Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. március / 3. szám
Ferencváros 11 Zenés beszélgetések a MAT A V-Zeneházban A zongoránál Prunyi Ilona Amikor az állami mecenatúra megkezdte kivonulását a kulturális és tudományos élet támogatásából, a fővárosi kerületek között a Ferencváros volt az első, amelyik úgy döntött: lehetőségeihez képest bár szerényen, ám ennek ellenére elismerést kiváltó módon anyagilag is támogatni fogja ezen területeket. A nyertes pályázatok névsorát olvasva immár évek óta rácsodálkozhatunk: mennyi neves művész, tudós, ismert és elismert szervezet tevékenykedik a kerületben. Sorozatunkban igyekszünk megmutatni, milyen értékteremtő pályázatokat díjaz az önkormányzat.- Megalázó lett az élet. Ha magam nem járok utána, ha nem kilincselek, akkor nincs fellépés - mondja a művésznő. A koncerteket szervező intézmények tönkrementek, állandóan azt halljuk, hogy ami működik, az sem rentábilis; de korábban sem volt az. Én meg bizony már abban a korban vagyok, hogy nem igazán vonzódom a mostani változásokhoz, a szponzorok utáni keresgélés nem az én világom. Hogy valaki szponzornak ajánlkozik, mint Ferencváros, az csak most tűnt fel; pedig már évek óta hirdeti a pályázatokat. Tizenöt éve élek a Ferencvárosban, és mostanában jöttem rá, hogy eddig itt szinte senki sem ismert engem. Igaz, hogy a főiskola után későn kezdtem a pályát; család, gyerek, betegségek, hadd ne soroljam; amikor jött a siker, az sem itthoni siker volt, de mindenképpen számított hazai pályámon. Teljesen véletlenül kerültem bele egy hanglemezkiadásba; ennek nyomán egy hongkongi, illetve német cégnél nyolc év alatt harminckét lemezem született. Most az a furcsa helyzet állt elő, hogy ismertebb vagyok külföldön, mint Magyarországon; itthon akkor jelent meg az első lemezem, amikor odakinn már tizenkettő piacon volt. Tipikus magyar sors. Teljesen bizonytalan, mikor jut nálunk koncerthez az ember; a múlt évben nekem kettő volt csupán, s ez bizony szörnyű érzés. Viszont teljesen mindegy, hányszor jut fellépéshez az ember, ezen a pályán naponta négy-öt órát mindenképpen gyakorolni kell; olyan ez, mint a légtornász hármas szaltója; olyan nincs, hogy csak másfél szaltót csinál meg belőle. Itt naponta a hármasra kell készülni, a teljes reménytelenségben. Az én korosztályomból már csak három kolléga van a pályán, de több nemzedék teljesen eltűnt. A ferencvárosiak az Iparművészeti Múzeumban figyeltek fel játékomra; szóltak, hogy találjak ki valamit. És akkor kitaláltam a vasárnap délutáni zenés beszélgetéseket a hasonló sorsú kollégákkal, a Páva utcai MATÁV-Ze- neházban. Híres művészek valamennyien, és ők is csak rácsodálkoztak: itt ilyen pályázatok is vannak?! - még Kocsis Zoltán is csak ámult rajta. Hát, így viszik szerte hírünket a városban, a világban. Ezen a pályázaton zenei múltamra, zongoraművészi hírnevemre tekintettel kértem támogatást; lehetőséget arra, hogy véghez vihessek valamit: Liszt kortársainak zenéjéből állítottam össze válogatást, mert hiszen nagyon sok kiválóság működött nálunk Liszt mellett, igen komoly zenei élet volt akkoriban. Hadd ismerjék meg alaposabban ezeket a magyar értékeket is a ferencvárosi zeneiskolások; de ne csak a ferencvárosiak, örömmel játszom bárhol. Én mindig kíváncsi ember voltam, könyvtárakban búvárkodtam, sok-sok érdekes kottát találtam, és van energiám arra, hogy ezeket is megszólaltassam. Még zenésztársaim is meglepődtek, hogy milyen jó darabok ezek, életükben nem hallották őket, nem ismerték a szerzőket sem, és hogy Liszt korában éltek, azt különösen nem gondolták volna. Minden országban sorra játsszák a nagy klasszikusokat, a sztárzeneszerzőket, de a „második vonalbelieket” ugyanígy. A harminckét külföldi lemezemen csupa „másodikokat” játszottam. Rájöttem, ha külföldön van ilyen, akkor nálunk is kell, hogy legyen. * Prunyi Ilona Liszt-díjas zongora- művésznővel és vendégeivel legközelebb március 9-én 16.00 órakor találkozhatnak a MAT A V-Zeneházban. Jöjjenek el egy zenés beszélgetésre a Páva utca 10-be. h.á. Pályázatok nyomában
