Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1992. szeptember / 9. szám

Nyári mulatságok

Szerkesztőségi

Azt’ jól mossa ki a szeméből a csipát, öcsém!

N

emrégiben Ausztriába kirándultam egy kissé kopottas, de azért működőképes autóbusz- szal. A sofőr négy órával később érkezett a megbeszelt találkozási pontra, de ez nem váltott ki különösebb elégedetlenséget hazai utazási irodákhoz szokott társaságunkból. A közeli büfé tulajdonosa pedig kifejezetten elégedett lehetett a megnövekedett forgalommal. A nyolcadik fasírt, az ötödik ^pogácsa és a ki tudja hányadik sör után, végül megérkezett a várva várt, enyhén rozsdás, de azért borzasztósárga busz pirospozsgás vezetőjével. Röviden mérlegeltem magamban az esélyeket, hogy vajon kibír-e két napot és 500 kilométert az egykor büszke monstrum.

Felszálltam, mintegy elismerve, a busz biztonságos. Lelki szemeim előtt már láttam is, amint az utazási iroda ügyvédje a bíróság előtt szónokol: „A balesetben elhaltakat felelősség terheli, hogy a szemmel láthatóan rossz műszaki állapotú, rozsdás, két éve nem takarított járműre felültek. Védencem minden tőle telhetőt elkövetett a baleset elhárításáért, hiszen évek óta nem javította meg a busz differenciálművét, amely olyan szörnyű fütyülő hangot adott, hogy minden épeszű ember azonnal leszállt volna erről a járműről, és nem ^£irja meg az említett alkatrész leszakadását, a busz árokba borulását. A baleset bekövetkezésében a járműre elsőként felszállókat tehát különös felelősség terheli

....."

C

sakhamar megérkeztünk az utazás első állomására, Szombathelyre, azonbelül is az egyik gimnázium diákszállására. A kollégium teljesen olyan volt, mint a legtöbb hasonló intézmény — kopott, sivár, szegényes —, azaz hogy a zuhanyozó mégiscsak eltért a szokásostól, mert a négyemeletes épületben mindössze egy (azaz 1 db) váróterem nagyságú zuhanyozó volt, a földszinten. A fürdő ajtaján forgatható tábla jelezte, hogy éppen férfiak, vagy nők zuhanyoznak. Csoportunk szálláshelye a negyedik emeleten volt, így aztán szép kis esti torna volt a lift nélküli épületben le-fel rohangálni, és közben arra várni, mikor válik a férfiak számára szabaddá a zuhanyozó. Közel másfél óra várakozás után hírnök útján értesültünk, a helyiség szabad, a tábla férfi fejet mutat. Az előtérben szép

komótosan fogasokra raktuk ruháinkat, majd beléptünk a zuhanyrózsák közé, ahol vagy tucatnyi diáklány szinte egyszerre kezdett sikoltozni a meztelen férfiak láttán. A vicc jól sikerült, a tábla megtördítója valószínűleg még ma is röhög,a zöldfülű turisták „megették” a kollégisták trükkjét.

A másnapot Stájerországban, Ausztria zöld szívében töltöttük. Hazafelé természetesen megálltunk a Bruck melletti KGM áruháznál. Természetesen, mert a sofőr jutalékot kapott az áruháztól, így aztán megérte a pihenőt pont ehelyütt tartani.

Amíg a többiek vásároltak, az előtérben szemlélődtem, élveztem a légkondicionáló berendezés nyújtotta komfortot. Az előtérben az áruház két ifjú alkalmazottja minden arra haladótól megkérdezte: „Kapott ön már ingyen ajándékot?” A kérdés magyarul hangzott el, hazánk fiai mégis meglehetősen egykedvűen mentek tovább a kényszeredett mosolyú ügynökök mellett. Mígnem idős, vidéki asszonyság állt meg, majd megkérdezte: „Mi van ezekben a dobozokban, és mibe kerül?” „Ó, ez ajándék sampon, nem kerül semmibe, tessék fogni, ez pedig kiváló dezodor 80 schillingért, ez fürdőhab 110-ért, ez a világ legjobb parfümje, 190-be kerül, a nagyszerű testápoló krémet 120 schillingért adjuk. Az egész csupán 500 schillingbe kerül." — hadarta a pattanásos arcú ifjú, miközben az asszonyság kezébe pakolta az amúgy ízléses külsejű, de megtermett dobozokat. A néném- asszony röpke két perc alatt szinte karácsonyfává változott, zavarában — mintegy segítséget várva — hol a köré sereglő magyarokra, hol pedig a magával elégedett, a jutalékot már a zsebében érző ügynökre pillogott. „Én kérem csak a sampont szeretném ajándékba, ahogy először mondta" — mentegetőzött az asszony. „Ajándék csak akkor jár, ha a többit is megveszi” — jelentette ki peckesen az ifjú, majd elkezdte a dobozokat visszavenni. A megszégyenült asszony erre kissé emelt hangon, önérzetesen így szólt: „Már pedig nekem úgy kell ez a sok cifraság, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Ha meg engem akar becsapni, hát keljen fel korábban, azt' jól mossa ki a szeméből a csipát, öcsém!"

— KÁEL —

Amióta a FERENCVÁROS is- mát ingyenes , sok olvasónk keresi meg a szerkesztőséget kisebb-nagyobb problémájával. Őszintén örülünk a bizalomnak, de félünk, néhányan nem elégszenek meg a problémák iránti nyitottságunkkal, együttérzésünkkel, hanem azt várják, hogy ügyüket intézzük el. Javíttassuk meg a csapot, vigyük oda a napok óta hiába várt szerelőt, békít- sük ki a haragosokat és még sorolhatnám. Működnek még a régi „kijáró” reflexek, valahol valaki biztosan elintézi az ügyet egyetlen tollvonással, csak meg kell őt találni. Hát nem mi vagyunk a tollvonogatók, és hogy mennyire nem, azt legjobban példázza a szerkesztőségi telefon története...

A FERENCVÁROS szerkesztősége nemrégiben új helyre, a Tompa u. 12-be költözött, a volt házkezelőség helyiségébe. A Polgármesteri Hivatal jóvoltából szerény fejlesztésre is kaptunk lehetőséget, így beszereltettünk egy négy készülékes Microsystem alközpontot, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen iker vonalunkat három szobánk bármelyikéből használhassuk. Persze csak akkor, ha amúgy bőbeszédű ikrünk éppen nem távbeszél. Az új készülék kerek egy napig kifogástalanul működött, aztán örök némaságot fogadott. A hibát rögvest bejelentettük a 03-as számon, majd türelmesen vártunk a búgó hangra. A harmadik napon már túl voltunk a harmincadik bejelentésen és a második doboz nyugtatón, de készülékeink olyan csendben voltak, mint Aida címszereplője a Népstadionban. A negyedik napon jó hírt kaptunk, a MATAV üzeni, hogy megjavították a hibát. Na végre, hátha még vonal is lenne hozzá, — mármint a jó hírhez — mivel a készülék a hiba kijavítása ellenére is süket maradt. Kihívtuk hát a Microsystem szerelőjét, azt gondoltuk, az alközpont romlott el. A szerelő egy nappal később, mint ahogy ígérte, megérkezett, es megállapította, hogy a hiba a MATAV hálózatában van. Kezdhettük hát az egészet elölről. Újból 03, majd három nap várakozás. A MATAV szerelője „bravúrosan” elhárította azt a hibát, amit 10 nappal korábban is tehetett volna. Már-már a hepiend következhetne, de kiderült, hogy az alközpontunk is hibás, és még csak egy alkalommal vártunk hiába a garanciális szerelést végző Ráció kisz- szövetkezet embereire.

Lapzártakor a történetnek még nincs vége.

K.L.

3