Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. február / 2. szám
Civil világ A Király halálára A hazai bulvársajtó és kereskedelmi televíziózás emblematikus figurája távozott az élők sorából 2001 első munkanapján. Jimmy ahelyett, hogy aludt vagy bármi mást csinált volna, utószilveszterezett, s hajnalban, miután néhány lövést adott le a szomszéd idegesítő kakasára, kitárazott, majd játékból a fejéhez emelte a Berettát. Ostoba, tényleg dühítően ostoba baleset történt, a csőben lévő golyóról elfeledkezett a Király. Igen, így hívták rajongói, de mint Jimmy a halála után tucatszámra elővett korábbi interjúi valamelyikében mondta, hívták őt istennek is, de ő azt nem szerette, mert ő nem isten, a királyt viszont elfogadta, így lett Imréből Király. Tán mellékszál, de ilyet utoljára Elvisnek engedett meg a történelem, aki, ugye, azért más kategória volt, de mindegy... A tragédia utáni médiaőrület azonban mindent alulmúlt. A négy oktávot, a bodorított hajat, a meztelen felsőtestre vett szmokingot, mindent. A színes sajtó és a kereskedelmi tévék egymást múlták alul, a hajnali lövés és a két héttel későbbi temetés közötti időszakban kiderítették, hogy Jimmynek két apja volt, hogy ellopták a haját, hogy visszalopták, hogy a család szálanként aranyért adja majd el Király hajkoronáját, hogy nem aranyért, ezüstért, hogy üvegkoporsóban temetik, mint Hófehérkét, hogy még a ruháit is páncélautóval szállítják majd valami emlékhelyhez, hogy Jimmy úgy verte az asszonyt mint jég a határt, és a többi és a többi. Hazugság, hazugság hátán. Az arcátlan hírek után azonban egyszer sem akadt olyan lap, olyan tévé, amelyik nem többször, csak egyszer azt írta volna a címlapon, mondta volna be a felkonfban, hogy bocs, de tévedtünk, megvezettek bennün- Ket, a hírt nem ellenőriztük, ám ilyet többet nem teszünk, mert különben anyánk a szánkra vág. De nem! Másnap, mintha mi sem történt volna, kezdődött minden elölről. A hajkorona, az üvegkoporsó, a verés. A család először perrel fenyegetett, de hasztalan, akiből a bulvárműfaj sztárt teremtett, arról azt írnak, azt mondanak, amit akarnak. Jimmyt, amellett, hogy a fél ország röhögött rajta, a másik fele imádta, ötmillió lemezt adott el. Meglehet, nem a legigényesebb produkció volt az övé, de hát istenem. Legalább megtalálta azt, ami az embereknek kellett. Igazándiból ezért volt Király. Tragédiája pedig a magyar média tragédiája is: azok a lapok, amelyek a trónra emelték, amelyek minden páros napon vele adták el az újságot, azok a csatornák, amelyek egymással versengtek kegyeiért (emlékezzünk csak, volt, hogy az RTL-en és a Tv 2-n is Jimmy énekelt ugyanabban az időben!), most a legkegyetlenebbül bántak el vele. Békében nyugodni se hagyták. Hogy miért? Tán azért, mert ez az egész nekünk, értünk szól, nekünk, akik olvassuk az újságokat, értünk, akik faljuk a híreket a tévékben. Annyi bizonyos, hogy büntetlenül senki sem hívhatja magát királynak. Vincze Attila Egy olvasói levél „Tisztelt Tompa Imre Főszerkesztő Úr! Miközben újságírók és olvasói levelek Zámbó Jimmyt, a már halottat kegyelet- sértően minősítik, van egy plébános úr, Parádi Gyula, aki az Assisi Szent Ferenc templomban, a Bakáts téren „két Imréért” mondott misét, Jimmyért és Sinkovits Imréért, „az énekesért és a szinészért”, elhalálozási sorrendben. Vasárnap 9 órakor a templomban értük imádkoztunk. Köszönet a plébános úrnak. Tisztelettel egy olvasójuk, aki konzervatív ember és nem Jimmy-rajongó. ” NYUGDÍJASKARÁCSONY 2000. december 17-én délután 4 órakor tartottuk a szent karácsom ünnepét a körzetemben lakó nyugdíjasoknak a Fidesz l.ónyay u. 48. helyiségében. Meghívott vendégem volt Tóth /.oltón a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Családvédelmi és Ügyfélszolgálati Irodájának a vezetője. Kedves felszólalásával meghitt légkört teremtett, jó tanácsokkal látta el a körzetemből megjelent nyugdíjasokat. A műsort színesebbé próbáltuk tenni Váradi Edit tangóharmonika előadóművésszel, aki régi dalokkal és karácsonyi énekekkel lopta be a nyugdíjasok szívébe magát, együtt énekeltek vele a megjelentek, könnyes szemekkel. Az óévet közös Himnusszal zártuk. Zombory Miklós, képviselő „Március idusa” Felhívás A szabadságharc emlékét idéző Történelmi játéknap a Ferencvárosi Művelődési Központban 2001. március 11-én, vasárnap Fővárosi iskolák 5-8. osztályos, 8-12 fős csoportjainak jelentkezését február 15-éig várjuk Írásban, és érkezési sorrendben igazoljuk vissza. Cím: 1096. Budapest, Haller u. 27. Korabeli országgyűlés, védegyleti gyűlés, látogatás a színészek próbáján és a huszárok táborában, rögtönzéses játékok. Kézműves műhelyekben járunk, magunk nyomtatjuk a Nemzeti dalt, tanuljuk a reformkor táncait. A programot a védegyleti bál, majd a Garabonciás együttes táncjátéka zárja. A programon való részvétel ingyenes. TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK Panda kontra Niva Kis Fiat Pandámmal jókedvűen haladok a kétsávos belvárosi úton. Süt a nap, kellemes a forgalom, és még a zöldet is elcsípem. A következő lámpát már lekésem, messziről látom, amint sárgára, majd pirosra vált, így üresbe kapcsolok és lassan csordogálok. Derűs szendergésemből dühödt dudálás, reflektorvillogás ébreszt fel, majd egy eltorzult férfiarc tűnik fel a visszapillantó tükrömben. Tátog, valószínűleg ordít, de azt szerencsére nem hallom. A látványtól így is visszahőkölök. Lehúzom az ablakot, bal kezemmel intek, hogy előzzön bátran, ha neki olyan sürgős a tilosban épp előttem állnia. A Lada Niva motorja felbőg, sírnak a kerekek, elhúz mellettem, s miután fülsértő fékcsikorgással elémvág, ő is kinyújtja kezét az ablakon, de nem integet. Bal keze középső ujját lendíti magasba. Nyomdafestéket nem tűrő mondandóját ezzel az egyszerű, nyelvi korlátoknak fittyet hányó nemzetközi jellel hozza tudomásomra. Adrenalinszintem a másodperc tört része alatt az egekbe szökik. Majd fölrobbanok. A cirkuszba illő produkciót látványos tapsolással jutalmazom, és sebesen feltekerem az ablakot. A műsor még nem ért véget, ezt sejtik a lámpánál stan- doló hajléktalanok is, akik az újságárusítást is abbahagyják, úgy figyelik a fejleményeket. Nem kell sokáig várniuk, mert a Niva motorja újra felbőg. Tolat. Hiába húzom be a kéziféket, ő bőszen tol, elfojtott dühét, sértett hiúságát mjnd beleadja a fordulatszámba. Kétségbeesetten pislogok a mögöttem állóra, látom a rémületet a szemében. Naná, neki vadonatúj piros Corsája van. Szerencsére a lámpa zöldre vált, a nivás kilő és bőgő motorral rohan tovább. Úgy tűnik, dühét csak a sebesség mámora tudja szétoszlatni. Másodpercekbe telik, míg összeszedem magam. Halántékomon lüktetnek az erek, hallom a vérem suhogását a fülemben, a kezem remeg. A lámpa közben megint vált, én még átérek, de néhányan beragadnak a sárgába. Távolról dudaszót hallok. Valami megnyugtató mégis van a dologban: nem rángattak ki a kocsiból, nem köpdöstek le, és nem rugdostak fejbe. Úgy rémlik, volt, akit már le is lőttek hasonló inzultusért. Ez alkalommal megúsztam. Tanulságos volt.- mezsu -
