Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002. június / 6. szám

Lakos Imre a SEM IX vezérigazgatója I SEM IX négyéves politikai cikluson. Önkormány­zatoktól ez elvárható lenne, de nem jel­lemző. A program elindítása óta eltelt tíz évben a vezetés folyamatosan és kitar­tóan kiáll emellett a program mellett, akármilyen változás álljon is be az állami finanszírozási feltételekben, vagy problé­ma adódjon az önkormányzaton belül. A rangsorban tehát az első helyen áll a re­habilitáció zavartalansága. A harmadik: az önkormányzatok általá­ban a vagyonukat arra használják, hogy költségvetési hiányukat foltozgassák. Ferencváros azonban ezt a vagyont vá­rosfejlesztési eszközként használja. Ez nagyon nagy különbség, és látványos eredményhez vezetett.- Mennyi új lakás épült a rehabilitáci­ós programban? Mennyit és miben válto­zott a rehabilitáció a kezdetekhez ké­pest?- Eddig felépült kb. 1700 új lakás, melynek döntő többségét a Quadrat Kft. kivitelezte, és éppen tavaly adta át az 1000. lakását. Az első időben a legna­gyobb feladat a befektetők idecsábítása volt, hiszen ez mindenképpen kockázat­tal járt. Akkor még nem volt látható, hogy megtérülő beruházás-e ez, és ha igen, mikorra térül meg. Azóta nagy változás történt. Az utóbbi két-három évben hatal­mas lett a befektetői érdeklődés a reha­bilitáció ingatlanai iránt.- Hogyan befolyásolja ez a nagy érdek­lődés a rehabilitációt?- Mára már elmondhatjuk, hogy ha az önkormányzat 1 forintot elkölt a rehabili­tációra, ennek vonzataként 4-5 külső be­fektetői forint jelenik meg. A befektetők ugyanis látják, hogy az önkormányzati szándék töretlen, hogy kiszámítható és tervezhető biztos befektetést találnak. Ez az a konstrukció, ami igazán sehol máshol nem valósult meg, ugyanakkor itt tovább generálja a befektetéseket.- Hány befektető dolgozik a IX. kerüle­ti rehabilitációban? Hány lakás van épü­lőben?- Több mint harminc befektető van a területen. A legkülönbözőbb cégek kö­zött találhatók kisebbek, nagyobbak, bu­dapestiek, vidékiek, de lengyel, ameri­kai, német befektetők is. Pillanatnyilag 800 lakás épül, és a mostani pályázta­tás alatt levő ingatlanok 6-800 új lakás építését teszik lehetővé. Az első nyolc évben épült 1200 lakás számát az elkö­vetkező két-három évben meg lehet dup­lázni. Az érdeklődés nagyságára jellem­ző, hogy az eddigi befektetőink szinte mindegyike újra pályázik, és mellettük újak is jelentkeznek. Ez azt is jelenti,- Mi a titka annak, hogy a IX. kerület­ben ilyen kitűnően működik a városreha­bilitáció, míg más fővárosi kerületekben nem?- Szerintem ennek három oka van: el­ső és legfontosabb, hogy miután az Ön- kormányzat 1992-ben Középső-Ferenc- várost rehabilitációs akcióterületté nyil­vánította, a vezetés fölvállalta azt a nem túlságosan népszerű döntést, hogy nem adja el a rehabilitációs területen levő fel­újítandó, illetve lebontandó, önkormány­zati tulajdonban levő bérlakásokat. A második: az 1992-es döntés egy legalább húsz éves programot tűzött ki célul, ami szintén egyedülálló, ugyanis nem szokás önkormányzatoknál négy év­nél hosszabb időre tervezni. Ez nemcsak merész, de korszakalkotó lépés is volt, hiszen a polgármester ezzel olyan dolog­ba vágott bele, ami messze túlmutat egy

Next

/
Thumbnails
Contents