Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. március / 3. szám

Egymillió fa az ezredfordulóra F aültetési mozgalmat hirdet a Magyar Környezetvédelmi Alap (MKA) azzal a kettős céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a nyugati magyarságot és a ha­zai ifjúságot, összekötve ezt azzal, hogy együttműködésük nyomán minél több fa dí­szítse és javítsa a környezetet rossz levegő­jű városainkban. Miként a közzétett felhívá­sukból kiderül, a mozgalomban - akár szponzorként, akár fagazdaként - mindenki részt vehet itthon és a tengeren túl. Azok, akik Amerikában úgy kívánnak bekapcso­lódni az akcióba, hogy jótállást vállalnak egy fáért, illetve azok, akik itthon egy fa el­ültetésével, mint annak gazdái akarnak részt venni a mozgalomban, levélben érte­síthetik az MKA koordinátorát. Csordás Bélát - (Cím: Mr. Béla Csordás, 1646, First Avenue, Apt. 2J. New York, NY 10028) - aki a beérkezés sorrendjében megküldi a jelentkezőknek a partnerük nevét és címét. A fa ültetésével járó költségekért jót­álló amerikai magyarok az értesítés kézhez­vételekor elküldenek egy 25 dolláros csek­ket a fa „gazdájának”. így az MKA közvet­lenül nem vesz részt a pénz közvetítésében, az akció adminisztrációját pedig térítés- mentesen végzi. Azt követően, hogy a „jótálló” támo­gatása megérkezett, a magyar fiatalra a kö­vetkező teendők várnak: az ültetési enge­dély megszerzése, a fa kiválasztása és elül­tetése, további védelme. Ezek után egy idő­járást álló névtáblát kell elhelyeznie a saját fáján, valamint a szponzor amerikai sze­mély vagy család nevének, városának és államának megnevezésével. Lipták Béla, a Magyar Környezetvé­delmi Alap igazgatója írja:- Reméljük, hogy a magyar városok­ban hamarosan sok ezer újonnan ültetett facsemete, s rajtuk sok ezer tábla hirdeti majd azt, hogy mi - otthoni és nyugatra szakadt - magyarok összetartozunk és se­gítünk egymásnak. Azt is elmondják ezek a táblák, hogy mi átlagemberek is akarunk és tudunk tenni valamit a hazánkért, a le­vegő tisztaságáért, utcáink barátságosabbá tételéért. Fontos tudnivaló, a fagazda küldjön, lehetőleg fényképes tájékozatást a jótállójá­nak arról, hogy hova ültette el a csemetét. A szponzor ezután az ültető nevének, lakásá­nak és iskolájának címével együtt elküldi az adatokat az MKA koordinátorának. Az Alap ugyanis a fa ültetésében sikeresen részt vett fiatalok között először 1993 vé­gén, majd az azt követő években is egy 500 dolláros első, egy 250 dolláros második és öt 50 dolláros harmadik díjat sorsol ki. Lipták Béla: - Lehet, hogy az első év­ben csak pár száz, de reméljük, hogy a kö­vetkezőkben már több ezer fa kerül így a földbe. Bízunk abban, hogy az egyéni faül­tetőkön és szponzorokon kívül idővel majd vállalatok és intézmények is bekapcsolód­nak ebbe a mozgalomba. Célunk, hogy az ezredfordulóra egymillió fát ültessünk el Magyarországon. Környezet A Környezet című kéthavi lap, melynek első száma ta­valy novemberben jelent meg, a környezetvédelemmel fog­lalkozó szakemberek és laikusok információcseréjét szeret­né elősegíteni. A kiadó (a Környezetünkért Egyesület) várja olvasói észrevételeit mindarról, ami összefügg a környezet- védelemmel. A társadalmi szervezetek és felsőoktatási in­tézmények térítésmentesen kapják meg a lapot, amennyiben befáradnak érte a szerkesztőségbe (1098 Budapest, Toronyház u. 3/B. Tel/Fax: 127-1975). E lap a közös gondolkodást serkentő, az eligazítást se­gítő, a helyes irányú lépést együtt kereső-sürgető fórum kí­ván lenni. Programja nyilvánvalóan a Környezetvédelmi Egyesület céljából fakad, amely mindenekelőtt a környezeti érdekegyeztetést, valamint a Zöld Parlament létrehozását javasolja. Az egyesület egyébként a megalakulása óta eltelt több mint két esztendőben folyamatosan küldi a kormány­zatnak a környezet fejlesztésével, a környezet védelmével kapcsolatos ajánlásait. Szorgalmazza a honi környezettudo­mány megalapozását, annak elismertetését. Kezdeménye­zései között szerepel a Környezettudományi Szabadegye­tem mielőbbi létrehozása. Immár második alkalommal ren­dez nemzetközi környezetvédelmi kongresszust, kiállítást és szabadalomvásárt. Az egyesület céljai eléréséhez hozta létre az Alapítvány az Önkormányzatok Környezetvédelmi Támogatására, va­lamint az Alapítvány a Környezet Társadalmi Ellenőrzéséért elnevezésű nonprofit szervezeteket, amelyek hivatását köz­célú vállalkozásai segítik. Legnagyobb sajtóvisszhanggal kísért akciója a Környezetünkért borítékos sorsjegy kibo­csátása. Kiknek szánják a hírmagazint? Tulajdonképpen minden­kinek. Akinek szívügye a környezetünk védelme, noha „csak” arra van lehetősége, hogy szóban erősítse azt, aki munkakörénél fogva többet tehet érte. És nem utolsósorban annak, aki kinevezett vagy választott tisztségénél fogva cse­lekedhetne környezetünkért. Városvédők A Budapesti Városvédő Egyesület Környezetvédelmi- és Város­részi önkormányzatokat segítő csoportjai meghívnak minden érdek­lődőt a Környezetvédelem a városrészekben című konferenciára, amely március 27-én, szombaton lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Irodalmi Klubjában. (Bp. XI. kér. Etele u. 55.) Program: 10.00 Del Medico Imre, Budapesti Városvédő Egyesület: Hagyomány és tisztelet a földrajzi nevekben. Weszelovszky Zoltán országgyűlési képviselő: A városrész, mint a lakosok termelő, fogyasztó, kulturális és önkormányzó rendszere. Németh Csaba, Művelődési és Közoktatási Minisztérium: A helyi sportegyesületek közösségformáló szerepe. 11.00 Kard Aladár kerületi képviselő: A Budavári Városrészi Önkormányzat terve. Szegvári Péter, Államigazgatási Főiskola: Az állampolgárok részvétele a közügyek intézésében. Búza Péter, Herminamezői Polgári Kör: A városrészi identitás megnyilvánulásai. 14.00 Farkas Ildikó, Országos Közegészségügyi Intézet: Egészségügyi szempontú környezetvédelem Vásárhegyi Tamás, Környezeti Nevelési Egyesület: Épített, természeti, humán környezet. Melyiket védjem? Lukács András, Levegő Munkacsoport: A civil szervezetek együttműködésének célja és formái. 15.00 Fáy András, Szülői Kamara: Szülői egyesületek szerepe a közéletben. Lázár Guy, Medián Kft.: A helyi nyilvánosság színterei a városrész életében. Gáspár Mátyás, Közigkonzult: Tapasztalatok a települési önkormányzatok működéséről A tanácskozást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatja. 5

Next

/
Thumbnails
Contents