár kérdez — a polgármester válaszol Az elmúlt pár hónapban egyre többen kérdezték tólem - levélben, telefonon és szóban - igaz-e, hogy megszűnik a bérlakások megvásárlásának lehetősége, továbbá elterjedt az a rémhír, hogy a Ráday utcában minden helyiségbérletet felmond az önkormányzat, és csak vendéglátó egységek létrehozását engedélyezi. Nem szűnik meg a bérlakások megvásárlásának lehetősége! Az önkormányzat igencsak kedvezményes feltételek mellett, már tizenöt éve értéke­síti azokat az épületeket, amelyeket nem kíván lebontani, illetve felújítani. Mivel azok, akiknek szándékában állt megvenni lakásukat már megtehették, csak nagyon kevesen maradtak, akik valamiért még nem döntöttek. Ezért hoztuk azt a határo­zatot, hogy a lakásvásárlási kedvezménye­ket 2005. január elseje után csökkentjük. Maradnak tehát kedvezmények, de mérsé­keljük azokat. (Az összes bérlő kap vagy már kapott erről tájékoztatót). így minda­zoknak, akik eddig nem határoztak, majd­nem egy teljes évük van arra, hogy benyújt­hassák vásárlási szándékukat. Rosszindulatú pletyka! Az önkormányzatok, némi korlátozással, az eddigiekkel ellentétben felmondhatnak a helyiségbérlőknek. A Ráday utcában el­terjedt rémhír - hogy az összes ilyen helyi­ségbérlőnek, különösen az élelmiszerbolto­kat üzemeltetőknek felmond az önkor­mányzat, mert kávézókat akar kialakítani - nem igaz! Kerületi szinten mindössze húsz esetben mondtunk fel, és nem is ter­vezünk ennél többet. A megszűntetések oka főleg a működtetéssel szembeni kifogásokban keresendők. Nem engedünk tovább „dolgozni” egy Ferenc körúti peep show-t, és a Ráday utcában egy szerencse- játék vállalkozást. Előfordult olyan eset is, hogy főútvonalon egy műhelynek, a fejlesztések és a városkép miatt kellett fel­mondani a bérletét. Azoknál az épület­felújításoknál, amelyek valamilyen szem­pontból jelentős fejlesztéssel, átalakítással járnak, szintén kénytelenek vagyunk fel­mondani a bérlőnek. Volt tehát példa arra, hogy az önkormányzat egy másik cél érdekében felmondott, de a legtöbb eset­ben arról van szó, hogy a bérlő nem fizette a szerződésben előírt bérleti díjat. Három hónap elteltével felszólítottuk, ha tovább­ra sem fizetett, bepereltük. Aztán a bírósá­gi eljárás folyamán egyszer csak fizetett, megszűnt az eljárás, majd kezdődött min­den elölről. Nos, ezektől a bérlőktől valóban megválunk! Gegesy Ferenc polgármester GYORSULÁS A jogi és ügyrendi bizottság legutóbbi ülé­sén megtárgyalta saját ügyrendjét. A kép­viselők - Janás Ferenc elnökletével - elfo­gadták, hogy a bizottságot a jövőben minő­sített többséggel a testületi ülés alatt is össze lehet hívni, ha legalább négy tagja jelen van. így hatvan percen belül ülésez­hetnek. A „gyorsulást” egy korábbi testületi ülé­sen kialakult helyzet tette szükségessé. így a jövőben ügyrendi kérdésekben azonnali állásfoglalást alakíthatnak ki, megelőzve a hosszú, felesleges vitákat. A képviselő-testület csak olyan napiren­di pontokat fogadhat el, amit korábban az adott bizottság már jóváhagyott. Ugyanak­kor kialakulhatnak olyan ügyrendi viták, amelyekben azonnali döntés szükséges. Ezekhez kell a bizottsági állásfoglalás, s a módosítással megelőzhető, hogy a vitát a következő ülésre halasszák. Kisdi Közös Képviselők Fóruma A Társasházi Közös Képviselők Fórumát idén április 14-én (szerdán) 15 órakor a Budapest Kongresszusi Központban (Bp., XII., Jagelló u. 1-3.) rendezi meg a fővá­rosi önkormányzat. Az idei fórum közpon­ti témája az új társasházi törvény. A résztvevők előadásokat hallgathatnak meg a törvénnyel kapcsolatos legfon­tosabb gyakorlati tudnivalókról, valamint feltehetik kérdéseiket a szakembereknek. Támogatások a lakásrezsihez A rászorulók folyamatosan igényelhetik a fővárosi önkormányzat támogatását a távhő-, a víz- és csatorna-, valamint a szemétszállítási szolgáltatás költségeihez. A díjkompenzáció az igénylés benyújtását követő hónaptól jár. A rászorulók és az arra jogosultak a távhőszol­gáltatás díjaihoz januártól áprilisig 4000, júniustól novemberig 800, májusban és decemberben pedig 2500 forint segítségre számíthat­nak. A víz- és csatornadíjakat 600-600, a szemétszállítási díjat pedig 400 forinttal támogatják. A jogosultságot igazoló igénylőlapot a kerületi önkormányzat ügyfélszolgálati irodáján lehet felvenni, és ott is kell leadni legkésőbb december 31-ig. Külön kérelem nélkül is téli fővárosi lakásrezsi-támogatást kaphatnak a rászoruló jogosul­tak, valamint hátralékkiegyenlítő támogatást igényelhetnek a Háló Alapítványtól a kerületi önkormányzat családsegítő szolgálatán keresztül. Táblát kér a Sóház utca Csak a beavatottak tudják, hogy a Fővám tér és a Csarnok tér között húzódó kis utca neve: Sóház utca. A név már hosszú évtizedek óta védelem alatt áll, lévén Budapest egyik történelmi utcaneve, ám így csak a térképen lehet megtalálni. E méltóságosan vén utcácskában, mely múltat őriz, nincs egyetlen tábla sem, amely tudatná az arra járóval, hol is tartózkodik éppen. Mindez méltánytalan. A közelben sorakozó sóraktárakról kapta nevét 1874-ben. Egykor a Pipa és a Sóház utca között a sótisztek házai álltak. Az utcácskát ma is sokan használják, bár napjainkban lakóépület kapuja nem nyílik innen. Egyik oldalán a „Közgáz”, másik oldalán a Csarnok hosszú, üvegezett fala húzódik. A gyalogosok és az autósok itt rövidítik le az utat a Vámház körút és a közraktárak között. Innen nyílnak a Vásár- csarnok alatt épült hatalmas raktárak bejáratai, itt is parkolhatnak azok, akik vásárolni vagy nézelődni érkeznek, így e hasznos utcácska megérdemelné ma is, hogy neve ne csak a térképeken hirdesse múlt­ban őrzött feladatát. KM. Ferencváros

Next

/
Thumbnails
Contents