Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000. július / 7. szám
14 Interjú gatott rövidtávfutó volt Zarándi, Varasdi, Csányi és Goldoványi, tehát a villániikrek tartalékaként. Úgy volt, hogy kiviszik az 1952-es olimpiára, nem?- Az volt a kritérium, hogy a magyar bajnokság első öt helyezettjét viszik. Ötödik lettem. Éjjel-nappal mást sem csináltunk, csak váltottunk. Emlékszem, egyszer Bukarestben voltunk egy román-német-magyar versenyen. Mondták, ha már ott vagyok, ugorjak távolt. Földessy Ödön nyerte, mögötte második lettem, 6,99-cel. Nagyon boldog voltam, mellette állva hallgathattam a dobogón a Himnuszt. A románoknak is, a németeknek is volt olyan távolugrójuk, aki a hét métert simán szokta hozni, de beléptek. Egyébként ugrottam én is hét méter fölött, már futballista koromban.- Végül is miért nem utazhatott Helsinkibe?- Kitalálták, ha mégis valami közbejönne, Bánhalmi János száll be a váltóba, ő kétszázasként és négyszázasként úgyis utazott. Ez összetört.- Ekkor már a Fradi atlétája volt?- Igen. Orosházáról lettem a váltó tartaléka, aztán igazolt le a Fradi. A MAFC át akart vinni, még atlétaként, be is nyomtak a Műegyetemre. Bementem az első órára, állt egy kis manus a táblánál, írogatott ilyen hieroglifákat, én meg csak néztem. Mondom, ez nem nekem való, bementem a sporthivatalba, mondtam, tegyenek át a TF-re.- Hogyan lett végül ferencvárosi futballista?- Akkor diákszállón laktam, römiz- tünk éppen, szólnak a portáról, hogy keresnek. Komorettó Béla bácsi állt ott. Akkor a Fradi elnöke volt. Kérdeztem: „Mit keres itt, drága Béla bácsi?” Hogy íijam át a minősítésemet a labdarúgókhoz. Dehogy írom! Nem akarok én focizni! Erősködött, írjam csak alá. Hát aláírtam, csak hogy mehessek már vissza römizni.- Úgy érzem szavaiból, mintha az atlétika mindig kedvesebb lett volna az ön számára focinál.- Nem bántam meg, hisz atlétaként nem vittem volna ennyire. Annak idején szívesebben atletizáltam. Aztán belejöttem a labdarúgásba, mint kiskutya az ugatásba.- A focit kevésbé élvezte?- Hogy mondjam? Más világ. Egészen más. A légkör, a viselkedés. Például Csányi Gyurkának nem lehetett volna azt mondani, hogy „te hülye!”. Halálos sértés lett volna.- No de honnan gondolták, hogy maga ilyen jó futballista lesz? Látták talán Orosházán?- Ott régebben fociztam. Meg feketén, főiskolásként is, ellógtam egy- egy meccsre Orosházára, de az más történet. Hanem egyetlen egyszer, de szerepeltem a TF futballcsapatában is, centerhalfként. Pont a Fradi ellen. Rudas Feri a lábtörése után akkor kezdte újra, beállt a jobbszélre. Előre rugdosták neki a labdát. Ő nagyon gyors volt, de én labda nélkül még gyorsabb. Később mondta Feri: „Csak néztem, ki ez a langaléta, aki mindig utolér?”- Végül aztán centerhalfból center lett. Hogyhogy?- Oda állítottak be, és Csepelen rögtön négy gólt rúgtam.- Aztán csatárból ismét hátvéd.- Sebes Guszti bácsi ötlete volt, amikor az ifi-válogatottban játszottam.- Aztán a felnőttválogatottban meg a Fradiban, amivel a soroksári kaland ellenére a neve összeforrt.- Nemrég voltam kórházban, egy kisebb műtétet csináltak. Az aneszteziológus kikérdezett, milyen állapotban vagyok. Azt is megkérdezte, van-e szürkehályogom. „Zöldhályogom van” - mondtam, mire szegény ijedtem nézett rám. De én megnyugtattam: „Fradista vagyok.” Bányai György
