Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. december / 12. szám
„Tusázni kell a gonosszal Köszöntjük a hetvennégy éves fíemsey Ivánt- Pár évvel ezelőtt, egy nyári délutánon átúsztam a Dunán egy szigetre. Nem tudtam róla, hogy vállalkozásomat egy igazi indián kenu, s benne egy ember kíséri. Partot értem, a kenu kikötött mellettem, s kiszállt belőle a varázsló. Remsey Iván. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk a pattogó tűz mellett, aztán a varázsló elköszönt, visszavonult a sátrába pihenni.- Nem fárasztó egy kicsit túl a hetvenedik életéveden minden nyarat végig- sátrazni a Duna-parton, gumimatracon aludni?- Egyáltalán nem fárasztó. Hála a jó istennek, egészséges vagyok, friss vagyok és fáradhatatlan. És imádom a természetet, imádom a tüzet.- Ahogy belépünk Ráday utcai műtermedbe, az ajtófélfán egy szobor, a tűz szelleme fogad. De miért fehér ez a szellem?- Kérlek szépen, táboroztunk azon a szigeten, amikor egy este a tűz mellett ülve néztem azt a csodálatos lobogást, amit mindig is nagyon szerettem. Félelmetesen szép volt. Ennek látványával aludtam el és emlékszem rá, hogy amikor kezdtem ébredezni - tudod, amikor az embernek a lelke már fölébred, de a szemei még le vannak ragadva és a sötétség hajnali - szóval, ebben az állapotban a tűz élményéből olyan fantasztikus arc bontakozott ki bennem, ahogy nézett rám, hogy én azt rögtön éreztem: ez a tűz szelleme. És mint egy megszállott, rohantam haza, ide a Ráday utcába, ahol már várt a friss agyag, és megmintáztam négy példányban. Ez az egy szobor fehér maradt, mert azt mondta a lányom, aki szintén művész: apu, az a szenzációs ebben, hogy nem színes, ami elvonja a figyelmet, hanem a formák, az árnyékok dolgoznak. Ez tehát a tűz szellemének csupán az egyik arca a négy közül.-A lányod művész. És Remsey Ivánnak van három testvére: Agnes, András, Gábor. Valamennyien festetek, rajzoltok, bábokat terveztek és készítetek, muzsikáltok, énekelni is hallottalak benneteket, a családban van költő', me se író... Itt már egész művészdinasztiáról beszélhetünk, nem?- Valóban, a művészeti lexikonban jelenleg nyolc Remseyt jegyeznek a családunkból, három közülük sajnos már nem él. A család alapítója Remsey Jenő György volt, az apánk, akinek a reneszánsz sokoldalúság volt az ideálja. Több verseskötetet írt, nyolc drámája jelent meg, ezekből kettő színpadra került. Európai hírű festő, kiváló rézkarcművész volt. S mindemellett csodálatosan jó családapa és szenvedélyes vadevezős. Mi még ezt is örököltük tőle. Állítom, hogy a természettel, az elemekkel való nagy együttélés a művésznek, az alkotó embernek kifogyhatatlan forrása. Sőt, ha nincs meg ez a kapcsolat, akkor az ember előbb-utóbb elgyöngül, s erőtlen lesz a művészete is. A mi lángoló szellemű édesapánknak a nagy lobogását, sokoldalú tehetségét mi is örököltük. De hadd csapongjak egy kicsit, ha már a dinasztia eredeténél tartunk. Volt nekünk egy csodálatos lelkű nagyanyánk, Fejér megyei, egyszerű és nagyszerű asszony, aki esténként az ágyban órákon át tartó, véget érni nem akaró meséket mondott a gyerekeinek. Ha hinnék a reinkarnációban, azt mondanám, a nagymamiban öltött testet a Seherezádé szelleme. Úgy mesélt, hogy soha nem ismételte meg az előző történetet...- A gének nagyszerű találkozása mellett, úgy veszem ki szavaidból, a szeretet is meghatározója a családnak, így a te művészetednek is. Igaz ez?- Kedvesem, erre szebb gondolatot magam sem tudnék kitalálni. A mi családunkban borzasztó nagy szeretet élt és él a mai napig is. Bennünket nemcsak a vérségi erő tart össze, hanem, hogy a másikban szellemi társat, sőt, szellemi harcostársat érzünk és üdvözlünk, és minden erőnkkel támogatjuk egymást. Sem apánk, sem mi nem voltunk azok az emberek, akik egyetlen gyönyörűséggel teljes művészetben csak úgy kiélvezkedtük volna magunkat. Nekem ma is az a hitvallásom, hogy a művészeteket azért adta az úristen, hogy az embereket egy magasabb szintre emelje, és a bennünk rejlő valamennyi lehetőséget ki kell aknáznunk.- A családban a nagymama készített először babákat, bábukat, seza késztetés a későbbi Remseyekben is jelentkezett.- Igen, a nővéremben és bennem tört ismét a felszínre. Ugye, a gyermeki lélekben elevenen benne élnek a mesék figurái. Tizenhárom éves fiúcska voltam, amikor a gödöllői moziban láttam egy filmet, a címe. Bábszínház. A bábművészet atyjáról, Vittorio Podrekkáról szól. Ültem a moziban, s olyan frenetikus hatással volt rám, amit láttam, hogy a tizenhárom éves kis fickó még aznap este megcsinálta az első marionett-figuráját. Nos, így indult el tehetségeim egyik ága. Mintegy varázsütésre előjött belőlem ez a másik késztetés is, attól fogva csinálnom kellett. Minden ember életében vannak ilyen pillanatok. Én úgy szoktam mondani, hogy van a tehetségeknek egy titkos gondozója. A géniusz ez, amely valami módon úgy rendezi a dolgokat, hogy a tehetség élettérhez jusson.-Elismert festő vagy, az azonban hosszú évtizedekik nem hazai elismerést jelentett.- Valóban nem. Mondhatnám, hogy félretolt festő voltam, és csak az utóbbi években lettem ilyen „felkapott”. Látod, most, hogy beszélgetünk, egyre másra csörög a telefon: interjúkat kémek tőlem, filmet csinálnak rólam és a munkáimról. Nézd, én háromszor jelentkeztem a képzőművészeti főiskolára, mindannyiszor elutasítottak, hiszen nem voltam munkásfiatal, nem voltam parasztgyerek, értelmiségi családban születtem, apám festő, író volt... De látod, a tehetséget nem lehet kitörölni az emberből.- Sok-sok keserűség ért az életben, aminek ellenére hetvennégy éves korodban is valami hihetetlen gyermeki életöröm sugárzik belőled. Titokban sem vagy soha fáradt?- Vannak napok, órák vagy percek, amikor az ember bensője egy kicsit megundorodik attól, hogy még mindig tusázni kell a gonoszsággal. Azt hisszük, hogy megvívjuk a harcot és azzal kész, vége. De a gonosz mindig újra támad, ráadásul mindig más formában. Most a pénz az úr. Ahogy Gounond' Faustjában, eladó megint az egész világ. Hát el lehet adni a kultúrát, a hazaszeretetet, a családszerete- tet? Mindent pénzre váltani, ami szép? Ezzel szemben én igenis állítom, hogy a szépséget termelni kell. Semmi sem válik értékké, ha nem mutat túl a hétköznapi célokon. Herceg Árpád 3
