Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. július / 7. szám
Interjú Mátrai Sándor nyolcvanszor szerepelt a labdarúgó-válogatottban. Atlétaként is jó néhányszor. Orosházi futóként indult, onnan igazolták 1952-ben a Fradiba, akkor épp a Kinizsibe, s ott lett 1953-ban élvonalbeli futballista a tehetséges sprinterből. Középcsatárként kezdte, s akként is fejezte be az Egyetértésben... Pályafutásának kevésbé ismert részletei elevenednek meg mostani beszélgetésünkben. Nevetve mesél, jókedvűen, szinte végig. Ám nem árt leszögezni: mielőtt Soroksárra igazolt, negyedszázadot töltött a Ferencvárosi Torna Clubnál, ahol most is tagja az elnökségnek. Nem kétséges, hogy szíve zöld-fehér.- Hihetetlen meglepetést és vihart kavart, amikor annó „levezetésképp” az Egyetértésbe igazolt. Hogyan történt ez?- Eszem ágában sem volt elmenni. János napot ünnepeltünk egy bará- toméknál, amikor is anyósom utánam telefonált, hogy keresett a Komorettó Béla bácsi az Egyetértésből, hívjam vissza. Fölhívtam, erre azt mondja: „Most van egy lehetőség arra, hogy átjöjjél hozzánk.” Meglepődtem: „Hogyhogy, Béla bácsi? Maga hívott a Fradiba valaha, maga oltotta belém a zöld-fehér vért.” „Jöjjön csak- , megbeszéljük” - erősködött. A Lágymányosi úton volt az Egyetértés központja. Ott sétáltam le-föl az utcán, nem mertem bemenni. Tudtam, ha meglátják, hogy a Mátrai az Egyetértéssel tárgyal, óriási botrány lesz. Végül is bementem, Béla bácsi kalauzolt. Ott volt a VII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, Merényi Andor. Odaszólt: „Mit tárgyaltok a Mátraival? Küldjétek hozzám, adok neki egy üzletet, és el van intézve!” Később odajött hozzám, kezet fogtunk, s megkérdezte: „Emlékszik rám? Orosháza rendőrkapitánya voltam, amikor maga ott diákként futballozott.” „Már megbocsásson - feleltem -, Merényi elvtárs, én diák voltam akkor, s nem paroláztam rendőrkapitányokkal. ”- Nagy port vert fel távozása a Fradiból, gebinért cserébe.- Egy futballistának, akinek nem volt szakmája, akkoriban ez volt szinte az egyetlen lehetősége arra, hogy fenntartsa azt a korábbi életnívót, amit labdarúgóként megteremtett. És maradtam is vendéglátóiparban, mióta abbahagyatták velem a futballt, illetve hát megsértődtem...- Miért is?- Hosszú történet. Komorettó Béla bácsi, nyugodjék békében, egyszer csak bejött hozzám az üzletbe - a Rottenbiller utcában volt egy kis presszóm és azt mondta: „Sanyi- kám, ez a Vasas meccs nagyon nehéz lesz. Úgy gondoltam, maga játsszon középcsatárt hátravonva, és üldözze a Müller Sanyit!” Visszakérdeztem: „Mit csináljak?” Voltam harminchét éves. Meg egyébként is, emlékeztettem Béla bácsit, hogy annak idején csatárként kezdtem, és annak nem feleltem meg neki. Rám nézett, azt mondta: „Én vállalom a felelősséget.” Ott nem lehetett nemet mondani ... Hát, ha Béla bácsi vállalja, gondoltam, legyen. Játszottam is egy félidőt, nagyon rosszul, a szünetben lecserélt. Következő edzésen a klub elnök- helyettese felolvasott egy listát. Aki rajta volt, az az első csapat keretéhez tartozott, aki nem, az mehetett a fakóba át. Nem voltam rajta a papiron. Átvittem a cuccomat a másik öltözőbe. Gerencsér Jóska volt a tartalékcsapat edzője. Kérdeztem tőle: „Szipka! Szóltak neked valamit?” „Nekem ugyan nem - válaszolta - Miért, neked?” „Nekem sem.” Még labdáztam egy kicsit a kopogóson, majd odaszóltam neki: „Tudod mit? Holnap rám már ne számíts.” Fölhívtam az igazgatómat, megkérdeztem tőle: „Bandi bácsi, nagy dolog lenne, ha bejelenteném, hogy abbahagytam?” Mire ő: „Én már mondtam neked tavaly is, hogy hagyd abba. Már eleget szaladgáltál.” „Maradhatok nálad?” „Nálam akarsz dolgozni? Akkor maradj.” Ezzel zártuk a beszélgetést.- Ez volt a vége?- Nem egészen. Mert amikor Béla bácsit elküldték, és a következő szezonra Rákóczi Lászlót hozták oda, üzengettek nekem, hogy kezdjem el újra.- Rákóczi ellen, aki a Honvéd hátvédje volt, még futballozott annak idején.- Persze. A B válogatottban játszottunk is együtt. Ratya egyébként be is jött hozzám az üzletbe. Azt mondta: „Sándor, én úgy gondoltam, kezdje el újra a játékot.” Néztem rá: hülye ez, magáz? Hivatalos tárgyalásnak tekintette.- Ráállt végül, hogy visszatér?- Merényi hívott, hogy mégis jó lenne, ha odamennék, legalább legyek a gyerekek között. Azt feleltem: „Bandi bátyám, akkor te mondd meg a Böskének - az első feleségem volt -, újra akarom kezdeni, mert én meg- igértem neki, hogy nem játszom már. Neked tegye csipőre a kezét, ne ne• kém!” Hát, azt nem vállalta.- Visszament végül?- Vissza ... Emlékszem, a Szigeten, a Honvéd csónakházban kezdtük el a felkészülést. Beöltöztem, elkezdtem volna az edzést. Jött az elnök meg a helyettese, hogy akarnak velem beszélni. Erősködtek, hogy még az edzés előtt, mert nincs idejük.- Mi volt az a sürgős mondanivaló?- Leültünk egy vasasztal mellé és belekezdtek: „Ez a szemét Komorettó! Ez ki akarta magát csinálni! Azért játszatott magával középcsatárt, hogy lejárassa, meg a csapatot is.” Rájuk néztem: „Uraim! Ez a maguk véleménye?” Azt mondták, igen. „Na akkor viszontlátásra!” Fölálltam, és otthagytam őket. Felöltöztem és elmentem. Hát ők nem tettek be a „kalóriás” keretbe! A fakónak ugyanis nem járt kalóriapénz..- Szaladjunk vissza az elejére, amikor a Fradiba került. Ön válóRégi idők focija
