Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. június / 6. szám
Tisztolt Kékesi Katalin! Olvastam a Ferencváros című újságban az „Átkozott pálya, átkozott remények” című cikkét és erre szeretnék reagálni. „Önök kitől kapnak?" - fejezi Ön be a cikkét. Válaszom: magamtól, ha egyáltalán szükségem van felmentésre. Bár, nem hiszem, hogy lenne. Szép hazánk újabban tele van dolog tálán csavargókkal. Persze, amíg megteheti, hogy a munkanélküli segélyért otthon üldögél, bolond is lenne dolgozni menni. Hiszen a segély összege is annyi, vagy csaknem annyi[• amennyit ezek a képzetlen, fél-analfabéta, sokszor cigány „emberek" a munkájukért kapnának. Ha pedig a segély letelik, majd ad az önkormányzat. S ha nem, majd lopnak, rabolnak. És ki a hibás? Nem ők, á, nem, ők aztán nem. Hibás az állam, a szülők, az önkormányzat, a szomszéd, az egész világ csak ők nem. Hát ki járt gyerekkorukban az iskola mellé? Ki nem tanult meg jóformán még írni-olvasni sem? Ki nem tanult szakmát? És ki szüli a nincstelenségre, a lakástalanságra, az éhségre, a munkanélküliségre már a hatodik gyereket? Persze, hiszen alanyi jogon jár már a családi pótlék, ezeknek a semmirekellő, elfuserált, tunya, hanyag, do- logtalan „embereknek" az egyetlen biztos jövedelmük. Amit máris vihetnek a kocsmába. A gyerekeket meg majd eteti- ruházza az önkormányzat, vagy a jóisten. Mert az ilyen emberek felelőtlensége aztán határtalan. S legalább ilyen határtalan a szemtelenségük. S, állítom, hogy a 3 gyereknél többel rendelkezőknek a többsége ilyen. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Hiszen épeszű ember a mai világban egyet se szül, nemhogy évente egyet, sokszor apa nélkül. S a hajléktalanok! Többnyire ők is maguk tehetnek a nyomorukról. Mert lusták, buták, teljesen képzetlenek, a világon mindent akarnak, csak egyet nem: dolgozni! De, ha, ahogyan Ön a cikkében írta, kórházba viszik, etetik, itatják, gondozzák őket, ingyen és bérmentve, pusztán, mert vannak, miért is mennének dolgozni? Mert abban, hogy oda jutottak, ahol vannak, csakis ők a hibásak, mégha kényelmesebb is a „körülményekre” hivatkozni. S ha maguktól nem tudnak a sorsukon javítani, az is az ő dolguk. Hogy az emberek többsége így gondolkozik, mint én, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az Ön cikkéhez fűződött érdektelenség. Mert addig, míg tisztességesen dolgozó emberek élnek a nyomor szintjén, az egész életüket ledolgozott nyugdíjasok nyomoroghatnak, éhezhetnek, amíg az életszínvonaluk azoknak is csökken, akik saját maguk akarják a saját szükségleteiket megteremteni, addig ne vegye zokon, de TERMÉSZETES a közöny az olyanok iránt, akik mindig csak elvenni akarnak arról az asztalról, amelyre soha életükben nem tettek le semmit. Ezek a felesleges „emberek", mindig csak pénzbe fognak kerülni, és soha nem fognak 10 fillér hasznot megtermelni. Már az is rendkívül felháborító, hogy a fizetésünkből - hozzájárulásunk nélkül - lefognak a munkanélkülieknek. Ha megkérdeznék, nem sokan adnának. Itt, Budapesten csak az nem dolgozik, aki nem akar. Saját magamból indulok ki. Mivel az infláció miatt a főállásomban keresett pénzből - 25 éve ugyanazon a munkahelyen - már nem lehetett megélni, ezért most a munkanélküliség idején I - két másodállást is találtam. Persze, egyik sem örökérvényű. De nem esek kétségbe, aki keres, az talál. Persze, csak aki keres! Aki keresgél, az nem. És ezért vagyok dühös, hogy a nehezen megdolgozott fillérjeimből az ilyeneknek levonnak. Én azt mondom, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. És nem látom be, miért kellene nekem másokkal törődni? Nyugaton az elkényeztetett milliomosfeleségek „dolga" az ilyen. Akik unalmukban már nem tudnak mihez fogni, és persze pénzük is van hozzá. De itt, amikor mindenki nehezen él, a keservesen megszerzett pénzecskéjét a saját hasznára akarja fordítani. S ha netán „fölösleg” mutatkozna, azon veszek egy kicsit jobb ételt, vagy egy ruhadarabot a gyerekemnek. Magamról annyit: fizikai dolgozó vagyok, szerencsére olyan munkahelyen, amely a jellegénél fogva soha nem szűnhet meg. De kemény munkával is egyre nehezebben élek meg - másodállás (kettő). Egyedül nevelem a 16 éves, középiskolás gyerekemet és segítem a kisnyugdíjas, özvegy édesanyámat is. Elnézést a csúnya írásért és a befejező levélpapírért, elfogyott itthon a rendes, és ezt a levelet be akartam fejezni, nehogy a kukába dobjam mérgemben. Lehet, hogy Ön fogja a kukába dobni, de kiváncsi lennék, ha megjelenne az újságban, hogyan reagálnának rá az olvasók. Rentegeg mindent írnék még, de nem teszem. Remélem, megérti, miért nem írom alá. Félek. Az ilyen semmirekellő alakoktól, akik miatt a közbiztonság már-már tragikussá válik. Mert mit is tehetnének mást, ha a kukázás nem kifizetődő, mint lopnak-rabolnak. Elég sajnos, hogy vannak, hogy élnek ilyenek. Ha nem dobná ki a levelet ennek ellenére, és esetleg meg is jelenne, kérem a következő jeligével: ,Aki nem dolgozik, ne is egyék!!!!!" Köszönöm türelmét és jó egészséget kívánok. Tisztelt Ismeretlen Levélíró! Kénytelen vagyok így megszólítani, miután még nemét sem tudom, nemhogy nevét, netán lakcímét. Bár kérésére a szerkesztőség semmiképp sem közölhetné adatait, Ön mégis a teljes névtelenséget választja. Bevallom, nem szoktam anonim levelezőknek válaszolni, most mégis kivételt teszek. Túl az Ön indokain, melyekre később visszatérek, ennek oka az is, hogy mind többen választják a véleménynyilvánításnak ezt a személytelen módját. S miután Ön megtisztelt álláspontjának részletes és kulturált előadásával, úgy érzem, sorai nem maradhatnak válasz nélkül. Legutóbb e hasábokon személyes önvádamnak adtam hangot, amiért az azonnali segítségnyújtás helyett csupán cikket írtam egy - mint halálával bebizonyosodott - életveszélyben lévő hajléktalanról. Szabálytalan nekrológom utolsó mondata miatt ragadott tollat. Mint írja, Önnek nincs szüksége felmentésre, mert nincs lelkiismeret-furdalása. Miért is lenne? Dologtalan csavargók miatt, akik képzetlenek, sokszor cigány „emberek" (az idézőjel Öntől való), s inkább otthon ülnek, mert a munkanélküli segélyük több, mint amennyit szakképzettség hiányában kereshetnének... Álljunk meg itt egy pillanatra. Tévedést kell korrigálnom, mégpedig alapvető tévedést. Neveztesen azt, hogy nevezetteknek nincs hol üldögélniük, lévén otthontalanok. Csak kérdezem: töltött-e már egyetlen éjszakát kényszerből váróteremben, ahol fedél volt a feje fölött és nyilván némi meleg 6
