Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. március / 3. szám
én is voltam szerelmes, fiatalon, de az elmúlik, örökre elmúlik. Mielőtt bármit is kérdezhetnék, elillan. Összeszorul a szívem. Egyedül. Van kihez szólnia? Olyan ritkán tudatosul bennem az utcán, hogy nap-nap után emberek mellett megyek el, emberek: ugyanolyanok, mint én vagy te, emlékekkel, fájdalmakkal, múlttal teli emberek. Míg a Lónyayn végigérek, alig jön szembe valaki, némelyek sietnek - legalábbis azt mondják nekem -, ezért nem tudnak most válaszolni. Teljes a bizalmatlanság. Pedig utca. Pedig ember és ember. Vagy épp ezért? És ekkor föltűnik ő. TUDOM, hogy ő tudja, átélte, megszenvedte, hogy ő nem „fog sietni”, holott tényleg mennie kell... valakihez. Szívesen megáll, úgy látom, örül is, hogy elmesélheti az ő szerelmét. Ölök szerelem? - kezd beszélni a svájcisapkás bácsi. Miért ne lenne? Én mindjárt 60 éves vagyok. 26 éve van egy élettársam, aki most súlyos beteg, és én ápolom, egymáshoz tartozunk, és a szerelem még mindig tart, csak nem úgy, ahogy maga gondolja.-Mert?- Mert a szerelemnek 3 fázisa van. Amikor az ember fiatal, szinte elég a nagy lángolásban, aztán ezt felváltja egy higgadtabb szeretet, s később, az öregkorban, marad az összetartozás érzése.- Húsz Ön a férfi és a nő közötti barátságban?- Világéletemben lány barátaim voltak, valahogy velük jobban el lehetett beszélgetni, és ezek tényleg igazi barátságok voltak, nem szerelmek. Mikor elmegy, ő köszöni meg, hogy válaszolhatott. Egyre hidegebb van, mintha a szerelmek is a melegbe húzódnának, kimegyek a körútra, tán ott nagyobb az élet, egy-két fiatalt próbálok rávenni arra, hogy beszéljen, de a szokásos falakba ütközöm. Van azért egy lány, aki siettében megemlíti: egy 5 éve tartó kapcsolatomnak most lett vége, és most teljesen össze vagyok zavarodva. Létezik-e egyáltalán szerelem? És hát miért lett vége? - kérdezi. Hát, örök nyitott mondatok ezek, ámbár szerintem ilyenkor a csalódás szólaltatja meg a szívet, úgyhogy ne haj- szoljuk magunkat a teljes kétségbeesésbe. Azt hiszem, az utóbbit „elősegíti” a szép számú szürke felleg is Ferencváros egén. A Vasedény bolt kirakatát ácsingózva vizsgálgató férti talán orvtáma- dásnak véli, ahogy megzavarom. Cirka 40 éves lehet, vele van egy 15-16 éves srác, gondolom a fia. Még végig sem mondom a kérdéseket, a fiú menne el. Kelletlenül magyarázkodik:- Figyelj, nem akarok beszélni, nincs véleményem.- Nekem van - veszi át a szót a papa-, én elhiszem hogy van olyan, hogy örök szerelem, csak nekem még nem volt részem benne. Mert talán én nem vagyok erre kiválasztva. _?- Azért nagyon meg kell szenvedni, és az olyan kegyetlen. Hosszútávon nem tudok elképzelni egy sima barátságot a nö és férfi között.- Miért?- Azért, mert egy idő után megjelenik a szexualitás, akarva akaratlanul, és az megváltoztatja a felek viszonyát. Biztosan ezen is lehetne vitatkozni, de lassan sötétedik, és egyetlen átkozott csillag sem fog világítani az égen. Valentin nap. Betérek egy virágboltba. Nem, egyáltalán nem nagyobb ilyenkor a forgalom, hiszen az elmúlt 40 évben a nőnapot ünnepelték, és ez rögzült az emberek tudatába. Pedig az e napra gyártott szivecskés lufik, művirágok készenlétben. Mikor kifordulok az ajtón, egy kékszemű kisfiúba botlom. Dani 12 éves, és volt már szerelmes, na persze azért nem „csomószor”, de most az, és reméli, nagykorában feleségül veheti a leányzót. Nem érti, a felnőttek mit aggályoskodnak a szerelemben, amikor az olyan egyszerű. Igaz. Felesleges, kínzó-gyötrő kérdések ezek. Mert a szerelem csak a pillanatok mögül, az arcok mögül bújik elő, s csak egy percre, de meg lehet látni a vérző valót... NAGY LILIAN 9