Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. március / 3. szám
is. De keressék meg a SEM IX. Rt.-t vagy a bérleménykezelőket, nekik többet kell tudniuk. A ház sorsát illetően évekkel ezelőtt voltak konkrét tervek. A SEM IX. Városfejlesztő Rt. feladata volt 1994-ben, amikor a Skála Rt. vásárlási szándékát bejelentette a kérdéses területre, hogy a lakókkal egyeztetve segítse az önkormányzatot az adás-vétel lebonyolításában.- Valóban mindenki jól járt volna - mondja Cséfalvay Géza, a SEM IX. Rt. főmérnöke -, a Skála szabad területhez, az önkormányzat pénzhez, a lakók pedig új lakáshoz juthattak volna. Mindenkihez külön bekopogtattunk, terveket készítettünk - -tehát költöttünk is erre jócskán -, a Liliom utcai cserházról parkkal, mindennel, mindenkinek megmutattuk, egyéni igényekhez igazítottuk az ajánlatokat, de a többség nemet mondott. Pedig még arra is lett volna mód, hogy akiknek az Ipar utcában nagy lakásuk van, és többen laknak benne, azoknak két lakást biztosítunk. Ez a ház a bontási tervek között szerepel. Én bízom benne, hogy a lakóközösség még idejében meggondolja magát, és a ház sorsa kibillen a holtpontról. Mert közben a privatizációval egyre csökken a cserelakások száma, egyre nehezebbé válik a helyzet. A Bérleményüzemeltető Vállalat nem hivatalos információja szerint, a padlás nem életveszélyes, pusztán arról van szó, hogy az a terület, amelyet a panaszos említ, nem járófelület. A WC- tartály pedig azért szakadt le, mert valaki belekapaszkodott. A beázás kapcsán utoljára február elsején jártak a lakásban, és azt tapasztalták, hogy az nem más, mint egy régebbi beázás nyoma. Ami pedig a házzal kapcsolatos felújításokat illeti, az az önkormányzat lakásosztályára tartozik. A válaszok keresgélése közben az idő egyre rövidült. Lapzárta volt, mire felhívtam Zsivkov Ágnest, a Vagyonkezelési Iroda helyettes vezetőjét. S hogy ne szülessen elhamarkodott, felületes válasz a Bárkái család kérdésében, azt az ígéretet kaptam, hogy a következő számban visszatérünk rá. Mérész lágon, illetve létezhet-e férfi és nő között igazi, tiszta CSAK barátság, ami tehát nem szerelem. Az utóbbi kérdésről eszembe jut az a már-már szállóigévé váló kijelentés, mely a bölcs Karinthy Fricitől származik, akinek saját bevallása szerint igencsak meggyűlt a baja az „örökké csak vihogó, sugdolódzó lányokkal”. Az ő tömör, velős és bizonyos értelemben nagyon találó véleménye: „A férfi és nő hogyan érthetnék meg egymást, hisz mind a kettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit”. Majd kiderül, ki mit gondol erről ma, szombat délután, csontig hatoló hidegben. Pechemre alig van ember az utcán, már vagy 10 perce bolyongok, amikor a Lónyay sarkán megállítom a szomorú szemű, ámbár mosolygós nénit. Rögtön tovább akar menni, aztán kissé elgondolkozik és megáll: Miért engem kérdez kedveském? Én már túl öreg vagyok elihez.- De engem mindenki véleménye érdekel - próbálkozom.- Nézze, én 30 éve egyedül élek, úgyhogy ennyit a szerelemről. Persze, Hej, te szerelem... „A test vonalai. A piros ajkak. A bűvös tagok. A haj, mintha görög szobrokról volna véve, fésületlenül is mindig gyönyörű, ahogy épp csak a homlokba hull. A szerelem arcai, amilyennek költészetem szerette őket... ahogy ifjúságom éjszakáin, éjeimen találkoztam velük.” (Konsztantinosz Kava- fisz.) Valentin nap körül vagyunk. Nyakamba veszem a „Ferencvárost”, mert tudni szeretném, hogy a többi embernél hogyan is van ez a dolog, ez a szerelem, mely „hol mint kígyó, lopakodik, bűvöl-bájol, szívünkbe surran, hol szelíd galamb: napokig burukkol fehér ablakunkban”. Megvallom őszintén, a Valentin nap épp kapóra jön, ennek ürügyén fogok kérdezősködni arról, hogy van-e örök szerelem ezen a vi8
