Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. szeptember / 9. szám

Itt élünk, így élünk

Ha jó az első telepesek emlékezete, krisztusi korba lépett éppen lakótelepünk. Szakértője válogatja, hogy azt középkorúnak vagy öregecskének tartja-e. Nem tudni mindenesetre, hogy hány évet élnek ezek az épületek, jó szívvel hagyhatjuk-e gyermekeinkre, unokáinkra. A többség reménykedik benne, hiszen azért vette meg egykor tanácsi lakását. Márpedig a többség idősebb, de legalább középkorú a József Attila lakótelepen. Itt nyugdíjfizetéskor a leggyakoribb vendég a postás.

Kié az enyém?

A politikai rendszerváltozás oldal- szelével érkezett tulajdonosváltás láthatólag tanácstalanságot váltott ki a résztvevőkből. Többó-kevésbé egységesen szálltak szembe az állami ingatlankezelővel, fölhánytorgatva korábbi megszámlálhatatlan trehányságát, az elhúzódó tulajdonátadást. Megszabadulva azonban ettől a közszeretetnek igazán nem örvendő intézménytől, elbizonytalanodtak. Végeérhetetlen közgyűléseken hosszan taglaltak érdektelen részletkérdéseket, hallgattak céltalan magamutogató monológokat, majd határozatképtelenné fogyatkozva, szétszállingóztak. Képtelennek bizonyulván saját ügyeik szakszerű intézésére, no meg persze az évtizedek óta követett döntéselhárítás gyakorlata nyomán sokhelyütt elfogadták, hogy valamelyik hivatásos közös képviselet intézze dolgaikat. A jóhiszeműen vállalt öntevékenység és önigazgatás álma megbukott. A jobban és kevésbé jól működő társasház-kezelő szervezeteket szintén nem tartják - többé-kevésbé joggal - jó gazdának. Felhánytorgatják, hogy csak a közös költséget emelik, de a házak állapotával, az üres helyiségek hasznosításával vajmi keveset törődnek. A közgyűlések után utcán, lépcsőházban összeverődve ' szapulják az illetékes kft-t. Aztán napirendre térnek a dolog fölött. Nérhelyik lépcsőház akár a disznóól, a ház előtti kiskertekről nem is szólva. E csöppnyi zöld területek árul- kodóak. Ahol gondozott, virágokkal, bokrokkal ültették be, ott a házban, is nagyobb a rend. Ott legalábbis a saját környezetükre igényesebb emberek vannak többségben. Másutt, ahol eldobott vagy elsodródott szemét halmozódik az elhanyagolt gyepen, még nem tudják: sajátjukba piszkítanak. Számukra fölfoghatatlan, hogy mindez már az övék.

Kutyák, macskák, gyerekek

Mind többen tartanak kutyát, macskát, madarat. Az ebek úgymond házőrzésre szolgálnak a sok, zömmel idős hölgynek, akik megtörtént és soha elő nem fordult bűnügyekkel traktálják egymást. Nem vallanák be, hogy az állatok nélkül magányuk elviselhetetlen lenne. Kutyasétáltatás címén órákig beszélgetnek, vagy csak elbeszélnek egymás mellett, ahogy azt az idősebbek gyakran megteszik. Ki-ki mondja a maga baját, közösen kibeszélik a környéket. A parkok afféle agórakónt szolgálnak.

Mostanság érdemes is megállni a fák árnyékában, ejtőzni a hőségben a padokon. Szépek, rendszeresen ápoltak a közeli közkertek. Hangos éjszakai vandálok ugyan törnek-zúznak időnként, de a randalírozásukat előbb-utóbb megelégelők telefonhívására megjelennek a rendőrök, s akkor csend lesz, az összetört padokat pótolják. A macskák is éjszakánként merészkednek elő, akkor engedik ki őket suttyomban a lakásokból. Csak egy-egy alacsonyabbra rakott madárfészek lesz áldozatuk. Kisgyerekeket alig látni. Ha egy-egy van a házban, zsörtölődve, de eltűrik sírásait, az utcán rámosolyognak. Távolodva megtárgyalják, mi jó és mi nem a nevelésükben, gondozásukban. Mindebben talán emberemlékezet óta nincs semmi újdonság.

Az „öregek napközije" előtt ebédosztáskor nagy a forgalom. Tűnőben a szégyenérzet, nagy a pénztelenség, és egyre fáradtabbak a lábak, a karok. Sorállás közben bánkódás a ma értelmetlennek tűnő átdolgozott évekért, haragszanak, bánkódnak a csekélyke nyugdíj miatt, panaszkodnak a romló egészségre. A körzeti, pardon, magánorvosi rendelőben bőséggel akad munka. Kiváltképp, ha olyan orvos fogadja a betegeket, aki évek, sőt évtizedek óta ismeri a családok gondját, baját. Már az arcokról leolvassa, dehogy is a meleg az oka a magas vérnyomásnak, a szív rendetlenkedósének, sokkal inkább az állását vesztett gyerek, a frissen nyugdíjazott férj, a börtönbe került unoka. Faggatózik hát, nem sajnálja az időt, tudja: a beszéd gyógyít. A vigaszszavak mellé szinte csak ráadás az orvosság. Ilyenkor a kint várakozók halkabb-hangosabb morgással adják tudtul nemtetszésüket, hogy aztán legalább ugyanannyi ideig maradjanak majd bent.

Új autók, régi parkolók

A kocsimatuzsálemek közül egyre több áll hetekig, legfeljebb hétvégeken kel útra, vagy tűri gazdája megszállott javítgató, karbantartó, takarító szenvedélyét. Ám hónapról-hónapra szaporodnak a kocsicsodák is, használtak vagy épp a legújabb márkák. Van, akinek beütött a vállalkozása, van aki fusizik és összejöttek a súlyos százezrek e csillogó fémdobozra. A környéken elszaporodtak a boltok, szinte egymásba érnek az élelmiszerüzletek, a mindenféle szolgáltatók, kiskereskedők.

Hétvégeken az öregeket is beültetik egy temetőlátogatásra, vagy épp gyümölcsöt szedni a kiskertbe. Vasárnap esténként megrakott kosarakkal kászálódnak ki a kagylóülésekből, hogy aztán idejük se maradjon az elporzó kocsi után integetni. Nemcsak az alkalmi látogatók, az ittlakók is rendre autót cserélnek. Gyakrabban, mint lakást. Ezt a lakótelepet még emberléptékűre tervezték, innen kevesen akarnak elköltözni. Az ember belekapaszkodik ezeknek az ezüstösen csillogó kocsiknak látványába, és akkor néhány pillanatra eltereli a figyelmét a kukákat harmadszorra is módszeresen átvizsgáló emberekről. A két gyerekről, akik ócska kerékpárjukat a falnak támasztva végzik szüleik helyett e műveletet. Komoly figyelemmel, fürge kézzel.

Nemcsak a kocsik márkája, a guberálók, más is változik. Már csupán két napig folyt a víz a mindig ugyanott megrepedt vezetékből. Harmadik nap, sokadszor, megjavították. A parkoló jó másfél éve megsüllyedt aszfaltját is föl- törték. A légkalapács zaja reggeltől késő délutánig hallatszott. Aztán egy délben csönd lett. Órákig. Akkor megérkezett négy „nad rágós ember”, nézegettek, tanakodtak, majd kijelölték, meddig szaggassák még föl. Megtették. Még délelőtt végeztek. Aztán csak ültek az árnyék4