Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1992. április / 4. szám

számunkra csak a közlönyben meg­jelent törvény szövege lehet a mérv­adó... Összegezve, ez a hivatal a jövőben is változni fog. És ahogy egyre nagyobb terheket rónak ránk, úgy egyre nő a felelősségünk is, és egyre nagyobb a velünk szemben ta­núsított elvárás is, ez pedig megint csak növeli a felelősségünket. Azt az átmeneti időszakot éljük, amikor a korábban állami hatáskörbe tartozó feladatok fokozatosan önkormány­zati feladatokká válnak. És ezzel nem könnyű megbirkózni.- A változásokat tudja követni az infrastruktúra? Hiszen a fe­rencvárosi Polgármesteri Hivatal épülete a kerületi hivatalok között a legkisebb, legszűkösebb.- A jelenlegi két épületben való­ban nem tudunk megfelelő munka- körülményeket biztosítani a munkatársak számára. Az új dolgo­zókat az IKV önkormányzati tulaj­donná lett helyiségeiben helyezzük el... és ez nagy gondot jelent. A hi­vatalnak van olyan irodája, amelyik­nek három épületben vannak részlegei. Politikai döntés - anyagi felelősség- Egy jól müködö hivatal profi szakembereket igényel, s a nem éppen jó körülmények mellé tár­sulnak-e netán profi bérek?- A Polgármesteri Hivatal dolgo­zóinak átlag bruttó bére tizennyolce- zer forint alatt van. Minden új dolgozót igyekszünk magasabb fize­téssel felvenni, ez azonban bérfe­szültséget okoz a régi, jó szakemberek, a klasszikus közigaz­gatási dolgozók és az újak körében. Az önkormányzati rendeleteket a testület fogadja el, de azokat profi szakemberekkel kell előkészíteni, nekik kell a rendeleteket végrehajta­ni és betartatni, s a törvényességgel az önkormányzati testületet is védik. Ennek az apparátusnak olyannak kell lennie, hogy viszonylag függet­lenné váljon a négyévenként sorra kerülő választásoktól. Az én véle­ményem az, hogy kell léteznie egy kollektív bölcsességnek, de a kollek­tív felelősség ismeretlen kell legyen. A kollektív felelősség csak politikai felelősség lehet, és nem szakmai. Ezért szét kell választani az önkor­mányzati és a hatósági ügyeket. A testület szakmai érvek alapján, a tör­vényességi keretek között hoz meg egy döntést, s ha az szakmailag jól megalapozott, akkor a testület jó po­litikai döntést hozhat a választópol­gárok érdekében. S döntéséért politikai felelősség terheli a hivatal minden dolgozóját.' A jegyzőt is, ő teljes vagyonával felel munkájáért.- Köszönöm a beszélgetést. HERCEG ÁRPÁD Bemutatjuk a Szervezési Iroda vezetőjét 1965-ben születtem Miskolcon. Kis­várdán jártam iskolába, közgazdasági Szakközépiskolát végeztem. 1983-ban az Államigazgatási Főiskolára jelent­keztem, 1987-ben itt szereztem igazga­tásszervezői diplomát. Első munka­helyem a XIII. kerületi - akkor még tanács - igazgatási osztályának szabály­sértési csoportja volt. 1991. júliuában megpályáztam a IX. kerület által meg­hirdetett Szervezési Iroda vezetői állá­sát, melyet elnyertem. Feladatom, - mint a Szervezési Iro­dák feladatai a képviselők munkájá­nak előkészítése, segítése, a testületi ülések előkészítése, technikai lebonyo­lításának megszervezése, a testületi döntések, jegyzőkönyvek megszövege­zése, és ezek eljuttatása az érdekeltek­hez. Hozzám tartoznak a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző titkári teendőinek ellátása. Bakura Járó Ágnes Sajátságos vonása a Szervezési Iro­da munkájának, hogy nem teremt önálló programot, ellenben az egész hivatal működésének - láthatatlan - de nélkü­lözhetetlen eleme. Előkészít, megszervez, részt vesz, feldolgoz és közvetít, továbbít: rész is, és egész is. Rajtam kívül még hatan vesznek részt a Szervezési Iroda munkájában. Több, mint féléves tapasztalatom szerint munkámban eddig a legtöbb gondot - kapkodás, kiegyensúlyozat­lanságok -, a testületi előterjesztések késői beteijesztése okozta. Ha ezt sike­rül kiküszöbölni, a Szervezési Iroda munkája sokkal kiegyensúlyozottabbá válhat. 3

Next

/
Thumbnails
Contents