Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. április / 4. szám
Ismerik Önök a Polgár- mesteri Hivatalt? Beszélgetés dr. Kígyóssy László jegyzővel A képviselőtestület és a hivatal, nevezetesen a Ferencvárosi Önkormányzat képviselőtestülete és a ferencvárosi Polgármesteri Hivatal a polgárok szemében mintegy „összemosódik” - egyiket nemegyszer a másikkal azonosítják, és viszont. Ez a beidegződés, megszokás, mint any- nyi más, ugyancsak a múlt öröksége. Az önkormányzati törvény kimondja: a Polgármesteri Hivatal és a képviselőtestület külön jogi személy. Az elmúlt évben a törvényhozás a helyi önkormányzatok és szerveik számára megfogalmazta a feladatokat és hatásköröket, szabályozta az önkormányzat feladat- és hatáskörét megállapító alacsonyabb szintű jogszabályi rendezéseket, új feladatokat és hatásköröket állapított meg, kötelezővé tette az indokolt anyagi és eljárásjogi, valamint szervezetirányítási korszerűsítéseket. A változásokról dr. Kígyóssy Lászlóval, a Polgármesteri Hivatal jegyzőjével beszélgetünk. Átszervezések, lakóházfelújítások- A testület és a hivatal számára a törvény meglehetősen sok feladatot rótt ki. Hol tart a hivatal a gyakorlati munkában?- A kerületben megszűnt a GA- MESZ, és azokat a feladatokat, amelyeket ez a szervezet korábban harminchét dolgozóval végzett el, most a Pénzügyi Iroda lényegesen kevesebb emberrel látja el, természetesen egyéb tevékenysége mellett. A lakáseladásokat az IKV és az Ingatlanbank helyett egy önálló, tíz fős lakáselidegenítési csoport intézi, így az ügyintézés rugalmasabb és gyorsabb, emellett a hivatal számára lényegesen olcsóbb is.- Az idén megváltozott a kerületi egészségügy irányítása és fenntartása.- Az egészségügyi ellátás az a terület, amellyel a kerület talán minden állampolgára közvetlenül találkozik. A kerületi irányítás és fenntartás ugyancsak plusz pénzügyi feladatokat és szakmai feladatokat jelent, hisz ilyen feladatot eddig nem láttunk el.- A polgárok számára az ingatlankezelés is érzékeny pont, a változtatás szándékáról már adtunk hírt a lapban.- Az Ingatlankezelő Vállalattól átvesszük a lakóházfelújítási feladatkört, a lakóházfelújításokat a Polgármesteri Hivatal önálló irodája fogja szervezni. Áprilisban összevonásra kerülnek a házkezelőségek, s a szerződéskötéseket és az ehhez kapcsolódó feladatokat a házkezelőségek helyett szintén a hivatal fogja végezni. Ezzel kívánjuk elérni, hogy megszűnjön az egymásramutogatás az IKV és a lakásügyi iroda között, mert egy kézbe kerülnek a lakásnyilvántartással, a kiutalással kapcsolatos, és a kiutalás utáni feladatok. Június 30-án megszűnik az IKV mint vállalat, helyette egy költség- vetési szerv jön létre, jóval kisebb hatáskörrel, mint elődje. Mert például a Polgármesteri Hivatal fogja végezni - a Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalaton keresztül - a lakások és más helyiségek bérleti díjának beszedését.- Az IKV meglehetősen nagy apparátussal dolgozott, és tudjuk, nem túl hatékonyan.- Mi minden, az IKV-tól hozzánk kerülő feladatot jóval kisebb létszámmal fogunk megoldani, és bízom benne, hogy rugalmasabban és gyorsabban. A változások - összességükben - perszeazt is jelentik, hogy a megnövekedett feladatok miatt a Polgármesteri Hivatal létszáma a korábbi százhetven fő helyett folyamatosan kétszázötven-kétszázhatvan főre fog nőni. A | megnövekedett feladatok megfelelő szakembergárdát feltételeznek, s egy ilyen hivatalt átlátni, vezetni csak jó szakemberekkel lehet. A munkatársak kiválasztása nem politikai, hanem csupán szakmai szempontok alapján történt és történik, kizárólag a szakmai hozzáértést nézzük. A polgárok az ügyintézés során kerülnek kapcsolatba a hivatallal, az ügyintézéshez pedig szakmailag rátermett emberek kellenek, hisz nem mindegy, milyen kép alakul ki rólunk a polgárok szemében. Átmeneti időszak- Az elmondott változásokkal a Polgármesteri Hivatal átalakulása nyilván nem fejeződik be...- A jogrend, a társadalmi élet átalakulóban van, s ehhez nekünk automatikusan alkalmazkodni kell, a változásokat követni kell. Nap mint nap új törvények, kormányrendeletek születnek, amelyek a feladatokat a hivatal, elsősorban a jegyző hatáskörébe utalják, sokszor azonnali hatállyal, a feltételek megteremtése előtt. Sok gondot okozott eddig, például az útlevélrendelet esetében is, hogy a törvények, rendeletek által kijelölt új feladatok sokszor előbb megjelentek a napi sajtó híradásaiban, mint a közlönyben. Márpedig számunkra csak a közlönyben megjelent törvény szövege lehet a mérvadó... Összegezve, ez a hivatal a jövőben is változni fog. És ahogy 2