Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. március / 3. szám
Hétfő kivételével A A. \.z Iparművészeti Múzeumban tavaly decemberben „Csináljunk együtt kiállítást” címen látható volt néhány remek darab a múzeum szecessziós gyűjteményéből. A rendezők az eseményt nagydobra verték, s ország-világnak kihirdették: szponzorok kerestetnek az októberben nyíló szecessziós kiállításunkhoz.- Jelentkeztek támogatók a felhívásukra? - kérdezem Király Elvirát, a múzeum közművelődési osztályának vezetőjét.- Hála akciónk remek sajtójának, sikerült felhívni magunkra a figyelmet, bár egyelőre nincs tumultus a jelentkezőkből. Pedig a kiállításhoz fel kell újít- tatni az első emeleti galériánk parkettá- zatát, ki kell festeni, megfelelő világítást kiépíttetni, katalógusokat készíttetni, a műtárgyakat megtisztíttatni, restaurálni, ami mind-mind viszi a pénzt. És akkor a látványról - amitől igazán kiállítás egy kiállítás - még nem is beszéltem. Ha csak úgy egymás mellé rakunk tárgyakat, még nem történik semmi. Egy kiállítás akkor jó, ha a látogató oda belépve megérzi azt a miliőt, annak a kornak a hangulatát, amelyet bemutatnak neki. Az október nálunk egyébként is kiállításokban bővelkedő hónap lesz, hiszen nemcsak a millecentenáriumhoz kapcsolódó szecessziós kiállítással jelentkezünk - amelynek teljes anyaga a múzeum saját gyűjteményéből fog kikerülni —, hanem százéves évfordulónkra múzeumunk történetét korabeli érdekes és értékes dokumentumokkal felelevenítő kiállítással is.- Mi látható mostanában?- Természetesen továbbra is megtekinthető az állandó kiállításunk, a „Művészet és mesterség”, ahol nemcsak bemutatjuk azokat a használati tárgyakat, amelyeket a múzeum gyűjt, hanem szemléltető ábrák, fotók, rajzok segítségével végigkövethető az is, miként készültek a bútorok, cserépedények, textilek, könyvek stb. Március 17-ig tart a „Múzeum alapítás” című kiállítás, amely a leendő kecskeméti Kortárs Nemzetközi Kerámia Múzeum törzsanyagára épül. A Kecskeméten működő Kerámia Stúdió évek óta a világ szinte minden tájáról fogad kerámikusokat, akik az ott készült munkáikból néhányat a Stúdiónak ajándékoztak. E műtárgyakból látható közel 300 alkotás, amelyeket ezúton is ajánlok mindenki figyelmébe. Folytatódnak a kiállításokhoz kapcsolódó rendezvényeink is. A népszerű „Családi hétvégeiken főként gyerekeknek szervezünk kézműves foglalkozásokat, amelyek idén az ünnepekhez kapcsolódnak: márciusban a húsvétra, áprilisban anyák napjára készülünk, májusban pedig gyereknapot tartunk, bábszínházasdival. A nyári szünet után szeptemberben fü- ves-gyógynövényes nappal nyitunk, októberben szecessziós képeslapokat és plakátokat, november végén karácsonyi díszeket készíthetnek a látogatók, december elején pedig ismét megrendezzük a karácsonyi vásárt és ajándékkészítést. Bár a tavalyi sikeres „Dalestek” sorozat pénzszűke miatt nem folytatódhat, de hogy mégse maradjon ki a zene a múzeum életéből, minden vasárnap délelőtt 11 órakor Kórusmuzsika szól, az ország minden részéből érkező kórusok részvételével. A szponzorálásra visszatérve megemlíteném, hogy rendezvényeinket nagymértékben támogatta az OTP IX. kerületi fiókja. Múzeumunk feladatának tekinti a ■» kortárs iparművészek felkarolását is. E célból indítottuk el a „Műhelysarok” sorozatot, ami azután gyorsan kinőtte magát. A hely ugyanis valóban csak egy saroknyi volt, ahol kevés munkát lehetett bemutatni, az egy-egy kiállításra szánt idő is kevésnek bizonyult, ezért idén már nagyobb kiállítási területen, a hosszabb ideig nyitva tartó „Műhelygaléria” keretében mutatkozhat be a fiatal iparművészek egy-egy csoportja. Jelenleg a bútor- tervezők, következő alkalommal pedig az ötvösök. Szólnom kell még a múzeum keleti műtárgygyűjteményéről, amely a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban és a Ráth György Múzeumban látható. Az előbbiben április végéig áll a „Lámaista festészet: tibeti és mongol buddhista tekercsképek” kiállítás. Az idén nyílik még a délkelet-ázsiai buddhista művészet, illetve a Ráth György múzeumban a japán buddhista művészet kiállítás. A hét minden napján - hétfő kivételével - várjuk az érdeklődőket. 18