Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)

1991. november / 4. szám

Október 23-án délelőtt 11 órakor az Önkormányzat megkoszorúzta a Kilián laktanya falán elhelyezett emléktáblát Dr. Gegessy Ferenc polgármester emlékezett meg a forradalom eseményeiről és történelmünk alakítóiról „Nehéz helyzetben vagyok, hiszen olyan eseményt kell fel­idéznem, amelyben nem vehet­tem részt, s Önök között nyilván többen is akadnak, akik átélték és tevékeny részesei voltak. A forradalom eseményeinek egy központja ugyanis a Ferencvá­ros volt A fegyveres harcok mér harcba szálltak. A többség a Rá- kosi-diktatúra első napjaitól a rendszer következetes ellenfele volt. Némelyiküket kezdetben félre tudták vezetni a hangzatos szólamok, ám az idő előrehalad­tával belátták tévedésüket. Egyesek a polgári demokráciát kívánták visszaállítani, mások a használta ki egy emberibb társa­dalom- és gazdaságpolitika ki­alakítására. Ezen elképzelésé­ből a külső körülmények meg­változáséval sem engedett, s a forradalom élére állt — bár pon­tosan látta tettének lehetséges következményeit is. Nem kevésbé hősies lépésre . i FOTÓ: KLEER LÁSZLÓ az első napon megkezdődtek, és november 9-éig a kerület la­kosai közül ötvenhármán estek áldozatul. A Mester utca és a Tűzoltó ut­ca környékén fegyveres csopor­tok alakultak, a legfőbb harcok híressé vélt helyszíne a Kilián laktanya volt. Sok és sokféle résztvevője volt a felkelésnek, színházi dramaturgtól lakatosig, egyetemistától katonáig, értelmi­ségiek és munkások egyaránt megreformálható szocializmus eszméiben hittek. Ugyanakkor mind-mind egy célért küzdöttek: a szabad, független, demokrati­kus Magyarország megteremté­séért. Nagy Imre neve összeforrott '56 októberével. A mártírhalált halt miniszterelnök múltján, meggyőződésén felül­emelkedve fokról-fokra nőtt fel feladatához. A diktatúra szigorá­nak enyhülését szerencsésen szánta el magát a Kilián laktanya parancsnoka, amikor felismerte, hogy az egyszerű parancstelje- sitésen túl van egy sokkal fonto­sabb cselekedet: a haza szolgá­lata. A forradalom a hősi harcok el­lenére elbukott, de erkölcsi ha­gyatékát, szellemiségét sem ter­rorral, sem rágalmazással nem lehetett kiirtani a nép emlékeze­téből.” A jövő lakásai — a jövő bérlői Csak derűs, alkotni vágyó, tettre- kész polgárokkal és boldog csalá­dokkal lehet elérni Magyarország ésnépénektalpraállását,megerősö­dését és felemelkedését, mindeh­hez pedig a meleg, békés családi otthon — a lakás nélkülözhetetlen. így mutatkozik be a Magyar Szociális Lakásalapítvány. Az alapítvány székhelye a Ráday utca 34-ben van, az irodavezető Pi- kó Gábor. A Magyar Szociális Lakásalapít­vány igyekszik megismerni, fel­mérni a lakásszféra minden ténye­zőjét, a lehetőségeket. Tájékozódik és tájékoztat. A helyzet ma az, hogy nem sok esélye van az embereknek. A lakáshoz jutás esélyei a piac- gazdálkodásra való áttérés során romlanak — az emberek általános gazdasági helyzetének megfelelő­en. Különösen érezhetők a gondok a szociális bérlakások esetében, hi­szen az állami lakásépítkezés gya­korlatilag megszűnt, és f olytatására nincs remény. A tanácsi lakások nem töltötték be eredeti szociális funkciójukat,mivel indokolatlan el­őnyökhöz juttattak egyeseket, hiá­nyuk ma mégis sokakat sújt. Főleg a fiatalok érzik az első lakáshoz jutás nehézségeit, de még rosszabb hely­zetben vannak azok, akik kevésbé fiatalon kényszerülnek a nulláról újrakezdeni életüket. Az alapítvány munkatársai úgy látják, mivel Magyarorszának szű­kös természeti adottságai vannak és jobbára csak emberi energiával rendelkezhet, a közös boldogulás nagymértékben azon múlik, hogy mennyi társadalmilag hasznos erőt tudunk működtetni. Úgy látják: ha a megszokás és a tehetetlenség elve­szi a helyet a kezdeményezéstől és a tehetségtől, akkor le mondhatunk az ország megújulásáról. S tudják: esetleges adományok­ból természetesen nem lehet foly­tatni a korábbi állami lakás­építéseket. * — Mit tehet ebben a helyzetben az alapítvány? — Lesz néhány éves átmeneti időszak, amikor az alapítvány mini­mális költségvetéssel igyekszik tal­pon maradni, jelen lenni, részt venni a jövő lakáskoncepciójának kiala­kításában. Új szakértői gárda ki­képzésére van szükség, ezt szolgál­ja képzési programunk, amely ter­mészetesen nem egyedüli kíván lenni az országban, hiszen e terüle­ten is versenyhelyzetnek keü kiala­kulnia. Pár év múlva az egyes tár­cáknál is kiválasztódnak azok a szakemberek, akik az átalakulás vezénylői lehetnek. — Hány helyről „vezénylik” ma a lakásügyet? — Most hat minisztériumnak van lakáspolitikával foglalkozó osztá­lya. —A véletlen hozta úgy, hogy az országos alapítvány székhelye a Fe­rencvárosban van: építész-szemmel mit lát a kerületben? — A Ferencváros alapítványi szemmel is jó terep, itt minden meg­található az elegáns belvárosi ne­gyedtől a lepusztult perifériáig. Ez a kerület önmagában legalább annyira differenciált, mint maga az ország. 5

Next

/
Thumbnails
Contents