Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. május / 5. szám
6 Ferencváros Fiatalok vagy idősek? Kik lakjanak a Schöpf-Mereiben? A kórház udvarán fotósok maroknyi csapata táblából meg néhány újságíró és képviselő, s persze a rendhagyó sajtótájékoztató szervezője, Perityné Dulai Mária. Hideg, kabátszaggató szél fuj, kutyának való ez a tavaszi idő. Vagy kivert anyának - mondhatnám összejövetelünk céljának szelleméhez hűen, de ezt talán mégsem. Ilyen időben csak a mindenre elszánt acélos lelkületűek képesek lelkesedni, bizakodni, hinni a jövőben. Úgy tűnik, Perityné közéjük tartozik. A szél elől behúzódunk a kórház azon üres szárnyába, mely miatt itt vagyunk. Ez a rész, amelyet a Fővárosi Ónkormányzat idősek szociális otthonának készül átalakítani.- Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a döntés megváltoztatását elérhessük - tájékoztatja az egybegyűlteket Perityné, a kórház megmaradását kiharcoló anyák nevében. - Egyszerűen érthetetlen, miért kellene egy kórház szerves egységben lévő épületegyüttesét szétdarabolni! Egész Budapesten miért pont ez a legideálisabb hely arra, hogy 195 millió forintért, a két épületszárnyat jóformán teljesen átalakítva „felépüljön" egy idősek otthona? Akkor, amikor szinte így, ahogy van, csekély, használat közben elvégezhető munkálatokkal a kórház funkciójához alapvetően kapcsolódó szociális anyaotthont lehetne kialakítani. Ez a hely tökéletesen megfelel arra, hogy az anyák orvosi felügyelet és gondoskodás mellett együtt legyenek csecsemőikkel. A kórház nőgyógyászai az anyák egészségi állapotát, a gyermekorvosok pedig a kicsik fejlődését kísérhetnék figyelemmel. A krízis- helyzetben lévők, a terhességüket titkolni akarók - szülés előtt, szülés után - akár fél-egy évig is biztonságban nevelhetnék itt gyermeküket. Lehetetlen állapot, hogy egy kétmilliós városban nincs egyetlen szociális anyaotthon sem! És Perityné sorolja érveit az anyaotthon mellett: hogy az épület idősek szociális otthonává alakításához újfent át kellene rendezni a kórház működő részét: a csecsemők nemrég kialakított földszinti kondicionáló részlegét bezsúfolni az ágyleépítések miatt már egyébként is szűkös kórház valamelyik emeletére, és a labort Is drága pénzen át kellene helyezni máshová. A kórház U alakú épülete egy nem túl nagy udvart fog közre, ezt kellene majd közösen használniuk az idős, esetleg beteg embereknek és a kismamáknak. Az sem mellékes érv a szociális otthon ellen - folytatja Perityné -, noha „csak" pszichikai szempont, hogy milyen áldatlan egy helyzet, amikor az „élet háza" szembetalálkozik az elmúlással.- Nagyon sok felesleges kiadási meg lehetne takarítani azzal az ésszerű döntéssel, hogy az idősek otthonát egy arra megfelelőbb helyen alakítsák ki. A megmaradó pénzből még talán arra is jutna, hogy a kórházban minden emeleten legyen egy társalgó-tévénéző és egy étkező helyiség, hogy a kismamáknak ne az ágyon ülve kelljen enniük. Noha még januárban írtunk a Fővárosi Közgyűlés összes frakciójának - melyben kértük a segítségüket a közgyűlési határozatot módosításához, az építkezés megkezdésének elhalasztásához, valamint kértük, hogy járják be velünk az épületet és úgy győződjenek meg kérésünk jogosságáról - válaszra sehonnan sem méltattak. Mégsem tágítunk attól az elhatározásunktól, hogy kérésünknek érvényt szerezzünk. Kivitelezéséhez erkölcsi és anyagi testvérintézményekkel vesszük fel a kapcsolatot. És reméljük, hogy nem hiába. A sajtótájékoztatón jelen lévő Dr. Kuper András, a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának alelnöke megjegyezte, hogy a maga részéről támogatásra méltónak tartja az anyák tervét Lehet hát reménykedni. Réz Együtt 1997. április 3. Ferencvárosi pincetárlat. Egy család közös kiállítása, egy olyan családé, akikkel néhány esztendőre még régen összesodort az élet, és akkor azt hittem, többé nem találkozunk. Füriné Babits Ágnes rajztanárom volt az általános iskolában, Füri Gábor pedig az osztálytársam. Gábor most zeneszerzőnek tanul, és eljutott Japánba is, ahol másfél hónapot töltött. Öccse, Füri István kerámikus és fazekas mesterséget tanult Az itt kiállított munkái egyszerűségüktől fogva rendkívül szépek. Nem látszik rajtuk erőlködésnek, „direkt akarásnak” nyoma sem. Ez egyébként a család összes alkotására igaz. A képek is, mintha csak úgy mellesleg vetették volna őket vászonra, ahogyan a fák is virágozni kezdenek tavasszal, látszólag erőlködés nélkül, pedig rengeteg munka rejlik abban, hogy a halott ágakból végre kipattanjon az élet, tüzesen és ellenállhatatlanul. Az édesapa, Füri Gábor orgonaművész, a megnyitón az ő játékában gyönyörködhettünk. A legkisebb fiú, Füri Gyula pedig domborműveit, textil- és kerámia alkotásait hozta el. Füriné Babits Ágnes, az édesanya művésztanár. Akvarelljei, olajfestményei harmóniát, derűt tükröznek, lágy vonalai, meleg színei a tavaszi táj szépségét idézik fel. Úgy gondolom, hogy a közös munka rengeteg erőt adott ennek a családnak. Erót a szeretni tudáshoz, és ahhoz is, hogy egymáshoz tartozásukat napról napra megőrizzék. Az alkotás értelmet ad a hétköznapoknak és leköti azokat a belső energiákat, amelyek elszabadulva kis szörnyekké válhatnak, megkeserítve önmagunk és mások életét egyaránt Megszelídítve viszont ahhoz segítenek, hogy meglássuk mindazt a szépséget, ami csak a mi tekintetünkre vár. K. D. Füriné Babits Ágnes
