Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. október / 10. szám
i- Ferencváros -i 1992. október A KERÜLET POLGÁRAINAK LAPJA II. évfolyam 10. szám Alapította az önkormányzat Kedves Olvasó! A TARTALOMBÓL A kétszáz éves múlt Közvéleménykutatás Cikkünk nyomán Pályázatunkra érkezett Dinnyehéj az Ecseri úton? Szeretet A magyar sport bölcsője Jó lenne, ha októberben - mikor e sorokat olvassa — már csak mint egy feledhető álromantikus próbálkozás emléke lenne az augusztusban-szep- temberben elindult járvány, az éhségsztrájk. Járvány, írtam, de kissé morbidan divatnak is nevezhettem volna, hisz terjedése hasonló (volt?), mind hajdanán Seres Dezső Szomorú vasárnapja nyomán a ragályos ön- gyilkosságnak. Álromantikus, írtam, hiszen az 1992-es önkéntes éhezőknek - tisztelet a kivételnek - azon kívül, hogy céljaik követhetetlenek voltak, azokról a megnyilatkozásaik is zavaros ábrándoknak tűntek. Az éhségsztrájk - egyébként - a legjelentősebb fegyver, a legelszántabb emberek fegyvere. Mégis, hatása csak akkor van, ha "bevetése" megdöbbenti a társadalmat, ha a kezdeményező törekvéseit nagyobb tömegek támogatják s olyan nyomást fejtenek ki, mely meghátráltathatja azt (a hatalmat), amely ellen irányul. 1992-ben déli szomszédunkban dúló vérzivatar, a menekültáradat hazánkban és a világban, a háborútól való rettegés közepette viszonylag jelentéktelen ügyekért bejelentett éhségsztrájk nemhogy megdöbbenést nem vált ki az emeberekből, de jó esetben csak szánalmat, egyébként inkább haragot. Mikor nagyon sokan egyáltalán nem saját jószántukból éheznek, mikor nagyobb embercsoportok sorskérdései megoldatlanok, akkor egy-egy "jólszituált" éhségsztrájkoló inkább exhibicionistának, magamutogatónak tűnik, semmint rokonszenvre érdemes hősnek. Jó lenne, írtam, ha októberre ez a jelenség emlék lenne csupán, s inkább a valóban nagy dolgok, a kínzó kérdések megoldása kerülne előtérbe itt is - és szerte a világban... Somogyi Zoltán
