Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. július / 7. szám
gi létezése milyen formákban zajlott akkoriban?- Én abban az időben teljes lelkesedéssel és optimizmussal vállaltam ilyen feladatokat. Miután elsősorban csak lakásokban és műtermekben tudtunk összejönni, „megváltani a világot”, felmerült, hogy tennünk kéne valamit, létrehozni egy fórumot, amely bizonyos esélyeket biztosítana a realitások felmutatására. így alapítottuk meg a Fiatal Művészek Klubját, ahol fantasztikus előadásokra és kiállításokra nyílt lehetőségünk. Ezek a hivatalos cenzúra megkerülésével történtek, ezért elég korán magunkra vontuk az illetékesek figyelmét és haragját, de ennek ellenére a hely országos, sőt mondhatni, nemzetközi jelentőségűvé vált. Azért ez csak egy kis része volt az én úgynevezett közéleti tevékenységemnek. Ahogy később kezdtem megismerni a diktatúrának a művészi életben jelentkező módszereit és visszásságait, rájöttem, hogy kik a végrehajtói és haszonélvezői ennek a struktúrának. Ez egy szűk érdekcsoport volt, nagyhatalmú, vétójoggal rendelkező személyekkel, akik sajnos még ma is hasonló, illetve magasabb beosztásban tevékenykedve teszik tönkre a művészetet. Néhányan már meghaltak közülük, de akik élnek, még nyolcvan évesen is ugyanolyan teljhatalommal rendelkeznek, mint harminc évvel ezelőtt. Amelyik művész másként gondolkodott, aki megpróbálta ezeket a diktatórikus módszereket kifogásolni, azt egyszerűen leradírozták a területről. Kizsűrizték még az országos kiállításokról is, nem kapott lehetőséget egyéni bemutatkozásra, anyagilag lehetetlenné tették, a perifériára szorították. Az volt a céljuk, hogy a művészeket megfélemlítsék, függő' helyzetbe hozzák. Természetesen tudom, hogy ez az egész értelmiséggel szemben működő tendencia volt. Csak néhányan tudták magukat anyagilag függetleniteni, de akinek erre nem volt lehetősége, az kiszolgáltatott lett. Az ő érdekeik képviseletében emeltem fel többször a szavam, de ennek meg is lett a következménye. 1976- ban, a Csók Galériában megnyitásra váró kiállításom anyagát a megnyitó előtt pár órával felforgatták, minden hivatalos értesítés nélkül leszedték a falról több képemet. Ennek ellenére a kiállítást megtartottuk, de utána 17 éven át Budapesten nem kaptam egyéni bemutatkozásra lehetőséget, egy csepeli és egy Fészek Klubbeli kisebb alkalom kivételével.- 65 éves, de átvennék látszik. Töretlen lendülettel alkot, tervei vannak. Elégedett?- Amikor egy munkámmal elkészülök, mindig tudom, hogy mit és hogyan kell azontúl másképp csinálnom. Ezt lehet elégedetlenségnek is nevezni. így fejlődik, így változik bennem a világ, miközben én magam is fejlődöm és változom. Ez volt jellemző a magánéletemre is. Háromszor nősültem, négy gyermekem van. Itt ez a nagy műterem, amelyben nyugodtan dolgozhatok. Ha kinézek az ablakon, a város régi házainak kéményeit látom. Füstölögnek, de valamiképpen mégis a melegséggel, a békével kapcsolatosak. Amíg dolgom van, addig nem érezhetem fáradtnak magam.- Úgy legyen.-ssSKöszöntjük a művészt 65. születésnapja alkalmából, és kívánunk neki érdemekkel teli, alkotó éveket. (A szerkesztőség) Jót és hasznosat lép, ha belép A BAKONYVIDÉiyE TAKARÉKSZÖVETKEZET JO BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET AJANL Részjegyjegyzés = magas osztalék (1992-ben 25%-ot fizetett takarékszövetkezetünk) Jegyezheti jogi vagy természetes személy, 10.000 Ft/db, maximum 50 db. Tagjaink további kizárólagos lehetősége megtakarításuk magas hozamú, egyéves lekötésű befektetése. Célrészjegy jegyezhető a tagsági részjegy névértékének tízszereséig. Kamata változó, a letéti jegy mindenkori kamata + 5%. (1993. május 25-én 18.75 + 5 = 23.75% bruttó) 21.375 nettó Részletes felvilágosítás kirendeltségeinken: Budapest VI. Bajcsv-Zsilinszky út 15/b. Budapest IX., Ráday u. 59. Tel.: 111-5432,112-8479 Tel.: 217-5755,218-8463 f N Kaputelefon Kér. és Szóig. Vállalkozás 1091. Üllői út 151. Tel/fax 1785-127 Kaputelefonok árusítása, szerelése, felújítása, Zárak árusítása Kulcsmásolás 10 db felett 40 Ft-ért Nyitva H-CS: 9-15 P: 9-13 V J Politikai hirdetés Köszönetnyilvánítás Szívből megköszönöm azoknak a ferencvárosi választópolgároknak a bizalmát, akik az országgyűlési képviselőválasztások során a 12. számú választókörzetben a Független Kisgazdapárt jelöltjére adták szavazataikat. Dr. Homoki János Országgyűlési Képviselő ÚJRA MEGNYÍLT a Mester u és a Liliom u. sarkán a CSAVARÜZLET SZÉLES VÁLASZTÉK KÖTŐELEMEKBŐL ÉS SZERELVÉNYEKBŐL. UGYANOTT SALGÓ POLCRENDSZEREK KATALÓGUS ÁR ALATT SZÉLES ÉS ÁLLANDÓ VÁLASZTÉK, IGÉNY ESETÉN GYORS, OLCSÓ ÉS SZAKSZERŰ SZERELÉS. IX. KÉR. MESTER U. 9. TEL: 215-1837 NYITVA H-P 8,30-16 ÓRÁIG Jogosítványt szeretne T autóra, motorra? OLCSÓN, GYORSAN SZAKSZERŰEN akkor várjuk, a IX. kér. Tompa u. 10-ben! Telefon: 215-8296, 216-1030 A FERENCVÁROS legrégebbi autósiskolája! Bízzon tapasztalatunkban! 7