Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. június / 6. szám
Interjú Ferencváros " ebbe a nagyon sajátos hagyományú és toleráns iskolába. Nagy ambíciókkal láttam neki, pörgős időszak volt, itt kezdtem kortárs festményeket gyűjteni, pompás iskolaújságot szerkesztettünk, Lator László zsűrizte a versfordításokat. Nagyon magasra tettük a mércét, és úgy tűnt, az iskola nyugdíjba készülő igazgatónője rám akarja hagyományozni a vezetői posztot, ami mögé a nevelőtestület is felsorakozott. Pont arra a néhány esztendőre kellett vállalni a vezetést, amikor az iskola kifutott, mivel a képviselőtestület az egyházi ingatlan visszaadása mellett döntött. Jó iskolát pedig nehéz úgy vezetni, hogy rajtad van a halálos ítélet, hiszen például a szülők nem fogják olyan helyre beiskolázni a gyermeküket, amit az nem fog tudni befejezni. Ezen a kereten belül is működő, élő, jó programot biztosító iskolát tudtunk csinálni, minden tanuló sorsát rendeztük, mindenki kerületi iskolába került, és felejthetetlen iskolazárást rendeztünk: közel ezer ember jött be, 70-80 éves régi diákok, országgyűlési képviselők, művészek, és nagyon emelkedett és méltóságteljes búcsút vettünk az iskolától.- Ez az újabb válaszút már ide, a Ferencvárosba vezet vissza, nem?- Először arra gondoltam, építek egy erdei iskolát. Nem akartam tanárnak visszamenni, megszoktam és megszerettem azt a szerepet, hogy stratégiát adjak, megszereztem közben a közoktatás-vezetői diplomát is. Nagyon tisztelem azokat a kollégákat, akik óráról órára nyomják az ipart, de nekik is szükségük van egy stratégára, és én ilyennek definiálom magam. Szerintem ez fontos, és ezt kamatoztatni kell az oktatásban a gyerekek érdekében, de az egyéni boldogságom miatt is, mert, hogy is 2002. június
