Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. december / 12. szám
Körkérdés Mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog, ami Önnel történt idén, és mit vár a jövő évtől?- kérdeztük néhány idei interjúalanyunktól Kálid Artúr Az ehhez hasonló körkérdésekről nincs túl jó véleményem. Természetesen vannak élményeim, szép és jó dolgok is történtek velem 2002-ben, persze rosszak is, de nem biztos, hogy ezekről beszélni szeretnék. De ha már mindenképpen vallanom kell, elmondom, hogy 2002. legmeghatározóbb élménye az apámmal való találkozás volt, ami fürcsa módon egyazon pillanatban hordozott szépséget és szomorúságot. Egyrészt tényleg nagy boldogság volt találkozni vele, másrészt az a hihetetlen nyomorúság, amivel abban az országban - Bissau Guineában - szembesültem végtelenül elszomorított. Erről nem szeretnék többet mondani, ezek nagyon személyes dolgok, és ahogy eddig is elzárkóztam az ebben a témában tett nyilatkozatoktól, most sem folytatom. Ami a jövőt illeti, nincsenek nagy illúzióim. Ahogy így elnézem a közéletet, nem számítok arra, hogy politikától mentes lesz az elkövetkező néhány év. Eleinte azt hittem, a választások után elcsendesednek a dolgok, de már látom, hogy ez sajnos így fog folytatódni. Eddig voltak a választások, most az EU-csatlakozás miatt borzoltak a kedélyek, és egy darabig maradnak is, aztán meg már mindjárt itt lesznek a következő választások. Nagyon hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy viszonylag nyugodt legyen a közélet. Én nem is látom a végét. Borbiczki Ferenc 2002-ben a legjobb talán az volt, hogy életemben először együtt dolgozhattam Makk Károllyal. „Karcsi bácsi” egy új háromrészes TV-játékot rendezett, amiben én is szerepelek. Ennek igazán örültem, tényleg élmény volt. Más jóról nem nagyon tudok beszámolni, de én annak is örülök, hogy a családom ép, egészséges, otthon minden rendben van. Ami a rossz, az mindenképpen a politikával függ össze. Az a sok személyeskedés, marakodás, mocskolódás, az egész választások körüli felfordulás nem hiányzott, de remélem, ennek vége lesz hamarosan. Ha még mondanom kellene valamit, hát, nem is tudom, de nem jut eszembe más. Biztos történt velem is rossz, de szerencsére olyan az agyam, hogy a rosszat azonnal törli, nem is emlékszem rá, mert nem akarok emlékezni. Hogy mit várok a jövőtől? Inkább kívánságaim vannak, nem elvárásaim. Jó lenne, ha az a sok tehetséges ember, aki ebben az országban él, a helyére kerülne, és itt most nem kizárólag a szakmámra gondolok, hanem általánosságban. Egész egyszerűen a megfelelő emberek a megfelelő helyen dolgozzanak, hogy megbecsüljék, és érdemeiknek megfelelően értékeljék őket. Jó lenne, ha nem lenne annyi szegény ember, ha nem lenne háború, ha békében, nyugodtan lehetne élni. Ezt kívánom, ezt várom, nemcsak 2003-tól, hanem az elkövetkező évektől is. Kéri László A legrosszabb szerintem az, hogy sikerült a politikai erőknek tartósan összeugraszta- ni az országot. Még azokat is, akik egyébként nem foglalkoznak politikával, és azt hiszem, ez nem hiányzott senkinek. Privát életemben szerencsére elég sok jó volt, amire kifejezetten szívesen emlékszem. Például Szárszón, a Farkasházyék szokásos összejövetelén, a felszabadultság légköre, az nagyon jó volt. A sajtó persze ezt teljesen másképp tálalta, mert általában nem szereti az ilyen „elitista” gyülekezetét, én meg tudom, hogy nem az volt. Egy újságíró, aki odajön másfél órára, nem is értheti meg annak a három napnak a hangulatát. Aki ott volt, felszabadultan örülhetett annak, hogy véget ért egy világ, ahol fene tudja miért, de valahogy olyan testetlenül szorongani kellett, ahol sose tudta az ember, hogy mikor lesz bűnbak, mikor, mi miatt marasztalják el. Azt ugyan még senki sem tudta, hogy mi jön majd helyette, de azt lehetett tudni, hogy véget ért a magyar társadalomnak egy alapjában kedvezőtlen alternatívája. A jövő évtől azt várom, hogy e helyett a teljesen hiábavaló vitatkozás helyett, ami erre az évre volt jellemző, az EU-csat- lakozás kerüljön előtérbe. Vagyis arra tudjunk koncentrálni, hogy milyen tényleges változásokra van szükség. Égy nagy fordulatot várok az országtól, azt, hogy a túlpolitizált lét helyett jövőre a realitásokon tudjunk gondolkodni. A közlekedési normák, a konnektorok szabványa, az oktatási bizonyítványok, a vízminőség javítása kerüljön a középpontba. Egyszóval, jó lenne ebből a fennkölt-ostoba vitából átkerülni a mindennapi realitásba. Ha végre ez sikerül, iszonyú fegyelmező erővel hat majd a politikai elitre is és a hétköznapi emberekre is, mert ránk kényszerít egy olyan civilizációt az összes normájával, ami hosszú távon nagyon ránkfér. Magunktól ezt huszonöt év alatt sem tudtuk volna megcsinálni, most meg kénytelenek leszünk két-három év alatt. Ezt önmagában is nagy pozitívumnak tartom, bár rengeteg keservet fog okozni sokaknak, főleg annak az embertípusnak, akinek mindig minden úgy jó, ahogy van. Ferencváros 11 2002. december
