Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. március / 3. szám

EGY KÖNYVTÁR KRÓNIKÁJA „A könyvtár az iskola szíve" (Comenius) Iskolánk ebben a tanévben 155 éves. Könyvtárunk alapállománya a századvégi elemi iskola, s főleg a Kné­zich utcai polgári fiúiskola könyvtárából fejlődött maivá. Megalakulása óta nevelőtestülete mindig szívügyének tekintette a könyvtár fejlesztését, ami­ről a polgári iskolai évkönyvek tanús­kodnak. Örökségként kb. 150 olyan köny­vünk van, amit a múlt században vagy e század elején adtak ki. Elődeinkhez hasonlóan minden igyekezettel arra törekedtünk - ahogy Comenius írta -, a könyvtár az iskola szíve legyen. Iskolánk egyik elődje a polgári fiú­iskola 1876/77-ben a Vili. kerületben kezdte meg működését, akkor, amikor Budapesten 4 fiú és 4 leány polgári volt. 1877/78-ban, tehát a második évében a kilencedik kerületbe költö­zött, s már akkor 68 Ft-ot fordítottak könyvtárfejlesztésre. A feljegyzések szerint a polgári iskolák évi 300 Ft egy részét fordíthatták könyvekre. A mi elődünk 1882-ben megtartott iskolai hangversenyének bevétele is növelte az állományt. 1885-ben a polgári iskola a Kné­zich u. 17-be költözött. Ennek az isko­latípusnak célja művelt, értelmes kö­zéposztály kialakítása volt, ezért költ­ségvetésből, adományokból, hang­versenyek bevételéből fejlesztették könyvtárát. A II. világháború után 1947-ben a könyvtár 6 m2-nyi helyiségben volt. Az összehordott könyvhalmazból legelő­ször az ifjúsági könyveket vettük leltár­ba (polgári iskola lévén a kötelező ol­vasmányok 30-40 példányban szere­peltek. Toldi, Toldi estéje, Szigeti ve­szedelem, Abafi, Huszár a teknőben, Kérők, A két koldusdiák, Robinson stb.). Ezután történt a többi könyv szét­válogatása szépirodalomra, ismeret- terjesztő könyvekre ETO szerint, majd leltározása. Mindez természetesen társadalmi munkában történt.... 1962. december 31-én összevon­ták a Knézich utcai általános iskolát a Bakáts téri iskolával. Ennek könyv- állományát beolvasztották a fiúiskola leltárába. Ettől az időtől az iskolánk IX. kér. Bakáts tér 12. Általános Iskola. Ebben az időben évente tanulónként 1 Ft-ot, majd 2 Ft-ot fordíthattunk könyvekre. Időközben a könyvtár elhelyezése sokat változott. A második emelettől a földszintig többször vándorolt. (Tanári szoba, iroda, tantermek, gyakorló ze­netermek szekrényeiben tartottuk a könyveket.) 1976-ban lett önálló könyvtárhelyi­ség 60 m2-es területen, majd 1983-ban bővült 30 m2-rel. Itt helyeztük el a sza­badpolcokat, itt folyt a kölcsönzés, a nagyobb teremben tanítottunk is. Ele­inte csak a könyvtáros órái és könyvtá­ri órák, később magyarteremkónt mű­ködött. (Társbérlet a Mester u.19. sz. iskolával.) 1990. februárjában költöztünk je­lenlegi helyünkre. Hogy ez milyen munkával jár önerőből, azt nem kell mondani. Á három helyiség alapterü­lete nem több, mint a második emele­ten volt, de mégis jobban elférünk, át­tekinthetőbb. A legkisebb terem a pe­dagógiai munkáé, a középső a köl­csönzésé, a nagyterem a könyvtári óráké és kutatásoké. 1959-ben több mint ezer könyvünk volt, jelenlegi állo­mányunk 11 043 kötet, 300 lemez, 30 kazetta. A kölcsönzők száma folyamatosan növekedett. Jelenleg 350-400 tanuló jár rendszeresen könyvtárba. Tanára­ink is egyre gyakrabban küldik kutató­munkára tanítványaikat. Könyvtárpedagógiai munkánk fő feladata volt a tanulóifjúság széleskörű bevonása, megtanítása a sokkönyvű­ség használatára, és ehhez a tantestü­let megnyerése. Ennek érdekében a könyvtár mellett 15 éven át könyvtári szakkör működött, majd az utóbbi öt évben Móra Klub. Itt megismerkedtek a helyes könyvtárhasználattal, írástör­ténettel, híres könyvtárakkal, segítet­tek a kölcsönzésnél, katalógusírásnál. Havonta „Szemfüles Híradót” szer­kesztettek. (Népi hagyományokkal és iskolai élettel foglalkoztak.) A könyvtárismereti-könyvtárhasz- nálati órákat mi tartjuk meg az osztá­lyoknak. Év elején a munkaközössé­gek vezetőivel egyeztettük az órák megtartását, és kézbeadtuk a tantervi tematikát. A szakórákhoz előkészítjük a kórt anyagot. Előtte megismertetjük a szaktanárokat azokkal a könyvekkel, amikből a gyerekeknek feladatokat adhatnak. Kölcsönzéskor megkérdezzük a gyerekektől, mi a véleményük az olva­sott műről, mit ismertek meg belőle, amit még nem tudtak, mi tetszett ben­ne, miért? Hogy ez tudatosabbá váljék bennük, „olvasási napló” versenyt hir­dettünk meg ez évben 2. osztálytól. Ehhez szempontokat állítottunk össze az alsósoknak „minta"-lappal együtt. Ezt az osztályvezetők is megkapták. Értékelés az iskolanapokon. Mindeze­ken kívül a KÖNYVTÁRI FALIÚJSÁ GON keresztül hirdetünk meg a gyere­keknek versenyt, pályázatot. A tanulói megfejtéseket, pályázatokat értékeljük, jutalmazzuk. Aki több alkalommal vett részt ebben a munkában, az év végén könyvjutalmat kapott. Ugyancsak könyyvel jutalmaztuk azokat a tanuló­kat, akik rendszeresen látogatták a könyvtárat és sokat olvastak. Pest-Buda egyesítésének 100. év­fordulóján négy héten keresztül ismer­tettük az iskolarádióban fővárosunk tör­ténetét, kialakulásától napjainkig (föld­rajzi helyzete, történelme, népessége, irodalma, művészete és zenei ólette). Ezt egy album örökítette meg. író-olvasó találkozóinkon Jobbágy Károly, Varga Domokos, Móricz Virág, Hunyady József, Lázár Ervin, Takács Tibor, Janikovszky Éva és Kiss Anna vett részt. Ez évben még sorra kerül a 200 éves Ferencváros és az „iskolanapo­kon" a 155 éves iskola bemutatása... Ha végigtekintünk az elmúlt évek sokrétű munkáján, úgy érezzük, hogy nem dolgoztunk hiába. Dr. Balogh Endrónó Dr. Csepeti Póterné könyvtárosok, Bakáts téri Ált. Isk. FERENCVÁROS LEGRÉGIBB ISKOLÁJA A Bakáts téri Általános Iskola 155., ének-zene tagozata 35. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból kiállítást és hangversenyt rendezünk. Kiállítás megnyitása: 1993. március 31.16 órakor Bakáts téri Általános Iskola Hangverseny: 1993. március 31.18 órakor IX. Köztelek u. 8. Díszterem Mindkét rendezvényre szeretettel várjuk a régi tanárokat, diákokat, szülőket. Bakáts téri Ált. Iskola Tantestülete és Tanulóifjúsága 6

Next

/
Thumbnails
Contents