Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995. január / 1. szám

Utcák, terek, emberek J

A Mester utca

(1805-től Gottesackergasse - 1831-től Temető utca - 1865-től Friedhoffgasse - 1874-től Mester utca.)

Karácsony második napján, túl az élet derűsről borúsra váltó gyermeki tájain, kilépve az otthont adó ház kapuján, egy valós tájra tévedek. Ismét az utcákat járom, nyugtalan lélek szürke nagykabátban: sál, kalap, cipő, rajtam az enyészet ruhatára, ez vagyok most; magányosan sétáló, ferencvárosi garabonciás. Utam a kerület külső része felé halad, az ég alatt senki kívülem, mondhatom, nagyszert társaság - koszos házak, nyúlós égbolt: én, a csend és a megdermedt nagyvilág.

Mester utca. Kopott és dísztelen, kedves, öreg mamóka, csak aki itt él, az tudja, mennyire szerethető. Elnézem ráncos arcát, míg halkan beszél magáról - ha ruháján nem is, de emlékeiben ott a tisztaság. Megfáradt és nyugodt. Itt jár az „utolsó villamos”, itt ürül ki esténként az „utolsó pohár”, itt lakik az „utolsó jóbarát”. Itt, egy lépcsőházi találkozáskor ismertem meg Latinovits Zoltánt, aki alkoholtól, láztól és Isten simoga- tásától égő arcát úgy viselte az őt körülvevő semmiben, mint a legszebb ikont. „Én egy magyar szent vagyok” - mondta -, „kérem, nézzék el nekem, hogyha nem látszik rajtam, mennyire szeretem magukban azt, ami gyengévé és mocskossá teszi lényüket.” Ilyen mondatok születtek ezen a tájon, és valóban, ha elgondoljuk - a közeli Gát ütcában született József Attila is -, megjelölt pontja ez a világnak. Valahol errefelé lehet a hely, ahol pokol és mennyország összeér. A Színészkirály nevét emléktáblába véste valaki keze, de a lélek kufáijait percnyi édeneinkből már senki sem űzheti el. Elszívok a tábla előtt egy cigarettát mint Ó izzott, izzón el ujjaim közt ez a csöpp parázs. Följebb, a Ferencvárosi Pincetárlat ablaktalan helyiségében most rejtve a fény, amely úgy ered, hogy a festő önmagában elmerül. Az ajtón lakat, nyugszik a szívben a szenvedély, az alkotók álmodnak, az angyalok Isten asztala körül. Isten ma szomorú, csak turkál az életben, míg én csöndes odúban pohár bort iszom. Kedves kis kocsma, ég veled. Az utcán jeges szél kóborol, megyek én is, lábaimnál, a szélben, zizegve szalad egy papírdarab. Fölveszem, kusza írás: „itt voltam, többé nein jövök-Attila”, olvasom a 19. szám alatti iskola előtt. Felnő a valóság és rámköszön: József Áron fia, hacsak rövid időre is, de e falak között tanult. Ma közgazdasági szakközép. Két házzal odébb, a környék első tanodája, 1873-ban épült egyetlen év alatt, most Teleki Blanka nevét viseli. Akkoriban még októberben kezdődött

a tanév, a gyerekekre szükség volt szüretnél, aratásnál a környező földeken. A századforduló táján, mikor megtervezték az utca mai nyomvonalát, Európában egyedüli megoldásként az egész épületet hátrább akarták tollú, de végül is az egyszerűbb (tehát magyar) elme ötletétől vezérelve inkább levágták a homlokzatát. Ma helyreállítás alatt álló romhalmaz csupán. A közeli Liliom utcában működött a híres Liliom vendéglő, amely név a művésztársadalom és a vagyonosabb polgárok előtt fogalom volt, idejárni rangot jelentett. A vendég elmondhatta, hogy a Liliomban vacsorázott, hogy utána konflissal a Vörös Postakocsihoz hajtasson, és onnan menjen be reggel kézirataival a szerkesztőségbe. A Mester u. 31. alatti hentesüzlet műemléki lajstromba vétele nem tudom, megtörtént-e már, ha nem, hát ezúton szeretném az illetékesek figyelmét felhívni rá. Az 56-58.-ban működő Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium klasszicista stílusú épülete egyszerűen gyönyört. Följebb, a múlt század negyvenes éveinek liberális ellenzékét tömörítő Nemzeti Kör elnökének, Fáy Andrásnak nevét viselő néhai gimnázium 1828-ban épült. Ma közlekedésgépészeti és műszaki szak- középiskola. Fáy András (1786-1864), aki többször próbált közvetíteni Széchenyi és Kossuth között - fóti házában gyakran vendégeskedett a honi progresszió (Vörösmarty itt írta a híres Fóti dalt) - sajnos nem élhette meg eszméi diadalát. A .Nemzet mindenese”, nagyjaink sokaságához hasonlatosan, szintén ferencvárosi volt. Átellenben a Lépcsős borozó, mellette egyik legrégebbi patikánk, a Kabay Gyógyszertár található.

Ez már a Haller tér. Itt, a Középső-Ferencvárosi Római Katolikus Plébánia helyén és környékén volt a kerület első temetője, amelybe az akkori felekezetek még közösen temetkeztek.

A temetőt ötvenévi használat után lezárták, majd kiürítették. Utolsó halottja a forradalom után Táncsics Mihályt rejtegető öreg sírásó volt. így emeli a történelem méltósággá a valót, és hogy igaz-e vagy sem az efféle dolog, azt sohasem állhat érdekünkben eldönteni. A térre néző iskolának volt tanulója 1912-14 között József Attila, ma ez az ő nevét viseli. A Vágóhíd utcán túl, a Budapesti Autósiskola Betéti Társaság és az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet épületein kívül már csak a sár és latyak, hogy a Könyves Kálmán körút Ferencvárosi Rendező-pályaudvari szakaszánál, átbújva a vasúti felüljáró alatt, megállják. Az utca lassan véget ér. Egy óriásplakáton még a közelmúltban Budapestbaráthból Baráth-tá egyszerűsödött férfi joviális tekintete kísért, majd hamarosat. a sötétség. Szindbád hazaindul, hogy megvacsorázzon és nyugovóra tétjén.

G. S.

20