Ferencváros, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000. június / 6. szám

Kultúra Baltazár Színház: Tollasbál A középsúlyosán fogyatékos fiatalokból alakult, s mostanra profi, 11 fős tár­sulattá avanzsált Baltazár Színház nemrég tartotta a második, Tollasbál című bemutatóját a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az előadás szövegét a szereplők-saját álmaikból, vallomásaikból és Győry Zsuzsa verseiből gyúrták össze. Valódi álomforgatagot láthatunk, melynek szereplői egyszerre gyere­kek és felnőttek, egyik létből és álomból járnak át a másikba, megmutatva minden egyes átkeléssel a lélek pőre természetét. A baltazárosok háza táján mintha min­den az álmok körül forogna. Első be­mutatójuk, az Ébredések az álomfosz- tásról szólt, az álomból az ébredésbe vezető utat mutatta meg, a mostani, a Tollasbál pedig az ébrenlétből vezet át az álmok birodalmába. A téma kivá­lasztása tudatos, hiszen az álmok nem hazudnak, a legrejtettebb bensőből fa­kadnak. Valami olyasmit nyújt ez a tár­sulat annak, aki nyitott szívvel ül be a nézőtérre, ami hiányzik a világból. Va­lami olyan hiányérzetre döbbentenek rá, amit elrejtettünk önmagunk és a vi­lág előtt. Elek Dóra társulatvezető és rendező szerint azért, mert hajlamosak vagyunk „elfelejteni” dolgokat.-Amikor 1993-ban Franciaország­ban láttam egy hasonló társulatot, azonnal megéreztem, ez az, amit keres­tem, ez az, ami mindig is kellett nekem. Televízióztam pár évig, szerkesztettem, majd ‘98 elején tartottuk az első foglal­kozást a baltazárosokkal. Az összes fogyatékosokkal foglal­kozó intézetet végigjárta, úgy toboroz­ta leendő színészeit, akik most már az Összefogás Ipari Szövetkezet jóvoltá­ból fix fizetésért, hivatásos művészek­ként dolgoznak. A hozzájuk hasonló emberekről túl könnyen kijelentjük, hogy a lelkűk mindig az agyuk előtt jár, márpedig a színházi munka alap- feltétele a koncentrációs készség. Na­gyon sok színészmesterségre felkészí­tő óra, jóga, harcművészeti foglalkozás során tanulták meg: magukra és a töb­biekre kell figyelniük. Épp ezért szere­pel a tananyagban keleti filozófia is, amely a testet és a lelket együtt vizs­gálja, s mindkettőnek alapja a koncent­ráció.- A Tollasbálra készülve már nagy­jából összeállt az előadás, de mégis hi­ányérzetem volt, lukakat éreztem. Zsazsa Tax, az énektanárunk ajánlotta, hogy olvassam el Győry Zsuzsa verseit. Zsuzsa versei pontosan illettek ezekbe a hézagokba, mintha nekünk írta volna Taligás Anna és Kozma Bognár Sándor őket. Egyébként a darab során átjárnak egymás álmaiba, nem a saját álmaikat játsszák el, hanem a másikét, illetve azt, amelyik szerep rájuk illik. Hangsúlyo­zom, hogy szerep, hiszen ők már színé­szek. Tagadhatatlan, a Baltazár Színház attól is érdekes, hogy olyan emberek adják elő a darabot, amilyenek: fogya­tékosok. Ugyanakkor az ember jelen esetben szívesen kikerülné a fogyaté­kos szót, hiszen ez végül is egy színház. Talán meg is zavarodik: hogy jön össze a kettő?- A hagyományos oktatási rend­szerben is kikerülhetetlen lesz az effajta színház jelenléte. Majd. Most még a fel­futó időszakban vagyunk. Még rácso­dálkoznak, hogy visszanyúltunk a szín­ház ősi, rituális jellegéhez. Tudatalatti energiák szabadulnak fel nézőtéren és színpadon egyaránt. Ennek én örülök, ugyanakkor bízom benne, hogy rendel­kezem azzal a kontrollal, hogy ezeket a helyes mederbe tereljem, s jó irányba hasznosítsam. A baltazárosok felszabadult emberi és művészi energiáinak egyetlen és leg­főbb szűrője maga Elek Dóra. Óriási a felelőssége. Nem ő nevelte őket, kész, kialakult karakterként kerültek a keze alá - viszont Dórával kezdődött új éle­tük, s neki köszönhetően vannak körü­löttük tanárok, lelkes támogatók. Most már az állandó 11 tag körül kialakult egy szellemiség. Nagyon sok változás történt az önismereti utazás során, ben­nük és körülöttük is. Sokat fejlődtek emberileg, színészileg.- Az biztos - nevet Dóra -, hogy ha valaha megkapják a Kossuth-díjat, ugyanazok az alázatos és szerény em­berek lesznek, mint a kezdetekkor. Úgy adják az interjúkat, ahogy az a nagy­könyvben meg van írva, de ugyanazzal az őszinte természetességgel. „Mindig legyen benned alázat, és mindig kétel­kedjél”, szoktam nekik mondogatni. Manapság leginkább fogyasztói ál­maink vannak. Szerencsére Elek Dóra hisz abban, hogy fel tudnak ébreszteni az emberekben másfajta érzelmeket, mert nem szabad kiskorúként kezelni senkit, a társadalmat sem. Ami jó, az át fog ütni mindenen, a szunnyadó dolgok napvilágra kerülhetnek.- Vidéken - meséli - sok helyet* még bújtatják a sérült gyerekeket. Lent jártunk egy faluban, síri csendben néz­ték végig az előadásunkat, utána hihe­tetlen vastapsban törtek ki a döbbent emberek. Egy orvos hívott meg minket oda, s akkor derült ki, hogy egyik kollé­gájának, akivel harminc éve dolgozik együtt, sérült gyereke van, csak eddig titkolta.fAkit megfogott az előadásunk, s eddig szerencsétlennek látta a sérül­teket, elgondolkodhat: talán a többi fo­gyatékosban is lakozik valami szép és jó, átalakul a sérültségről■ alkotott ké­pe, eltűnnek az előítéletek, fenntartá­sok. A sérülteknek is van dolguk az élet­ben. Úgy gondolom, hogy ami nekünk jó, az nem biztos, hogy a másiknak is jó. És ami nekünk rossz, az nem biztos, hogy a másiknak is rossz. Ennyit kell csak elfogadnunk. * Június 6-án a Ferencvárosi Műve­lődési Központban 19 órakor még megtekinthető az előadás. Aki viszont erről lemarad, beiktathatja nyári prog­ramnak is, augusztus 3-án Szentendrén játsszák a Művészet Malomban a Tol­lasbált.-garamvölgyi-

Next

/
Thumbnails
Contents