Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. január / 13. szám (1. szám)
Ferencváros A Ferenc tér napról napra változik. Leesett a hó, s a fehér takaró alól lassan újra előtűnnek a cserepek. Az új szálloda előtt buszok, turisták. A Liliom utca felett daru mozog a magasban: újévre kész az épület. Szemben a Balázs Béla torkolatánál, az eddig megszokott foghíjon egy vakolatlan modem bérház. Az emberek óvatosan lépkednek: csúszik a járda, az úttest. A kutyák fázósan emelgetik lábukat. Mindenki készülődik, valami új van itt születőben. Itt vannak az ünnepek, az év vége, amikor szusszanásnyi idő marad a változások számbavételére. Amikor ‘90-ben először jártam a középső Ferencvárosban, a Tűzoltó utca és környékén, nem tudtam elképzelni, hogy valaha is ezen a környéken éljek. Arról, amit akkor láttam, nem tudtam eldönteni, hogy egy új, rombolási koncepció, vagy valami félbehagyott terv folyamatos pusztulása. Ehhez hozzájárultak az Újlak-Csoport Tűzoltó utcai galériájában kiállított MinYó Szert képei is (egy kiállításról jöttem épp’), amelyeken a régmúlt használati tárgyai olyan élességgel jelentek meg, mintha valaki egyenesen a múló időről készített volna felvételt. Minimum járna érte egy Nobel- díj. Lehetetlen, mondtam magamban, hogy itt élni tudnék: a váltások oly élesek, nincs meg bennük a lakáshoz szükséges alapvető harmónia. Am mikor ‘94-ben a Ferenc téren lakást vettünk, úgy éreztem: kinyílt előttem a titok, a valóság. A Svábhegy tetejéről, a Törökvész közbeiktatásával menekültünk ide. Azokban az években Buda felső régiói egyszerűen elviselhetetlenek voltak. Miért volt ez a menekülés? Mert az ideológiák bárányfelhőjéből el kellett jutni a személyes valóság farkasáig. Ezért kötöttünk ki itt, a valóság-erősségben győzhetetlen Ferenc téren. Amikor a múlt század eleji ház ötödik emeleti erkélyéről körbepillantottam, olyan volt a külső Ferencváros felé megnyíló kép, mint Nyugat-Berlin a fal közelében, a ‘80-as években. Ez a Berlin-dolog benne volt a levegőben, volt Átváltozások is egy underground művészeti lap, amely egyenesen a West-Budapest címet viselte. Aztán ezt az analógián alapuló kivetítést német újságíró barátom is megerősítette, aki Hamburgból menekült ide keletre, mert kell a valóság, mint egy falat kenyér. Felettünk vett lakást: együtt néztük az élettel szembeni elvárásainkból virtuálisan teremtődött Budapest-Berlint, a keleti vadnyugatot. Ich bin ein Franzsdtater- mondanám stílusosan saját anagrammám (JFK) nevében. Az érzelmek és a gondolatok fizikai terekben születnek meg. Az emberi lélek a törzsfejlődés eredménye, azaz nemcsak az egyéni élmény az építőeleme, hanem a kultúra is. Ezek a mindannyiunkban meglévő, párhuzamosan működő archaikus rögök C.G. Jung svájci lélekelemző szerint olyan markánsan jelennek meg bennünk, mint például a madarak esetében az a késztetés, hogy fészket építsenek, vagy a gravitációtól hajtva, a csillagok útmutatása mellett útra kelljenek. Az emberi lényeghez tartozik, hogy lakunk. Ezt nem racionális, vagy véletlen ok miatt tesszük, hanem mert esszenciálisán szükségünk van a nyilvános tértől való elkülönülésre, a saját antropológiai tér kialakítására. Heidegger német filozófus a lakás alapvonását a kíméletben látta. Ezt a kíméletet pedig akkor érezzük át igazán, ha elindulunk, majd hazatérünk. Az érzelmi és intellektuális kapcsolataink sokszor csorbát szenvednek, ezért útra kelünk, hogy más környezetbe kerüljünk. Kidugjuk a. buksinkat a saját horizontunkból és körbenézünk az ismeretlenbe. Az új terek megismerése az esetek többségében izgalmas, új koncepciók megalkotására ad lehetőséget. Miközben házak és terek mellett suhanunk el, magunkkal hordozzuk a mi egyéni és saját horizontunkat is. így a séta, vagy az utazás nagy kirakós játékhoz hasonlatos, amikor a régi és új elemek kombinatorikája egy újat ad ki. Mindannyian személyes világunk alapján alkotjuk meg térképzetünket és így tájékozódunk. Úgy is mondhatnánk, hogy az ember előbb megalkotja önmagát, de művét csak később ismeri fel. Saját világunkat szűk perspektívából látjuk, és nem használjuk ki az egymás mellett létezők terek mindegyikét. Ehhez el kell indulnunk, azaz át kell lépni a határokon. A tér a személyes nyomokon keresztül válik érzékelhetővé. Itt élünk, az ezerarcú Ferencvárosban. Itt vezetnek a mindennapi személyes nyomaink. Itt látjuk az utcasarkokat, a kirakatokat, az ismerős és ismeretlen arcokat, a cigarettacsikket, a kutyaszart. A Ferencváros a párhuzamosan együtt élő világoké, ahol minduntalan átélhetjük az ugyanannak a másba való átfordulását. Határokat lépünk át. Ez a városrész a folytonos határátlépést demonstrálja. Megjelennek a daruk, a teherautók és utcák, falak, tetők indulnak különleges útra: a XIX. század valós terei felcserélődnek a XXI. század tereivel. Talán a Ferencváros folyamatos útonlevése, vándorlása vonzotta ide az írókat, ahol a jó mellett mindig volt rossz, a drága mellett olcsó, a szép közvetlen közelében az alig elviselhető. Itt szinte nyüzsögnek a modalitások: a valóság, a véletlen, a szükségszerűség, a lehetőség. Csupa olyan dolog, mely megítélésre késztet. Ha az ember elsajátítja azt a képességet, hogy a több nézőpontú ítéletek lehetőségeivel szabadon élje át a tér aktuális pillanatait, akkor az alkotáshoz érkezik el. Az átváltozásról Szentjóby Tamás írja egyik művészeti projektjében: amikor változtatásra van szükség, két hibát kell elkövetni. Az egyik a túlzott sietség és könyörtelenség, ami a pusztuláshoz vezet, a másik a túlzott tétovázás és konzervativizmus. A múltat nem kell lebontani és nem kell megtartani, vagy ami ugyanaz: el kell tüntetni és ugyanakkor meg kell tartani. Kurdy-Fehér János Bűnbanda a Dzsumbujban A kamerás figyelőrendszer segítségével bukott le a Dzsumbujban egy tizenhat tagú autófeltörő banda. A leparkoló autókat először egy „felderítő” szemlélte meg, hogy van-e bennük csomag, táska vagy más érték, majd jelzett társainak és követte az autó tulajdonosát. Ezután jött a „feltörő”, gyors és szakavatott mozdulattal betörte a jármű ablakát, kivette az értékeket és gyorsan átadta egy harmadik társuknak, aki eltűnt velük a Dzsumbujban. Amikor az autó gazdája visszatért és elhűlve látta, hogy feltörték autóját, akkor egy középkorú férfi, a „tárgyaló”, lépett hozzá és biztosította együttérzéséről. A „tárgyaló” felajánlotta, hogy segítene visszaszerezni az iratokat vagy a mobiltelefont megfelelő összegért. A kárvallottak közül sokan beleegyeztek ebbe, hiszen az iratok pótlása sok utánjárást igényelő felRENDŐRSÉGI HÍREK adat. A „tárgyaló” persze mindig eredménnyel járt és rövid időn belül hozta az ellopott holmikat a megfelelő díjazásért. Az eltűnt pénzt azonban sohasem adták vissza, azonnyomban elosztották maguk között a bandatagok. A lefülelt bűnözők 156 rendbeli bűn- cselekményt ismertek el a bizonyítékok hatására. A rovásukon autófeltörések és közokirattal való visszaélések szerepelnek. Ügyüket a rendőrség vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Rendőrhöz tört be Elfogta a rendőrség a bűnözőt, aki egy rendőr ferencvárosi lakásába tört be és értéktárgyakat, illetve a szabályosan tárolt önvédelmi fegyvert vitte el. Az előzetes letartóztatásban lévő férfinek most nemcsak a betöréses lopásért, hanem lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is felelnie kell. Hiábavaló figyelmeztetés Lapunkban számtalan alkalommal jelent meg, hogy a kerületben magukat önkormányzati dolgozónak, különböző szerelőknek kiadó csalók tevékenykednek. Az áldozatok többnyire idős emberek, ők gyanútlanul beengedik az idegeneket lakásukba, akik azután értéktárgyakat, pénzt lopnak. A rendőrség kéri, hogy alaposan fontolják meg, kit engednek be lakásukba. Továbbra is sok táska, pénztárca, kabát tűnik el a kerületi gyorséttermekben. Az őrizetlenül hagyott értékeket a tolvajok egy szempillantás alatt tüntetik el. A kerület egyik nagy áruházában mindennapos, hogy a vásárlók tolvajok áldozatává válnak. Ferencváros 25 2002. január
