Ferencváros, 2001 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2001. február / 2. szám
Kiel mód 13 Farsangi nosztalgia „Mennyi dicsöl, nagyot gondolt ki és vitt "végbe az emberiség fiatal korában, mikor még teljes legényeröbcn érezte magát, és egetverő packázással piramisokat tetézett a homok- sivatagokba, bábeltol nyok üstökével akarván a csillagokat elérni! 1 Az idő elszórta, eldöntötte, feldöntötte. Csonka romok regélnek a fiatal legény hetykeségéről. Szokások, szellemi vívmányok elvesztek, elpusztultak. A megvénhedt emberiség fiatal korának annyi szép ifjúkori emlékét elfeledte. Egyet azonban fenntartott a többi közt, a víg bacchanális, kalandos, koszorús napokból: a farsangot. Valamelyik jó napján az édes ifjúságiak eszébe jutott: tűzök ki magamnak pár napot, pár hetet, amikor elfelejtem az év keserveit, el azt, hogy tökélyedésem nagy munkáján fáradozok, sutba dobom ősz hajú gondomat, redőshomlokú aggályaimat és mulatok... ’ „De hol vannak már azok az egykori farsangok, mikor a kisasszonyokat puttonyban vitték át a sáros pesti utcán? Azok a régi idők elmúltak, a régi kedvet is magukkal vitték. Megjózanodtunk, elcsöndesedtünk." Bizony - sóhajthatnánk fel - már a farsang sem az igazi, ahogy a virsli és a rongyos kifli sem! Csakhogy az előbb idézett sorok nem manapság, nem ebben a században, de nem is az előzőben íródtak, hanem több, mint százharminc évvel ezelőtt!!! Az emberi természet mit sem változik! Ahogy korosodunk, egyre szebbnek látjuk a régit, egyre silányabbnak azt, ami körülvesz minket, és nosztalgiánk mind jobban erősödik az évek múlásával. Változunk, és mégis ugyanazok maradunk. Ünnepeink is változnak, de vajon hordoznak-e valami állandót? Az ókori satumáliák féktelen duhajkodásait - mikor a rabszolgák egy éjszakára szabaddá lettek, és kedvükre parancsolhattak uraiknak - a kereszténység szentelt vízzel hintette meg, és a böjt elé tette a naptárban, hogy a népnek legyen ideje kijózanodni húsvét előtt. A klasszikus satumáliák jelmezek, maskarák mögé rejtőztek, pásztorjátékok köntösébe bújtak, és immár bibliai témákat dolgoztak fel. A középkort amúgy is az álarc jellemezte: parókák, rizspor, Velence, karneválok és Casanovák kora ez, s ha meg is keresztelték az ünnepet, igazi célja csak a vigasság lehetett. Falun és városban, busóálarcban vagy Harlekin-jclmezben, középkorban, újkorban egyaránt: ki lehetett bújni a hétköznapi köntösből, a megszokások szürkeségét csillogóra, harsányra lehetett váltani, legalább egy napra. És ez így ment századokon át. A farsang tavaszköszöntő, télbúcsúztató jellege, féktelen duhajsága a XIX. századra lassan feledésbe merült, és átadta helyét a bálozásnak. A városi polgárság „ismerkedési estélyévé" vált, ahol az eladó leányok, szépasszonyok intézményesített keretek közt tehették közszemle bájaikat. A pesti „Vigarda' (mai Vigadó) fényes bálterme megtelt táncoló párokkal, gavallérokkal, úrhölgyekkel és kisasszonyokkal, akik hajnalig vigadtak, bolondoztak, míg végül a konflisok párnázott üléseire roskadva megszabadultak szűk lábbelijüktől, és sajgó bokájukat simogatva, elégedetten hajtottak haza. Ennek a komák a nosztalgiájával kívánok kellemes farsangolást a hétköznapokat gondűző mulatozással feledni vágyó kerületi polgároknak: „Pezsegjen még a gyöngy nedű a pohárban! Szikrázzék még egyet a szem, perdüljön még egyet, aki akar. Ne mondjon kedvünk még ham- vazó szerda előtt (kopott lopott eszme) csütörtököt!” (Az idézetek Bérezik Árpád cikkéből származnak Magyarország és a Nagyvilág című hetilap 1868. év 8. számából) Megyeri Zsuzsanna I ■ ■ fiiki B MtWl ill Részeges pulyka Láttak már élő pulykát a baromfiudvarban mérgesen rikácsolva, vérvörös bőrsza- kállát lebegtetve futkosni? Én már láttam, és mondhatom, a rémisztő látvány okozta sokkot sokáig nem felejtettem el, ezért messziről elkerültem nemcsak a baromfi- udvarban, de a hentesboltok pultjain is. A szelíd-rózsaszín pulykamellhalmok hidegen hagytak, és konokul elfordítottam fejemet még a szó hallatán is. A hidegháborúnak köztem és a pulyka lidérce közt egy hosszúra nyúló, borozgatással eltöltött este vetett véget. Vendéglátónk, a kétheti szalmaözvegységre kárhoztatott sógor, megéhezett, ezért a jelenlevő egyetlen konyhatündért, engem kért meg, hogy varázsoljak valami nagyszerűt az asztalra. A hozzávalókat már prezentálta is: két mélyhűtött pulyka alsócomb, egy üveg tokaji furmint. Pont. Hiába kutakodtam a kamrában és a hűtőben, néhány öreg hagymán, szépen csírázó krumplin és egy árva, fonnyadt fehérrépán kívül már csak reciklált olajat és - a magukra hagyott férfiak vigaszát - három tojást találtam az egész háztartásban. Nem kis kihívás, gondoltam, de felvettem a kesztyűt, na meg a kötényt, hogy megmutassam, mit tudok. Mivel az idő múlásával csak a poharaz- gatók étvágyának rohamos növekedésére számíthattam, sietnem kellett. Elővettem a kuktát, és már Totyogott is a karikára vágott hagyma, potyogott bele a fehérrépa-karika, a babérlevél, só, bors, pici cukor. A combok felengedés nélkül kerültek a piruló zöldségekre, és néhány perc múlva az - időközben kóstolásnak is alávetett - bor alkalmasnak bizonyult a pulyka megszelídítésére. Míg a kukta szelepéből hihetetlenül ínycsiklandó illatok törtek elő - kb. 30-35 perc sikerült a krumpli még használható részeit megfőzni, összetörni, liszttel, tojással, sóval formás kis krokettekké gyurmázni, és azon nyomban kisütni. A kész pulyka szaftját turmixolva tálaltam, ez már csak 2 percet vett igénybe, újabb két percet a csontok és csontos inak eltávolítása. A kiéhezett asztaltársaságnak még talán ennyi időbe sem telt a bekebelezés. Lássuk tehát a hozzávalókat: (4-5 személyre) 1 kg alsó vagy felső pulykacomb 3-4 dl ízes, száraz fehér bor két szép szál fehérrépa két közepes fej hagyma 3-4 evőkanál olaj babérlevél, só, bors, pici cukor Ha kevesebb borral készítjük, egy deci tejföllel pótolhatjuk az étel „pikantériáját” és tehetjük gyerekek számára is ízletesebbé. A „részeges pulykát” lehet hosszabb ideig, nagyobb körültekintéssel, jobb alapanyagokkal is készíteni. Próbálják ki! Egy dologra viszont pontosan emlékszem: a fenti étel a „szikra” kipattanásától az asztalra kerülésig kevesebb, mint egy óra alatt készült el! Aki nem hiszi, játjon utána! Megyeri Zsuzsanna
