Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. június / 6. szám

is, s dolgozott-e másnap? Nem volt törődött, fáradt? Pedig ez csak egyetlen éjszaka, ráadásul nem a fagyos erdőben, nejlon alatt, egész éven át, pihenési, mosdási lehetőség nélkül, rosszul tápláltam Tehát a hajléktalanok esetében nem a munka hiányzik elsősorban, hanem a sikeres munka­végzés elsőszámú feltétele: valamifajta lakás, hajlék, mene­dék. Aztán meg a tudat, ami erőt ad a napi munkavégzés­hez, hogy ő is része a társdalomnak, tevékenységére szük­ség van. Vagyis hogy ember, idézőjel nélkül, függetlenül származásától, bőrszínétől. Dehát miként is kerül valaki a lét peremére, a társadal­mon kívülre, metróállomások, pályaudvarok vackaira, erdők mélyére, parkok padjaira, jobb esetben primitív átmeneti szállásokra, ágybérletekbe? A hozzáértők és saját tapaszta­lataim szerint is zömüket a munkahelyek és az ezzel együtt­járó munkásszállók megszűnése zavarta az utcára. Sokan közülük betanított vagy segédmunkások voltak, ám hamaro­san csatlakozott szomorú táborukhoz a magasan kvalifikált, sőt több szakmával rendelkező szakmunkások hada. Van köztük immár diplomás is, kivételképp két doktorátust szer­zett humán értelmiségi. Ki ne ismerné Erdélyből átjött és helyét nem lelő, alkalmi munkákból tengődő sorstársaikat? A válással utcára ebrudalt férjeket, akiknek keresményéből már a méregdrága albérletre se futja? Házastársuk, gyer­mekük félresiklott sorsa, intézetbe kerülése, netán halála miatt céljukat vesztett, alkoholizáló bolyongókat? A bünteté­süket letöltött és a semmibe szabadonengedett egykor vét­kezőket? És a mások adományaira, a pici koruktól koldu­lásra, vagy zsebtolvajlásra szoktatottakat? Az otthoni lég­körből az utcára menekülő fiatalokat? A kábítószerek, az alkohol rabjait, akik mind lejjebb csúsznak? A szegényeket, akiket kukáink táplálnak és a bokrok alja rejt? Ön, tisztelt Ismeretlen Levélíró nyilván nem találkozott velük. Hiszen feltételezi, nem tanultak szakmát, a nincste- lensógre szülik sokadik gyermeküket, semmirekellők, tu­nyák, dologtalanok, határtalanul felelőtlenek. Maguk tehet­nek balsorsukról, szemtelenségük határtalan. „Mindig csak elvenni akarnak arról'az asztalról, amelyre soha életükben nem tettek le semmit." Állítása bizonyíthatóan nem igaz. Mint ahogy az sem, hogy „a három gyereknél többel rendel­kezőknek a többsége ilyen”. A valóság cáfolja állításait, bár ha ragaszkodik hozzájuk, az szíve joga. Megkérdeztem pél­dául Ferencváros rendőrkapitányát, jellemző-e a hajléktala­nokra a bűnözés. Egyértelmű nemmel felelt, jóllehet „termé­szetesen” - élethelyzetükből is adódóan - lopásokban, be­törésekben bűnösek vannak köztük. Levélíróm szerint vi­szont miattuk vált már-már tragikussá a közbiztonság. Fél tőlük, ezért nem írta alá sorait. Csupán egy jeligét ajánl: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!!!!!” (így!). Rendkívül felháborítónak tartja, hogy a fizetéséből - hozzájárulása nélkül - lefognak a munkanélkülieknek. Egyik érve az, hogy itt Budapesten csak az nem dolgozik, aki nem akar. Ön például két másodállást is vállalt, hogy középisko­lás gyermekét és kisnyugdíjas, özvegy édesanyját ezekben az inflációs időkben is eltartsa. Örülök, hogy van lakása, kapott munkát, egész­sége és ereje is elegendő. El­képzelhetetlennek tartja, hogy mindé; így együtt nem mindenkinek adatik meg? Netán önhibájából. Nem tudott megfelelni családfői szerepé­nek, részegen megütött valakit, kitúrták lakhelyéről, elvesz­tette munkáját, megrokkant vagy egyszerűen nem bírta to­vább a hétköznapi küzdelmeket és beleroppant. Ön vala- mennyiüket felesleges „embereknek” (megint az idézőjel) tartja. Aki pedig ráadásul lop, rabol, az „sajnos,hogy él”. Voltak társadalmak a történelemben, mint ezt Ön bizo­nyára tudja, melyek csak a teljesen ép, vagy nemzetségük­höz, etnikumukhoz stb. tartozó egyedeket tekintették em­bernek. A spártaiak a testi hibásokat pusztították el, az osz­mán birodalom a keresztényeket irtotta, míg a német har­madik birodalom a nem árjákat, a másként gondolkodókat, a szovjet Gulágokon pedig a legkülönfélébb, a hatalmi sze­szély és vaslogika sajátos elegyeként száműzött emberek pusztultak el. Akkor az ő nevüket is képletesen idézőjelbe tették, ember mivoltukat semmibe vették. Hol vannak ma ezek a hajdan virágzó hatalmak, birodalmak, városállamok? Eltűntek. A természetbe belerondító ember (idézőjel nélkül) növé­nyek és állatok megszámlálhatatlan fajtáját kiirtva mára az éltető természet legnagyobb ellensége lett. Keze nyomán előbb csak a gaz tűnt el a kertekből, aztán a pillangók. Érveit alátámasztandó, azt írja: „Hogy az emberek több­sége így gondolkodik, mint én, azt mi sem bizonyítja job­ban, mint az Ön cikkéhez fűződött érdektelenség”. Tragikus, ha így van. Önre, rám, mindnyájunkra nézve. Mert teljesen mindegy, hogy gaznak vagy pillangónak látszunk-e, pusztu­lásra lennénk ítélve. Kékesi Katalin Tisztelt Somogyi Úr! Köszönettel vettem, hogy írásomat a FERENCVÁ­ROS májusi számában leközölte polgármester úr vá­laszával együtt. Őszintén megmondom, nem hittem, hogy ilyen visszhangja lesz, és többen is megkeresnek. (Hát igen, magam is belátom, hogy a sajtó valóban „nagyhatalom" -S.Z.) Sajnos a két írás egybevetése az olvasók részéről nem volt egyértelmű, ezért tisztelettel kérem, hogy a mellékelt kiegészítést (Ki fizeti a perköltséget?) meg­jelentetni szíveskedjék, továbbá azt is szeretném, ha ezzel az ügy Olyan irányba is elmozdulna, amit a pol­gármester úr is említett, de ennek eddig semmi jele. Amennyiben perre kerül a sor, természetesen annak eredményét a teljesség kedvéért megküldöm Önnek. Teljes tisztelettel: Dr. Vándorffy József 1092. Ferenc krt. 34. Tisztelt Vándorffy Úr! Gegesy úr arról tájékoztatott, hogy a ház lakásai­nak eladási árával kapcsolatos észrevételeiket a kép­viselőtestület lapzártánk után sorra kerülő ülésén megvizsgálja. A döntésről természetesen a lapban is beszámolunk, akkor térünk vissza Ki fizeti a perköltsé­get? c. írására is. Őszinte nagyrabecsüléssel: Somogyi Zoltán 7

Next

/
Thumbnails
Contents