Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. február / 2. szám
Ferencváros 11 doktor vidáman meséli, hogy egyszer kígyóeledelül ajándékba kapott vagy hatvan, nemrég született kisegeret. Az ellátmány bonbonos dobozban érkezett, s ez volt a baj: „A nejem azt hitte, hogy bonbon van benne és automatikusan nyúlt a dobozba. Lett is aztán nagy sikítozás.” Az óvatlan főbérlő Ország doktor elmondja, hogy már gyerekkorában is szeretett volna mindenféle állatot tartani, a szülei azonban csak halakat engedélyeztek, semmi mást. Akkor szabadult el igazán a szenvedélye, amikor Pestre költözött albérletbe. Az óvatlan főbérlő csak a nők felvitelét tiltotta meg, így aztán ott már voltak viperák is, békák is. De Ország doktor nemcsak állatokat gyűjt, hanem állathangokat is. Valójában erről híres, Magyarországon ugyanis neki van a legnagyobb gyűjteménye a világ madarainak, hüllőinek, békáinak hangjaiból. Persze nem mind az ő felvétele, „sok helyre nem jutottam el, ahová pedig nagyon szerettem volna”. mondja. Rendszerint az ő gyűjteményét veszik igénybe a televíziónál, rádiónál is. Leemel egy kazettát a könyvespolcáról és röpke ízelítőt kapunk a pirregő tücsök pirregésé- ből, az észak-amerikai erdei rigó füttyö- géséből, majd kisvártatva betölti a szobát az üveghangú ausztráliai csengettyűmadár csodálatos éneke.- Ha felfordulok - mondja nevetve akkor a természetvédelmi hivatalé lesz a gyűjteményem, mivel ők támogatnak néha egy kis pénzzel. Már készítem számítógépen a felvételek nyilvántartását, eddig 1967 darabig jutottam el, de még nem értem utol magam. Saját gyűjtésben a Kárpát-medence madárhangjait vettem fel, mert arra kaptam támogatást, de saját zsebből Kínában, Kubában is jártam és készítettem felvételeket. Elszomorít, hogy nem túl elismert és ismert az, amit csinálok. Például 1970-ben volt az angol rádiónál egy állathanggyűjtő pályázat, ahol harmadik díjat nyertem. És ezt honnan kellett megtudnom, honnan? A Szabad Európa rádióból. Senki más nem foglalkozott vele. Minden gyűjtés más- Van, amelyik hangot könnyű felvenni, van, amelyik után évek óta járkálok. Ilyen a bajszos sármány, vagy ilyen volt a kerti rozsdafarkú. Egyébként minden Szauna, szolárium, pezsgőfürdő gyűjtés más és más. Először is meg kell tudni, hogy hol található meg a madár olyan helyen, ahol nincs erős környezeti zaj. Ez a legfontosabb. Aztán, hogy ne fújjon a szél, aztán meg, hogy énekeljen a madár. Megfelelő időpontban kell odamenni, mert ha már kikeltek a fiókák és a hím is eteti őket, akkor már alig énekelnek. Költés előtt a madarak nem nagyon hagyják el a revírjüket, akkor könnyű őket felvenni. A ritkább hangok többnapos előkészületet igényelnek. Általában április-május a főszezon, akkor kellene menni mindenhová. Szerencsére ma már sok ismerősöm van, akik szólnak, hogy hol énekel, amit szeretnék felvenni. A közönséges madarak már megvannak a gyűjteményemben, most már csak ritkaságokra hajtok, de sajnos, tavaly a betegségem miatt alig tudtam eljutni valahová. A fotós addig udvarolt, amíg rábeszélte Ország doktort, hogy egy kígyóval a kezében fényképezhesse le. Túl nagy ráhatás persze nem kellett, mert vendéglátónk igazi vendéglátó volt: mindenről szívesen beszélt, mindegyik állatot készségesen bemutatta, engedte, hogy etessük a madarakat (hogy azok milyen gyönyörűek voltak, például az afrikai fehérsapkás bozótrozsdafarkú, vagy az afrikai fényseregély!), jókat derült, amikor egy-egy mulatságos külsejű békán vagy teknősön álmélkodtunk, s még azt is megengedte, hogy fotózás után én helyezzem vissza terráriumába a korállsiklót. De erről már fentebb szóltam pár szót. Meg arról is, hogy Sándornak, a fotósunknak igaza lett. Már ami a nagy élményt illeti. Réz A kígyófejű teknős
