Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. október / 10. szám
Előkelő zeneház a Páva utcában Az ország öt legnagyobb zenekara között jegyzik a Matáv Szimfonikus Zenekart. Azt a zenekart, amelyik közel tíz éve költözött a Ferencvárosba, a Páva utcába. A jubileumi év előtt a zeneház ügyvezető igazgatójával, dr. Bolvári-Takács Gáborral beszélgettünk múltról és jövőről.- A Ferencváros alakul, szépül. Új házak, háztömbök épülnek, ide költözött a Nemzeti Színház, új kulturális tömb épül a Lágymányosi híd tövében, pezseg a Ráday utca. Mit tud ehhez hozzátenni a Matáv Zeneház?- Természetesen koncerteket. A jubileumi évre készülve a kerület lakóit is megcélozzuk a jövőre induló kamarakoncert-sorozatunkkal. Emellett most októberben és az év végéig több kiemelt zenei eseményen vesznek részt muzsikusaink. Mi adunk ünnepi koncertet a 100 éves fennállását ünneplő Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak és az alapítását ünneplő Magyar Nemzeti Múzeumnak. Novemberben ősbemutatóra készülünk a Nemzeti Színházban, ami a Balassi-emlék- év záróeseménye. A kerületben rendszeresen, évente kétszer koncertezünk. Nyáron a Ferencvárosi Ünnepi Játékok műsorában, ősszel az Ecseri úti templomban hallgathatják művészeinket a kerületben élők. Mindezek mellett fellépési lehetőséget biztosítunk a kerület iskoláinak is koncerttermünkben, a Páva utcában, évente négy alkalommal. Évadonként száz, négy alkalomra szóló bérletet is kiosztunk a ferencvárosi diákoknak.- Hány tagból áll az együttes?- Jelenleg 72 főállású zenészünk van, akik nap mint nap itt gyakorolnak a Páva utcai „otthonban”. A zenekar 1907-ben alakult mint a Magyar Posta Szimfonikus Zenekara. Akkor a második legnagyobb együttes volt Magyarországon. A nevét megőrizte 1990-ig, amikor is a Matáv vette át mint fenntartó. Később a Távközlési Zenei Alapítvány égisze alá került, és ez így van mind a mai napig. 1995-ben költöztünk ide a Ferencvárosba, és 1997 óta Ligeti András a zene- igazgató.- Mint említette, a zeneháznak van koncertterme is.- A koncertteremben rendszeresen tartunk úgynevezett kamarakoncerteket, de itt elsősorban a zenészek dolgoznak, gyakorolnak. A kamarazenét 4-15 fős kis zenekarok játsszák, így a 250 fős koncerttermet megtöltheti a hallgatóság. Arra nincs lehetőség - bár kiváló akusztikájú helyiségről van szó -, hogy itt adjunk nagyzenekari koncertet, hisz a zenekar egymaga betöltené a teret. Hangversenyeinket a Zeneakadémián, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében vagy az Olasz Kultúrintézetben adjuk. Emellett rendszeresen turnézunk idehaza, és a jövőben talán többször is külföldön.- Miben lehetne még többet elérni itt, a Ferencvárosban?- A közelmúltban a IX. kerület kulturális életének neves szereplőinek köszönhetően létrejött egy helyi szintű, igen elismerésreméltó kezdeményezés, hogy kialakulhasson egy szoros, rendszeres párbeszéd a helyi kulturális életben. Mi ebben mindenképpen részt kívánunk venni, hiszen közös érdeke az itt élőknek és az itt dolgozó, egyre több művésznek, hogy mind szélesebb körben ismerjék meg a főváros e rohamosan fejlődő városrészét.- Az utolsó kérdés ennyi szép és jó hír után furcsa lehet. Önöket érinti-e a Matávnál várható létszámcsökkentés?- Nem. Mi különálló jogi személy vagyunk, így mi döntjük el, ki megy, illetve ki marad az alapítvány keretein belül működő zenekarban. Mindemelett persze függünk a Matávtól. De amíg a gazdasági elit vállalatai mind a nemzetközi, mind a hazai porondon úgy képesek támogatni a kultúra komolyzenei ágát, mint jelenleg, nem kell a hallgatóknak attól tartaniuk, hogy megszűnik e közel százesztendős zenekar. Szöveg és fotó: Kisdi HL MMNWÄMM 7A1M11DIÍ) Zöld-fehérbe öltözik a gyönyörű aula, és ezen az estén ismét minden a kerületről szól! Lesz táncverseny, portrévágás ollóval, és sok más program, ami garantálja a jó hangulatot. Ismét találkozhatnak, akik szeretik a rulettet, nyernének a Black Jacken, fotót készíttetnének magukról a XIX. század stílusában, nagyot táncolnának, vagy jót beszélgetnének az alkalmi társaságban. Ráadásul - az előző két találkozó tapasztalata alapján mondhatjuk - a rendezvényen megbeszélt ügyek intézése bizonyosan felgyorsul! Találkozunk pénteken este! szponzorálásával, különböző támogatói fokozatok megvásárlásával növelhetik az alapítvány számára átutalandó összeget. Ezekről a lehetőségekről és a belépő megvásárlásának feltételeiről az R. B. Gy. PR Ügynökség munkatársai adnak felvilágosítást. Telefonon: 351-0646, valamint e-mailen: rbgypr@temail.hu. Vendéglátós cégek versengtek, hogy ki lakatja jól a résztvevőket a legjobb háromfogásos menüvel, s nem kell számolni, mennyibe kerül a sör, a bor, az üdítő és az ásványvíz, mert ezek korlátlanul fogyaszthatok. A ferencvárosi ön- kormányzat és a Ferencvárosi Európai Integrációs és Vállalkozásfejlesztési Egyesület (FEVE) vezetői tisztelettel meghívják minden IX. kerületi kis-, közép- és nagyvállalkozás vezetőjét és munkatársait 2004. november 12.-én az Iparművészeti Múzeumba (1091 Budapest, Üllői út 33-37.), a második Ferencvárosi Vállalkozó Találkozóra. Szükség van olyan kötetlen találkozásokra, ahol a formaságok mellőzésével beszélhetik meg közös ügyeiket az egyébként egymásra utalt két szervezet tagjai. Ott lesznek az önök szakmai partnerei, jelenlegi és remélt üzletfelei, és jól érezhetik magukat családtagjaikkal, hiszen őket is szeretettel várják a vendéglátók. Fontos, hogy valamennyien tudják: a rendezvény nyereségét jótékony célra fordítjuk, a kerületben élő, szociálisan rászoruló tehetséges gyerekek, fiatalok tanulmányait támogatjuk a ferencvárosi önkormányzat erre szolgáló „deák” Tanulmányi Ösztöndíj Közalapítványán keresztül. Az elmúlt novemberben fél millió forinttal nőtt - a rendezvénynek, illetve a támogatóknak köszönhetően - ez az összeg. A vállalkozások a felkínált programok 2004. október