Ferencváros, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002. január / 13. szám (1. szám)
Interjú Tünde: - Nekem mindig az volt az álmom, hogy a belvárosban lakjak, imádom ezt a környezetet, alapvetően urbánus beállítottságú vagyok. Artúr találta a hirdetést, emlékszem, az volt benne, hogy „párizsi hangulatot idéző belvárosi lakás, ahonnan a Gellérthegyre látni”. Ez nagyon fellelkesített; és amikor megláttam, teljesen beleszerettem. Minden benne volt, amire vágytam, ráadásul félig tetőtér is. Nekem már akkor nagy volt a pocakom, emlékszem, nyár volt, és a terhesség utolsó hónapjaiban kellett mindent elintézni, kölcsönöket felvenni, szülői segítséget kérni, de mindent felhajtottam, annyira szerettem volna megszerezni. És sikerült. Mindkettőnknek volt egy pici lakása, azokat persze előbb el kellett adni. Októberben már költöztünk. Artúr: - Akkor még nem így nézett ki a Ráday utca, nem is tudtuk, hogy félig-meddig sétálóutca lesz, és ilyen szépen felújítják. Ez külön öröm, hiszen értékesebb is lett, és szebb is. Ugyanakkor tényleg van valami pári- zsias hangulata, a teraszokkal, a kávézókkal, a kis üzletekkel. Nagyon szeretünk itt lakni. Tünde: - A régi lakásunkat is szerettük, a Vígszínház mögött, először sajnáltuk otthagyni, mert már mindenki ismert minket, a boltosok, a környékbeli emberek, de azóta már itt is kialakult ez a kapcsolat. Artúr: - Nekem az is tetszik, hogy egyáltalán itt még vannak kis üzletek, és nem csak elegáns boltok, hogy a kefeüzlettől a lóverseny-fogadóirodáig minden megtalálható. Remélem, ezek nem fognak eltűnni később sem.- Amióta sétálóutca lett a Ráday, sokkal több a rendezvény, a nyüzsgés, ami sokak szerint kényelmetlenséggel jár. Van, akit zavar a zaj, a forgalom, idegesít az utcáról, a teraszokról felhallatszó zene, ricsaj. Ez nem okozott kellemetlenséget? Artúr: - Szerintem ezt ki lehet bírni. Talán az alsóbb emeleteken lakóknak lehet rossz. Nyáron, ha nyitva az ablak, innen a hátsó parkolóudvaron a falak visszaverik a zenét. Ami meg a rendezvényeket illeti, évente csak pár napról van szó, akkor meg direkt jó, hogy történik valami, van egy kis nyüzsgés.- Van valami törzshelyük itt a környéken, ahová rendszeresen eljárnak? Artúr: - Ez most a reklám helye? Persze, hogy van, előadás után, „le- csengetésként” be szoktam ülni a Berlinerbe vagy a Postakocsiba egy pofa sörre. Bár, amióta elment a sörözőből a kedvenc csaposom, ritkábban megyek oda, kajálni pedig a Sir Williams-be szoktunk beugrani.- Nem vágynak sosem nyugalmasabb, zöldebb környezetbe? Tünde: - Egy nagy vágyunk azért van, de azt is itt akarjuk megvalósítani. A fölöttünk levő tetőteret szeretnénk megvenni, és oda egy hatalmas, gyeptéglával beültetett, fás tetőteraszt képzelünk. Ötven, hatvan, hetven... Artúr: - ...nyolcvan négyzetméterest. A papám építész, ő már készített egy skiccet, de előbb meg kellene venni a tetőteret, és ahhoz a ház minden lakójának hozzá kell járulnia. Tünde: - Néha nekilódulok, és csinálok valamit az ügy érdekében, de most, hogy a szülések óta kezdek visz- szatémi a szakmába, megint nem nagyon van rá időm. És hál’ istennek, sokat dolgozom. Ferencvárosj 13 2002. január
