Ferencváros, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999. november / 11. szám
Ferencváros Hírek, információk a József Attila-lakótelepről Térfigyelő rendszer a lakótelepen? A városrészi önkormányzat legutóbbi ülésén elhangzott, hogy kezdeményezni fogják egy - a VIII. kerületihez hasonló - térfigyelő rendszer kiépítését a Ferencvárosban is. Hidasi Gyula, a részönkormányzat elnöke tájékoztatása szerint a kerületi polgárok úgy érzékelik, hogy amióta működésbe léptek a térfigyelő kamerák a Józsefvárosban - az ottani látványos csökkenéssel párhuzamosan - kerületünkben nőni látszik a bűnelkövetések száma. A bűnözők átszivár- gása bizonyítja a rendszer hatékonyságát. A hasonló rendszer kiépítésének első lépcsőjét a József Attila-lakótelepen látják leginkább megvalósíthatónak. A Telant Kft. kábelei alkalmasak a kihelyezendő kamerák képeinek továbbítására, s a cég lehetővé is tenné a Börzsöny utcai rendőrőrshöz történő térítésmentes bekötést. Úgy gondolják, hogy a tervezett technikai megoldás jelentősen növelné a lakótelep közbiztonságát, ezért az önkormányzat jövő évi költségvetésének tárgyalásánál a telepítés anyagi feltételei megteremtését tekintik egyik legfontosabb céljuknak. Később — tette hozzá Hidasi Gyula - a lakótelepi tapasztalatokat felhasználva - a kerület többi részére is kiterjeszthető lenne a rendőri ellenőrzés e korszerű formája. Ormossy Attila, a ferencvárosi rendőrkapitányság vezetője kérésünkre elmondta, valóban észlelhető, hogy a Józsefvárosból kiszoruló prostituáltak és bűnözők egy része nálunk próbálja folytatni tevékenységét. A gépjárműfeltörések száma például az utóbbi időkben 30%-kal megnövekedett. A térfigyelő rendszer valóban eredményes, de nem csodaszer, és főleg nem olcsó. A Vili. kerületben közel százmillió forintba került a teljes kiépítés. A József Attila-lakótelepen kezdetben a legnagyobb csomópontokban tervezik a kamerák felállítását, s ezután lépésről lépésre lehetne bővíteni a rendszert. A hosszú távú fejlesztések között mindenképpen kiemelt szerepe lehet ennek a megoldásnak. A templomunk megint szép lesz A Ferencvárosi Önkormányzat templomfelú- jítási pályázatának elbírálása nyomán az Ecseri úti templom - a tavalyi 2.5 millió forint mellé - idén 3,5 millió forintot kapott a helyi költségvetésből ahhoz, hogy mihamarabb megújult küllemmel fogadhassa a híveket. Az építőművészet e remekét a járókelők és az erre utazók is sokszor megcsodálták, de eredeti pompájáról évtizedek óta fogalmuk sem lehetett. Az építkezési munkálatok befejezte után estére, éjszakára fénybe öltöztetik majd a templomot, a Városfejlesztési Bizottság ugyanis támogatja a József Attila-lakótelep Városrészi Önkormányzatának az Ecseri úti templom megvilágítására vonatkozó javaslatát. A híres pesti est új ferencvárosi színfolttal gazdagodhat. Interneten Azt, hogy a József Attila-lakótelepen élők szeretik szépíteni környezetüket, s azért tenni is készek, sokak számára eddig is nyilvánvaló lehetett. A fásítási, virágosítási akciókról sohasem halló idegen - ha csak egyszer is betette a lábát - úgy nem távozhatott, hogy meg ne állapítsa: a főváros egyik legszebb lakótelepén járt. A helyiek szorgalmáról, kertészkedő kedvéről, a színpompás virágágyakról és fasorokról, s egyáltalán magáról a lakótelepről immár Párizstól Vlagyivosztokig, az északitól a déli pólusig, mind az öt kontinensen olvashatnak, s gyönyörködhetnek a látványban. Mindössze néhány kattintás kell hozzá, hiszen felkerült a világhálóra, az Internetre. A Virágos Magyarország helyi akciójáról készült magyar és angol nyelvű összeállítás internet címe: www.viragos.info.hu. Gyorsmérleg A Fővárosi Önkormányzattól a kerületi lakóházak felújításaihoz kapott ez évi támogatás és hitel összege 212,3 millió forint. (Kerekítve 47 millió a támogatás, 165 millió a hitel.) A József Attila-lakótelep házai összesen közel 26 millió forint (25 930 eFt) támogatásban részesültek. Úton, útfélen Nyolcvanan vannak, csillognak, szépek. Egyetlen mozdulattal megszabadulhatnak kellemetlen terhűktől. Dacolnak széllel, faggyal, lágyító napsütéssel. Elviselik, hogy a lakótelep ebei olykor megtisztelik őket. Ha hinni lehet a róluk felröppent híreszteléseknek, nagy biztonságot tudnak adni mindazoknak, akik támaszkodni szeretnének rájuk. Igaz, nem nagyon szeretnék, ha ebbéli képességeiket gyakorta próbára tennék. Állítólag az életükre törő gépkocsikban is képesek nagyobb. károkat okozni, mint közeli rokonaik. Talán ők nem adják meg annyira könnyen magukat. Jó lesz tehát vigyázni velük! ...És rájuk! Ott állnak ugyanis úton és útfélen. Messzire kerültek ugyan egymástól, de a közös küldetés összefűzi őket. Mindannyian szeretnék betölteni történelmi hivatásukat. Mindenre felkészültek, s majdnem mindent tudnak. A szemetet azonban továbbra is nekünk kellene beléjük dobni. A hónap elejétől az eddiginél nyolcvannal több szemétkosár eseng az eleddig flaszterra hajított hulladékért. Esküsznek, sokkal jobban mutatnának kecses fémhálócskáik között. Tessék használni őket...! Iskolai hírek- A Körösi Csorna Általános Iskola a Nemzeti Alaptanterv előírásainak megfelelően az iskolában új helyiséget hoz létre, amely á könyvtár-informatika blokk szerepét tölti be. Ezáltal a tanulók gyakorolhatják a könyvtár és az odatelepített számítógépek használatát. Az iskola szolgáltatása bővül, korszerűsödik. Az átalakítás nem jár összevonással, és a tantermek száma sem csökken.- A Kosztolányi Dezső Általános Iskola 402 tanulójának szülei és pedagógusai a gyerekek biztonságosabb közlekedése érdekében az intézmény előtti két zebrához nyomógombos közlekedési lámpák elhelyezését kezdeményezték. Javaslatukat a részönkormányzat is támogatja. Hegedűs Sándor Hová tűntek a bokrok? Egy József Attila-lakótelepi olvasónk panaszolta, hogy a Pöttyös utca és az Ifjúmunkás utca kereszteződésénél lévő bokrok egy részéi kivágták. Megtudtuk, hogy lakossági kérésre vágták ki azokat, mert egyesek odajártak italozni és szükségüket végezni. A vágást végző Főkertesek elmondták, hogy a bokrokat csak visszavágták, s azok jövőre újra kizöldülnek. A lakók közül viszont valaki a ház előtt lévő lépcsőlejáró betonperemét lelocsolta fáradt olajjal, hogy ne tudjanak odaülni az italozók. Ez sem megoldás, viszont az sem, ha a fentebbi okok miatt kivágunk minden fát és bokrot, mert akkor hamarosan pusztasággá változna a lakótelep. Somfai