Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. június / 6. szám

Portré 9 Egy magányos vagány Neve mellett jó ideje már állandósult a rangjelzés: a basszuskirály. Titulus ide vagy oda, Gregor József ma is afféle ma­gányos vagány a szakmában. Először is a zenén kívül egy csomó más dolog érdek­li, azt mondja, megbolondulna, ha csakis opera és színház létezne. Másodszor: nin­csenek allűrjei, télen még sálja, sapkája, kesztyűje sincs. Van viszont egy csodás fogyókúrareceptje: nem kell folyton zöld­séget zabálni, mert a nyulak előre fognak köszönni, hanem az egyik nap szalonnát együnk füstölt kolbásszal, a másik nap meg durumbúzából készült tésztát, ek­képpen elválasztottuk egymástól a fehér­jét és a szénhidrátot, s könnyedén ledob­hatunk tizenhat kilót. Jellemző, ilyen diétát is csak ő java­solhat, aki a hangszálait méregerős cse­resznyepaprikával tartja karban, s aki leg­inkább azért nem érzi jól magát az USA- ban, mert ott rémes a koszt. A csirke hal­ízű, a marhahús csak szép, de mintha gu­miabroncsot rágna az ember, a zöldség­nek, gyümölcsnek meg leginkább csak esztétikai értéke van, meséli, miközben a Requiem koncert előtt - horribile dictu! - mákosrétest eszik. Ez a hangulati elem­ként igen tetszetős sütemény leginkább a hangjukra mániákusan ügyelő, a mákot méregként kerülő énekeseket és a basszuskirály feleségét fogja sokkolni - amúgy mindenki megnyugodhat, a kon­cert remekül sikerült. Gregor körül egyébként mindig így zajlottak a dolgok: fütyült a trendre, nem hagyta magát noszogatni, ment arra és olyan tempóban, ahogy ő jónak látta. Amikor ‘63-ban nem kellett a pesti Ope­rának, jelentkezett Vaszy Viktornál Sze­geden. Vaszy legendás, ám mára méltány­talanul elfelejtett alakja a magyar zenei életnek, pedig sokak szerint - és Gregor József osztja a véleményt - operavezény­lés terén kenterbe verte Ferencsiket is. Felküldte a fiatal fiút a színpadra, s míg az Fiesco áriáját énekelte a Simone Boccanegrából, Vaszy végigbolyongta a nézőteret a földszinttől az emeletig, hogy kifülelje, hol hogyan szól a hangja. Szólt az, mindenütt. Felvette, hogy aztán kímé­letlenül megdolgoztassa. Gregor egy élet­re megtanulta: a legkisebb szerepéit is kő­keményen meg kell dolgozni. Sőt, ha Vaszy azt mondta neki, hogy fesse be az eget, nem azt tudakolta, mégis hogyan, hanem hogy milyen színűre. Gregor hűséges típus. Zokszó nélkül, sőt, élvezettel járta a vidéket, a Szeged környéki falvakat Nagymágocstól Kis- kunmajsáig, lavórban mosdott, rossz színpadokon csiszolódott, edződött. Vaszy azt is megjósolta előre, nem fog if­jan karriert csinálni. Csak érettebb korá­ban, akkor viszont szép pályája lesz. Erre Fotó: Somfai mondja Gregor, hogy vannak ugye az út­hengerek, meg vannak a rakéták. Az út­henger szép komótosan pöfög, a rakéták elzúgnak mellette, fölötte, némelyik be­csapódik, némelyik célba ér, aztán felrob­ban, miközben az úthenger csak megy, mendegél, aztán egyszer csak megérke­zik... Mint ő. Ma minden kétséget kizáró­an ő a legnépszerűbb operaénekes, Liszt­díjas, Kiváló művész, örökös tagja a sze­gedi operának, akinek a lába nyomát már a pesti Broadway aszfaltja is őrzi, s állító­lag csak azért kapott ilyen későn Kos- suth-díjat, mert mindenki azt hitte, már rég van neki. Nem egyik napról a másikra koronáz­ták basszuskirállyá. Előbb a pesti Opera kezdte hívogatni, aztán egyre többet jár­hatott külföldre. A nyugat-európai dal­színházak után Amerika is felfedezte ma­gának, ahol - mint tudjuk - nem lehet jó­kat enni, de a gasztronómiai hiányossá­gok ellenére káprázatos zenei előadások születnek. És ott van az operajátszás első­számú fellegvára, a New York-i Metro­politan. Oda egyébként összesküvés ré­vén került, az ügynöke és a felesége a há­ta mögött megszervezett egy próbaének­lést, amelynek eredményét az esélytele­nek tökéletes nyugalmával várta. Sokszo­ros happy enddel zárult a sztori, előbb egy részeges papot alakított Sosztakovics Katyerina Izmajlova című operájában, majd a Figaro házasságában Bartolót, vé­gül a Szerelmi bájital Dulcamaráját. Négy hónap alatt három szerep és 18 elő­adás a Metben. Világszám! Annál is inkább, mert soha, sehol nem tette-teszi alacsonyabbra a lécet. Kiskunmajsa, Houston, Genf, New York - egyre megy, egyformán fontos Gregor- nak. Jellemző módon nem érti a kérdése­met, pedig nagyon finoman fogalmazom meg, hogy akkor a Metropolitan után mit adhat neki a Bakáts téren bemutatásra váró Légy jó mindhalálig musicalben Pósalaky úr nyúlfarknyi szerepe. „Miért gondolod, hogy kilóra mé­rik?" - kérdezi és nekem ég a képemen a bőr. Gregor nagy vehemenciával folytat­ja: „Gyerekkorom egyik legkedvesebb olvasmánya volt, és most is szeretem, mert benne van, amire minden normális ember vágyik, hogy a jó győzedelmes­kedjen a gengszterizmus és a simlisség fölött. És ha abban az öt percben, amíg színpadon vagyok, nem veszik észre Pó- salakit, ha nem építem fel a jelenetet, ak­kor én bukók meg, mint énekes, mint szí­nész. Nekem az a dolgom, hogy a villa­násnyi időben is tudjak élményt nyújtani. Ráadásul igényes, szép zenének tartom ezt a musicalt, a zenei ősbemutatón is én énekeltem lemezre, aztán play backről az én hangom szólt a darab debreceni be­mutatóján. Végre színpadon is eljátszha- tom!" És Tevje is Gregor. A zsidó tejesem­ber habitusa, gondolkodásmódja nagyon közel áll hozzá, erre érezhetett rá Schwajda György is, amikor tavaly a szolnoki próbák előtt csak annyit kért Gregortól: „Könyörgöm, nehogy koncep­ciód legyen, mert te vagy Tevje!” Nyári terveiről faggatva megemlít né- | hány jótékonysági koncertet, mielőtt Houstonba és Genfbe repülne, meg a Debreceni Kórusfesztivált, ahol a Cantata Profanát énekli. Észreveszi, hogy elhú­zom a számat. Mosolyogva bevallja, hogy sokáig ő sem szerette. De mielőtt et­től nagyon megkönnyebbülnék, elkomo­lyodik, s azt mondja, egyszer felfedezte, van az első tétel végén az „erdőben” egy nagyon nehéz, rossz beidegződésből sok­szor félreénekelt B-dúr akkord, amely ha tisztán csendül fel, megszólal alatta egy úgynevezett kombinációs, meg nem írott hang... Ezek után felesleges megkérdezni, van-e Gregor Józsefnek ars poétikája. Garamvölgyi Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents