Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. február / 2. szám
14 Egészségügy Tőkét az egészségügybe Közhely, hogy egészségügy válságágazat. Hiába toldozgat- ják, foltozgatják, mint a feneketlen teknő, nyeli a pénzt, az emberek pedig mintha egyre betegebbek lennének. A befizetett társadalombiztosítási járulék nem elegendő, egyre magasabbak a hálapénzösszegek, a kórházakban nincs elég gyógyszer, kötszer és nővér, a gyógyszerárak egyre jobban emelkednek. Az orvosok sztrájkba lépnek, az állampolgárokra pedig olyan terhek nehezednek, amelyek meghaladják teljesítőképességüket. A betegeknek az orvosokban rendül meg a bizalmuk, miközben ez a helyzet nem szakmai, hanem politikai kérdés. A Szabad Demokraták Szövetsége olyan egészségügyi programot dolgozott ki, amely- lyel ezek az anomáliák megszüntethetőek lennének, és a biztosítás egyben valódi biztonságot is jelentene. A magyar egészségügy helyzetéről és az új koncepcióról dr. Szolnoki Andrea fővárosi alpolgármesterrel beszélgettünk.- Az egészségügy az egyetlen terület, amelyhez nem nyúlt sem az Antall-, sem a Hóm-, sem a jelenlegi Fidesz-kor- mány. Ma szinte minden ugyanúgy működik, mint azelőtt, a szocializmusban. Az egészségügyi intézményrendszerben megcsontosodott érdekek megbolygatá- sa beláthatatlan következményekkel járna. Míg tehát a reformok területén szinte nem történt semmi, addig a nagyon komoly elvonások következtében súlyos forráshiány alakult ki - hangsúlyozza az alpolgármester-asszony.- Valódi elvonások történtek, vagy csak az infláció mértéke miatt erősödik fel ez az érzés?- Ma fele annyiból működik a magyar egészségügy, mint a 90-es évek elején. 5-600 milliárdról van szó. Volt egy nagyon komoly infláció a 90-es évek elején. Tény, hogy mára 10% alá csökkent, de az évekig tartó 20% közel állapot nagyon sokat ártott az egészségügynek is. A másik érvágás a keleti piac megszűnése volt. Tudtunk Kelet-Németországból injekciós tűket, az oroszoktól gyógyszereket vásárolni, olcsón. Most mindent a drága nyugat-európai és amerikai piacról kell beszerezni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az egész világon bekövetkezett egy nagy mértékű árrobbanás az egészségügyi piacon. A gépek, műszerek ára ötszörösre, tízszeresre, ötvenszeresre emelkedett mindenhol, és ezeket a magyar forintértékek nem tudják követni. Jellegzetes hazai gond; hogy a magyar népesség nagyon beteg. Rengeteg a daganatos beteg, növekszik a májbetegek, az alkoholisták és a drogos szenvedélybetegek, valamint a szív- és érrendszeri betegek száma. Ennek csak 10- 15%-áért felelős az egészségügy, a többi a külvilág, a társadalmi környezet következménye. Sokan kerültek utcára, többségüknek a szociális minimuma lényegesen kevesebb, mint volt a Kádárkorszak alatt. Ezek a tényezők az egészségi állapotra rossz hatással vannak.- A háziorvosi rendszer nem oldott ezeken a feszültségeken?- Az Antall-kormány elkezdte, és jól is csinálta a háziorvosi rendszer kiépítését. A funkcionális privatizáció az országban megtörtént. Elégedettek a betegek és a háziorvosok is. Viszonylag jó körülmények között dolgoznak, megduplázták az OEP (Országos Egészség- biztosítási Pénztár) kasszáján belül a forrásaikat. Vállalkozásukban sajátjuknak tekintik a gépeket, a műszereket. Az egészségügyi alapellátás az egyetlen terület, ahol elindult a reform. Ami azonban sajnos igen kicsiny része az egésznek. De ott van még a járóbetegszakellátás, és az óriási kórházi ellátás, majdnem több mint 180 önkormányzati kórházzal az ország területén. Nem beszélve az országos, egyetemi, magán- és egyházi kórházakról. A reformokat nem lehet csak a szolgáltatás területére korlátozni, tehát privatizálni a háziorvost, a járóbeteg-ellátást, majd a kórházat, hanem a biztosítás területén is el kell indítani. Együtt, egyszerre kell a kettőnek működésbe lépnie. Ma Magyarországon az OEP monopolhelyzetben van. Senki nem választhatja meg, hogy melyik biztosítóba viszi a pénzét. A nyugdíjbiztosításnál megtört ez ajég, de az egészségbiztosításnál továbbra sincs választás.- A józan ész szerint a befizetések összege magasabb kell, hogy legyen, mint a kiadásoké, hiszen jóval több a dolgozó és járulékfizető ember, mint az ellátott?- Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár beszedő-kirovó rendszerben működik. Amit az előző évben beszed, azt a következő évben kiosztja, tehát nincs előtakarékosság, mint egy korszerű biztosítás esetében. Ebben a rendszerben, aki beteg lesz, elkölti a másik ember biztosítási járulékát. A legnagyobb baj, hogy az évi 500-600 milliárd kevés a rendszer fenntartására.- Milyen alternatívák vannak?- Két lehetőség van: vagy nagyok összegnek kell bejönnie, vagy csökkenteni kell a kiadást. A forrásokat csak úgy lehet növelni, ha a járulékot növeljük. Ez senkinek nem érdeke. A másik lehetőség, hogy az állam nagyobb szerepet vállal az OEP költségvetésében. Ebben az esetben adót kell növelni, amit megint csak senki nem vállal. A harmadik lehetőség, hogy vállalkozói tőkét kell behozni. Nagyon sokan ugrásra készen állnak, hiszen a világon mindenhol üzlet az egészségügy. Jelen törvényeink azonban nem engedik a több-biztosítós modellt.- Mit ajánl az Önök által kidogo- zott reformkoncepció?- Mi egy háromlépcsős modellt dolgoztunk ki, amely arról szól, hogyan lehetne mobilizálni és az egészségügybe irányítani a vállalkozói tőkét. Az első lépcsőt az állam finanszírc ná. A népegészségügyi szolgálat, a mentők, a vérellátó, a megelőzés, a szűrés tartozna ide. Ez állami feladat, nem a biztosító hatásköre. A másik lépcső a nagyon költséges beavatkozások, mint szívműtétek, transzplantációk köre. Ezeket egy OEP-hez hasonló központi biztosító finanszírozná. Ami pedig közte van, az a harmadik lépcső. A mandulaműtéttől a tüdőgyulladásig, a veseműtéttől a vakbélgyulladásig minden, amit a biztositók finanszíroznak. Al a biztosító, amelyet a páciens választ. Társadalombiztosítási járulékának egy része a magánbiztosítóhoz kerül, és ha kórházi kezelésre szorul, akkor ez a magánbiztosító finanszírozza az ellátást. Ez a cég ajánlhat külön biztosításokat, extraszolgáltatásokkal, természetesen több pénzért. Ez az a plusztőke, amivel növelni lehet a befizetéseket. Tiszta helyzetet kívánunk teremteni azért, hogy ne a hálapénz határozza meg az ellátás színvonalát. Solténszky Kornélia
