Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. szeptember / 9. szám
A hivatal a sarkára állt A Boci, amelyikből szeszt fejtek Volt egyszer a Mester utca 15. sz. házban egy tejbár, a neve stílusosan Boci. Hogy, hogy nem, kocsma lett belőle. Láttunk már ilyet. A közelben lakóknak sem lehetett újdonság, mégis azt mondták: eddig és ne tovább! Ugyanígy vélekedtek a közeli, a Mester utca 19. alatti iskola tanárai és igazgatója is. Summa summárum, felkerekedtek, és bejelentést tettek a Polgármesteri Hivatalban. A tapasztaltabbak nyilván több éves küzdelemre rendezkedtek be, tudván, mily hosszadalmas jogi csűrés-csavarás következik, mennyi hiábavaló lépcsőkoptatás a hivatalban, mennyi felesleges szó cséplódik a bürokrácia fogadószobáiban. Ezúttal nem nekik lett igazuk. Csendben hozzátehetjük, ebben a szerencse is közrejátszott. Jóindulatú hivatalt, segítőkész hivatalnokokat és nem túl bölcs ellenfelet fogtak ki. A történet tényszerű leírását Balogh Mátyásáé, a Közigazgatási Iroda ipari és kereskedelmi csoportvezetője adja. Szinte fejből fújja a tényeket, alig-alig „puskázik' a dokumentumokból. Láthatólag szívén viselte az ügyet. Lakossági panasz érkezett 1991. szeptemberében a Polgármesteri Hivatalhoz, hogy a Boci tejbár Gmk. szeszesitalt mér ki, és azt ott helyben fogyasztják is. Kifogásolták, hogy az üzletből zaklatják a környék lakóit, rossz hatással vannak az iskolás (és nem iskolás) gyerekekre. Ismert, hogy a 6/1990-es kereskedelmi miniszteri rendelet az iskolák kétszáz méteres körzetében tiltja a szeszesital forgalmazását és fogyasztását. A műszaki csoport közölte, hogy az általános iskola bejárata és a „tejbár” bejárata között ötven méter, míg a telkek között negyven méter a távolság.' Természetesen a kereskedelmi csoport a helyszínen ellenőrizte a bejelentés valódiságát. Megállapították, hogy a korábban tejet és tejtermékeket forgalmazó bolt szeszesitalt árul, amit ott helyben is fogyasztanak, ráadásul egy játékautomatát is működtet. A tapasztaltak és a már idézett jogszabály alapján 1991. szeptember 26-án határozattal kötelezték a Gmk. képviselőjét, hogy szabálytalan tevékenységét azonnal szüntesse be. Mivel ő nem fellebbezett, így októberi6-án határozatuk jogerőre emelkedett. A Boci tejbárban azonban mintha mi sem történt volna, maradt minden a régiben. A végrehajtás érdekében november 20-án ötezer forint bírsággal sújtották a Gmk.-t, és megismételték korábbi döntésüket. A Gmk ekkor a bírság befizetése ellen fellebbezett a köz- társasági megbízott hivatalához, ahol az elsőfokú határozatot helyben hagyták, és a pénz befizetésére kötelezték. E másodfokú határozatot második kísérletre sikerült csak kézbesíteni. A Boci továbbra is üzemelt, csupán a Gmk képviselője lett más személy. Még kétszer róttak ki 10-10 ezer forintos végrehajtási bírságot, amit ismét nem fizettek ki, és újfent kötelezték tevékenységük beszüntetésére. Foglalkozott az üggyel a kerületi önkormányzat is, és a képviselők úgy döntöttek, hogy a szeszforgalmazás beszüntetése érdekében, kártalanítás terhe mellett is, vegyék igénybe az üzlethelyiséget. Ezt követően az Édességbolt Vállalat, amelyik annak idején albérletbe adta a helyiséget, írásban tájékoztatta a Polgármesteri Hivatal vállalkozási irodáját, hogy a szerződés 1992. július 1-jón lejár, nem újítják meg, mivel az üzletet privatizálni szándékozzák. A kereskedelmi csoport ekkor úgy határozott, hogy nem kezdeményeznek hatósági — rendőri — akciót. A sok vihart kavart Boci július 1-jén valóban bezárt, azóta négy alkalommal is ellenőrizték, mindannyiszor zárt ajtó fogadta őket. Már csak a végrehajtási bírságok behajtása vár rájuk, s remélik, az aktákat végképp raktárba tehetik. Bár az első perctől kezdve jogosnak találták mind a lakók, mind az iskola panaszát — fűzi hozzá a csoportvezetőnő —, a jogszabályok is segítettek, a panaszosoknak mégis bizonyára túl hosszúnak tűnt a bezárásig eltelt idő. Az anyagi és eljárási jogszabályok azonban a kötelezett számára biztosítják a fellebbezés jogát. Ez teszi az ügyintézést időigényessé. Ha pedig az ügy netán bírói útra terelődik, akkora megoldás tovább húzódik. Szerencse, hogy itt nem ez történt, mert akkor másfél-két év is eltelt volna, mire az önkormányzat léphetne. Hasonló esetekben van bőven gyakorlatuk. Húsz-huszonöt alkalommal igyekeznek eljárni. A szeszesital mellett a pénznyerő- és a játékautomatákat üzemeltetőkkel gyűlik meg legtöbbször a bajuk. Az ital- és játékszenvedély egyaránt indulatokat vált ki, amit nemegyszer a környékbeliek is megsínylenek. Ezért igyekeznek^^ minden erejükkel magakadályozni ezen^^ egységek elszaporodását. Kopogjuk le: eddig többnyire sikerrel. K. K. MY LITTLE PONY — És ez a nyaklánc mennyibe került? A nagydarab tenyérben, tömzsi ujjak között játékszernek, apró semmiségnek tűnik az arany nyaklánc. A medál, egy idétlenül mintázott velencei gondola a tenyér vénuszdombján fekszik, a vékony, sárga lánc a gyűrűsujjra és a középső ujjra tekeredik. — Ez? Csak huszonöt darab ezres. A feltűnően szőke pincémé asztalunkra tesz két elegáns poharat, benne finom konyak. — Megér ez magának ennyit? — Meg. Maga minél több konyakot iszik, annál őszintébb lesz. — Minden riportja ilyen drága? — Nem. De munka közben ritkán iszom, s ha mégis, ritkán fizetem én a konyakot. — Értem. Mire kíváncsi még? — Azt már tudom, hogy mit vett a feleségének. Van gyerekük? — Van. Vettem neki egy színes tévét. Az unokáimnak meg veszek valamilyen prüttyögős játékot. — A tévé mennyibe került? — Ötven darab ezresbe. — Nem rossz. Mindez így nyáridőben, minden különösebb alkalom nélkül. Csak hogy kedveskedjen nekik. — így is lehet mondani. A vékony aranylánc, végén a velencei gondolával, belecsusszan egy papírzacskóba, a. zacskó a zakó zsebébe. J — Azt beszélik, hogy maga a környék egyik leggazdagabb embere. ™ — Szép jövedelmem van, de nem tartozom az igazán kemény gyerekek közé. — Lánc, tévé, prüttyögős az unokáknak, ez legalább nyolcvanezer forint. Manapság ekkora összeg egy rendes ember éves jövedelme. — Nézze, én kétszer annyit dolgozom és tízszer annyit, vagy többet keresek, mint a maga rendes emberei. Aki irigyli, csinálja utánam. — Miért, mennyi a maga jövedelme, ha lehetek ilyen pofátlan? — Nem tud maga annyi konyakot fizetni, hogy ezt megmondjam. — Mekkora jövedelem után adózik? — A kétharmada után. Úgy gondolom, hogy ez tisztességes arány. — Maga milyen ajándéknak örülne, így nyár vége felé, az ősz kezdetén? — Annak fogok örülni, amit kapok. — Mit fog kapni, mit gondol? — Nem tudom, de nagyon fogy a pénzem a fiókból. — Magának csak úgy hever a pénz a fiókjában? — Képzelje, haver, így van. De ha ebből azt akarja kihozni, hogy azt se tudom, mennyi pénzem van, akkor téved. Nálam a pénzforgalom precízebb, mint akármelyik bankban. Az asztalfiók azonban a családé. Onnan a lányom meg a feleségem akkor és annyit vesz ki, amennyit akar. Tegnapelőtt volt tíz centi, holnapután lesz öt centi, a többi az pitiánerség, akárcsak a maga kérdései. — Tudja mit, ne váljunk el haraggal, fizesse ki-ki a maga konyakját. — Rendben. Ezt a beszélgetést mikor írja meg? — Még az éjszaka. Lapzárta van. — És mivel fogja kezdeni? — Azzal, hogy „és ez a nyaklánc mennyibe került?"... — Éssel kezdi a mondatot? — Éssel. És megállunk a játékbolt kirakata előtt, megcsodáljuk a rózsaszínű pónilovat. My Little Pony! Csorog rólunk a verejték. — a — 4
