Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2001. március / 3. szám

2 Önkormányzat Az új évezred első költségvetése Ferencváros képviselő-testülete január 23-i ülésén elfogadta az önkormányzat 2001. évi költségvetését. A kerületek működését jelen­tős mértékben befolyásoló, a Fővárosi Köz­gyűlésben még zajló hangos forrásmegosztási vita ellenére a IX. kerület vezetése megalkot­ta idei költségvetését. A kerület következetes pénzügyi politikájának eredményeként szá­mottevő tartalékok állnak rendelkezésre. Az első számú költségvetési prioritást élve­ző középső-ferencvárosi tömbrehabilitáció középtávú koncepcióját egyéves munkával készítette el a hivatal, mely az elkövetkező 15 évre 50 milliárd Ft-os tervszerű beruházást je­lent a kerületben. 2001-ben 1,6 milliárd Ft-ot tud tömbrehabilitációra fordítani az önkor­mányzat, ami 1 milliárddal haladja meg a 2000-ben erre a területre fordított összeget. További prioritás az oktatási intézmények működési-beruházási kiadásainak inflációt meghaladó emelése. Ferencváros a budapesti kerületek közül el­sőként tudta megalkotni és elfogadni a kerület zavartalan működésének alapját jelentő költ­ségvetést. A forrásmegosztási vita eredményé­nek remélt alakulása a IX. kerület számára biztos alapot teremthet 2001. évi további ter­vei megvalósításához. A Strabag építi a Csarnok téri mélygarázst A képviselő-testület hosszas vita után, több pályázó ajánlata közül a Strabag Építőipari Kft.-t választotta ki a Csarnok téri mélyga­rázs beruházójaként. A cég 75 millió forint egyszeri területhasználati díjat fizet az önkor­mányzatnak, cserében 50 évig használhatja a területet. Az ellenzéki képviselők név szerin­ti szavazást kértek, amelyből kiderült, hogy többségük tartózkodott, Lenkei Balázs és Varga József nemmel szavazott. A 18 igen szavazat azonban elegendő volt a határozat elfogadásához. Vélemények a Belső-Ferenc- város közlekedéséről A TÁRKI (Társadalomkutató Intézet) a Fe­rencvárosi Önkormányzat kérésére közvéleménykutatást végzett a Belső-Ferenc- város új közlekedési rendjéről A vizsgálat alapján kiderült, hogy a megkérdezett helyi lakosok 84 százaléka örült a változásoknak és csak 16 százalékuk számolt be ennek az ellen­kezőjéről. A területrendezés hatására javult a lakók közérzete és a közlekedés biztonsága. Legtöb­ben a Ráday utcaiak közül tapasztaltak pozitív változást, míg vesztesnek a Csarnok téren, a Mátyás utcában és az Erkel utcában lakók ér­zik magukat - derült ki a válaszokból. Az új parkolási rendet a lakók 88 százaléka áttekinthetőnek tartja, bár sokan vannak olyan véleményen, hogy körülményesebb megköze­líteni az épületeket és nehezebb parkolóhelyet találni, mint azelőtt. A megkérdezettek döntő többsége, 98 szá­zaléka szerint szép lett a Ráday utcai díszbur­kolat. A válaszadók 56 százaléka támogatná, hogy tiltsák ki a járműforgalmat és az egész Ráday utca legyen sétáló övezet, 40 százalé­kuk a jelenlegi állapotot tartja megfelelőnek, míg 4 százalék azt szeretné, hogy a forgalmat nyissák meg a forgalom előtt. A megkérdezettek a tizenötös busz útvona­lával kapcsolatban a megadott négy alternatí­va közül 46 százalék a jelenlegi, 21 százalék az Üllői út-Ferenc körút, 13 százalék az Üllői út Kinizsi utca- Ráday utca útvonalat válasz­totta és csupán 7 százalék tanácsolta, hogy a végállomás a kis körúton legyen. Két választási lehetőség esetén a lakók 59 százaléka javasolta a jelenlegi útvonalat, 24 százalék úgy vélte, hogy meg kellene szüntet­ni a belső-ferencvárosi szakaszt. Többen azt tartanák elfogadhatónak, hogy a busz közle­kedjen a Ráday utcában, de a többi jármű for­galmát tiltsák meg. Utánajártunk Az elmúlt évek során számtalan változás történt a kerületben, amely a benne lakók ké­nyelmét, környezetük szépítését szolgálja. Ezek közé tartozik a József Attila-lakótelep közlekedési rendjének átalakítása is. Am - ahogy egy kedves olvasónk „Nincs minden rendben ” című leveléből megtudtuk - a forga­lom jelentős része áttevődött az amúgy is nagy forgalmú Epreserdő utcába, s ezáltal a kör­nyéken lakók bosszúságára a csúcsforgalmi időszakokban forgalmi dugók alakulnak ki. Tavaly a Ráday utca is nagy változáson ment keresztül. A díszburkolat kiépítésével a főváros egyik legszebb sétálóutcájává vált, ahol éttermek és galériák sora várja vendége­it. Üröm az örömben, hogy így sokkal keve­sebb parkolóhely van az utcában, mint amire igény lenne. Mint az egy másik olvasónk pa­naszából kitűnik, a parkolóhelyek és a járda­felület nagy részét kisajátítják az utca étter­mei (pl. virágládákkal és láncokkal „ bariká- dozzák" el a parkolóhelyeket), valamint úgy véli, hogy a „Megállni tilos!" táblát nem ve­szi figyelembe senki sem, többek közt ezért nem tudnak a házuk udvarán - ahol erre lehe­tőségük lenne - parkolni. Olvasónk kifogásol­ja azt is, hogy a 15-ös busz sorompója gyakor­ta üzemképtelen és az utca tele van kutyapi­szokkal. Panaszával a kerületi rendőrséghez is fordult már. A leveleket továbbítottuk az önkormányzat Műszaki Irodájára, ahol Kövesi György iro­davezető válaszolt, a kerületi rendőrségnél pedig Czumfi László rendőrhadnagy felelt kérdéseinkre. KöveSi György: A „Nincs minden rend­ben” tárgyú megkeresésre a következő tájé­koztatást adhatom: A „TEMPO 30” elnevezé­sű közlekedési övezetek kiépítését a BFFH Közlekedési Ügyosztály Forgalomtechnikai alosztálya engedélyezi. A József Attila-lakóte­lep egész területére kiterjedően terveztük a „TEMPÓ 30” övezet bevezetését. A fent em­lített engedélyező hatóság az engedélyezési eljárás során több feltételt szabott, többek közt azt, hogy az Epreserdő utcában az 5. sz. városi főforgalmú út hiányzó (Ecseri út—Határ út közötti) szakaszának megépítése után enge­délyezi a „TEMPÓ 30” övezet bevezetését. Tudomásunk szerint az 5. sz. városi főforgal­mi út építése még ebben az évben megkezdő­dik. Az építéssel kapcsolatos további informá­ciókért a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályához fordulhatnak az érdeklődők. KERÜLETI VÁLLALKOZÓK FIGYELMÉBE! A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásairól, aktuális tanfolya­mairól szóló tájékoztató anyagait rendszeresen megküldi a Ferencvárosi Vállalkozásfejlesztési Iroda (FEVI) számára. Itt a FEVI saját ajánlatai mellett ezekbe is betekintést nyerhetnek az érdeklődök. A FEVI címe: 1092. Bp. Bakáts u. 8., telefon: 216-2637, fax: 342-810 Tisztelt Ferencvárosi Polgárok! 2001. március 20-án kedden 17 órakor a Ferencvárosi Önkor­mányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart a Ferencvárosi Művelődési Központ színháztermében. A közmeghallgatás témája: Középső-Ferencváros középtávú városfejlesztési koncepciója, és a Középső-Ferencvárosban kialakított új parkolási övezet Megjelenésükre számítunk. A Ráday utca tervezését a Felújítási Iroda (Bp. IX. Üllői út 45.) végezte. A terv szerint a virágkonténereket az utcában elhelyezték é: hármas csoportokban lánccal összekapcsol­ták. A Felújítási Iroda a Ráday utcában kihe­lyezett kisméretű virágládákat kicseréli na­gyobb méretű konténerekre, a kisebbeket pe­dig Középső-Ferencváros területén állítja fel. Az új konténerek és utcabútorok a díszburko­lathoz lesznek rögzítve. 2001-ben a vendéglátó egységek közterü­let-használatának elbírálásánál szakhatóság­ként közreműködik a IX. kerületi rendőrkapi­tányság, valamint véleményt kérünk az ÁNTSZ-től, és a Fővárosi Közterületfenntartó Rt. Forgalomtechnikai Főosztályától (Bp. VIII. Szabó E. tér 2.) is. A közterület-haszná­lati hozzájárulásról a polgármester dönt. A polgármester a közterülethasználati-hozzájá- rulás megadása előtt kikéri az illetékes bizott­ságok véleményét, jelen esetben a környezet- védelmi- és közterületi bizottságét. A gyalogjárdán az OÉSZ szerinti 1,50 m-es gyalogos közlekedő sávot mindenkor biztosí­tani kell. Olvasóiknak elmondhatom, hogy a múlt év végén megkezdte működését a Fővárosi Közterület-felügyelet Ferencváro­si Csoportja, amelytől azt várjuk, hogy parkolási gondok csökkenjenek, a városfej lesztési bizottság pedig döntött arról, hogy az említett díszburkolatok fejlesztésére fo­kozott figyelmet fordít és az ürülék elpuco- lására szakvállalatot fog megbízni az ön- kormányzat. Az említett sorompót ismeret­len egyén(ek) időnként „kiakasztják”. A Fővá­rosi Közlekedési Ügyosztály és Ferencváros Műszaki Irodája együttesen dolgozik egy olyan sorompó kifejlesztésén, amely műszaki megoldásában ellenáll az ilyenfajta vandaliz­musnak. Annak ellenére, hogy megértem olvasójuk panaszát, azt is el kell mondanom, hogy a TÁRKI közvélemény-kutató nemrég elvég­zett pártatlan és korrekt felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége vi­szont elégedett a Ráday utcában lezajlott vál­tozásokkal. C'zumft László rendőrhadnaev: A körzeti megbízottak folyamatosan bírságolják a tilos­ban parkoló autókat. Az elmúlt évben a bírsá­gok összege elérte a többszázezres nagyság­rendet. Sajnos a viszonylag magas bírságok ellenére van olyan autós, akit már sokadjára bírságolunk meg. Akad olyan étteremtulajdo­nos is, aki rendszeresen a tilosban parkol, an­nak ellenére, hogy már többször figyelmeztet­tük. Az igazi megoldás az lenne, ha a Ráday utcát lezárnák a forgalom elől és teljesen sétá­lóutcává válna.

Next

/
Thumbnails
Contents