Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. július / 7. szám
Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság oklevelében részesült Dorogi Lászlóné, a Leövey Klára Gimnázium földrajz-biológia szakos pedagógusa. Az előadóhoz vezető' folyosón világ- és országtérképek, növényekről, állatokról készült felvételek és a diákkirándulásokon készült fényképek vannak. Az előadóban a képek mellett a vitrinben kőzetminták, földgömbök sorakoznak szépen, rendben.- Ez az én birodalmam. Debrecenben végeztem 1967-ben. Tíz éve csak földrajzot tanítok, de már 1970-tól dolgozom ebben az épületben. Most egy kicsit zsúfolt a napom, ugyanis jönnek az érettségiző diákjaim. Iskolánk nem földrajzra szakosodott, nem érettségi tárgy nálunk, mégis mindig vannak, akik ebből a tantárgyból teszik le a vizsgát, s többen közülük olyan pályát választanak, ami a földrajzra, biológiára épül. 1974-ben kezdeményeztem, hogy hozzunk létre egy természetjáró szakosztályt. Volt olyan időszak, amikor 300 tagja volt a turistacsapatnak. A kirándulásokon 20-30 diák vett részt, s kialakult az „5-ös jár érte túra”. Az a diák, aki eljött az adott túrára, és utána öt percben be tudott számolni arról, milyen geológiai, természetföldrajzi értékeket, emlékeket látott, kapott egy ötöst. Ma már kicsit szigorodtak az elvárások, dolgozatot kell készíteniük, de bátran állíthatom, még mindig népszerűek ezek az ismeretterjesztő kirándulások. 1994-ben volt húszéves a szakosztály, s ez alkalomból kitaláltuk, hogy keresünk egy szabad forrást, amit megtisztítunk, rendbe teszünk. A Pilisi Parkerdő Rt. ajánlatára a Bányászkúti-réten eredőt választottuk, melyet az ott növő ritka, védett növényről Zergevirág-forrásnak kereszteltünk el. Iskolánk évente többször kilátogat ide. 1999 óta gyerekeink sikerrel indulnak a térképrajzverseny-pályázaton is. Van olyan diákom, akinek a munkája több forduló után világversenyre jutott tovább. 1996 óta a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, a Magyar Biológiai Társaságnak vezetőségi tagja vagyok. 1997-ben lettem a kerületben a földrajztantárgy-gondozó. Férjem rendszeresen elkísér a kirándulásokra, és én is részt veszek azokban a munkákban, amelyekben ő vállal szerepet. * Reményi Antalné Pedagógus Emlékérmet kapott. Harminchárom éve tanít a Toronyház Utcai Általános Iskolában, mint testnevelő tanár. Amikor az iskola úszómedencéje épült, a tanárnő állapotosán talics- kázott. Úgy érzi, munkája beleolvadt a kerületbe, miközben benne is kialakult a ragaszkodás a virágos József Attila-lakótelephez.- A kerületben laktam hosszú ideig. A Bakáts térre jártam iskolába, a Zsil utcába gimnáziumba, és a Ferencvárosi Torna Clubban atletizáltam. A testnevelést akkor még főiskolán lehetett tanulni, elvégzése után nem sokkal a Toronyház Utcai Általános Iskolába kerületem, 1971-ben. Hatan pályáztunk, én nyertem. Akkor mindenhol túljelentkezés volt a tanári pályán, nem lehetett könnyen álláshoz jutni. Emlékszem, rögtön az első héten az akkori nyolcadikosok - akik sokkal fejlettebbek, magasabbak, erősebbek voltak a mostani nyolcadikos korosztálynál - nagyon rosszkedvvel fogadták, hogy futni kellett. Zúgolódtak, amolyan kis zendülésféle tört ki a fiatal, kezdő tanárnő ellen. Én csak azt mondtam, jól van fiúk, akkor tornázzunk együtt. Húszperces gimnasztika után kifulladtak. Én is, de lepleznem kellett. A lecke jól sikerült. Néha lehet, hogy szigorú voltam, de a diákokért tettem. Vallom, hogy a testnevelés nem csak a tornafeladatok elvégzéséből áll. A jó tanár az életre is neveli a gyerekeket. Fegyelemre, kitartásra, céltudatosságra. Azt szoktam mondani, a mienk embernevelő tantárgy. A látszat ellenére a tornatanároknak tág lehetőségük van a nevelésre. Játék közben mindenkiből kibújik az igazi énje. Sok helyen lehet „megfogni” a gyerekeket, de nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Büszke vagyok arra, hogy három diákom is testnevelő tanár lett, ketten főiskolára készülnek. Azt hiszem, sikerült a céljaimat elérni a pályán. * Bodnárné Nagy Sarolta, a Kosztolányi Dezső Általános Iskola alsós tanítója és informatika tanára is az Oktatási, Kulturális és Sport- bizottság oklevelét vehette át. Miskolc mellett, Boldván járt iskolába, majd közgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Sárospatakon végezte a főiskolát. A mai napig visszahúz a szíve Borsodba, ahová „haza” megy. Családjukban senki nem volt pedagógus, indíttatását kiváló tanárainak köszönheti. A középiskolában remek történelemtanárom volt. Nagyon szerencsés vagyok, mert engem még igazi, régi vágású tanító nénik és apácák tanítottak, akik életüket szentelték az oktatásnak. Tapasztaltak, ó'szinték, sze- retetreméltóak voltak, akikből sugárzott az érzelem és az értelem. Amikor kikerültem a főiskoláról, családi okok miatt visszamentem a falumba tanítani. Négy évet töltöttem ott. Kezdő iskolának remek volt, mert mindenféle nevelési helyzettel volt módom megismerkedni. Itt találkoztam Tolnai Gyulánéval. Négy évig együtt dolgoztunk. Még főiskolás voltam, amikor egyhónapos gyakorlatom után, melyet nála töltöttem, beszámoltam ragyogó módszertanáról. A főiskolai tanárok ez után csoportosan kivonultak a boldvai általános iskolába, hogy megismerkedjenek Ica néni pedagógiájával. Szeretem a szabályokat betartani, nem szeretek jobbra vagy balra lépkedni, de problémás osztályom volt. Ő délutánonként, esténként nyugtatgatott, ne foglalkozzak azzal, hogy a szakkönyvek és az előírások mit mondanak, a szorzótáblát akkor is meg kell tanulni, ha nem érti a gyerek, azt be kell vágni. Apró tanácsai vezettek rá, hogy azoknak van igazuk, akik a gyakorlatban szerezték meg tapasztalataikat, nem íróasztal mellől gyártják az újabb és újabb módszereket. Szeretem a jövés-menést, a mozgást, a szabadságot. Igazi falusi vagyok, nem szeretem Pestet, de férjem miatt költöztünk ide. Mikor munkahelyet kerestem, és leszálltam az Ecseri útnál, tudtam, hogy ebben a kellemes zöldövezetben fogok dolgozni. Már a 18. évemet kezdem itt. Elkötelezett híve vagyok minden újnak, épp ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a technika legújabb vívmányával, az informatikával mindenki készségszinten tisztában legyen. Kisdi Máté 2004. július
