Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)

1991. november / 4. szám

Nemzetközi Kereskedelmi Központ a Köztelek utcában A Belső-Ferencváros egyik legjelentőseb építke­zése a Köztelek és az Erkel utca közötti 8600 m2-es tel­ken folyik. A külföldi, főleg amerikai tőkével épülő ke­reskedelmi központ több épületegyüttesből áll. Föl­dalatti, 5-600férőhelyes ga­rázs, két darab hétszintes, egy darab hatszintes üvegto- rony-magasságuk üleszke- dik a környező házak hom­lokzati magasságához —, ezenkívül lesz bennük 20 ezer m felületű iroda. Az épületeket részben fedett, részben nyitott passzázsok kötik össze, melyek már­ványburkolatukkal, padja­ikkal, ülőszékeikkel, ková­csoltvas lámpáikkal igényes közösségi pihenőül is szol­gálnak. Az első emeleteket vendéglátóipari létesítmé­nyek és szolgálta tás számára tartják fenn, az alacsony épületek lapos tetején pedig teraszokat képeznek ki, sok növénnyel, örökzölddel. Az utcafrontokon az irodaház — a szomszédos műemlék jellegű lakóházak miatt — magastetős lesz, és minden tekintetben alkalmazkodik az utca hangulatához, míg az üvegtornyok kékesszürke, fényvisszaverő üvegfalak­kal épülnek. A teljes beruhá­zási költség 4 milliárd forint körül lesz. A kivitelezők a 6 emeletes, 16000 m2-es irodaház ala­pozási munkálatait sem fe­jezték be, de máris sok a pa­nasz. Nagy a teherautó for­galom, zajosan a gépek, füs­tös, poros a levegő az építke­zés környékén. A szomszédos házak né­hány lakója kártérítést ka­pott az 1993-ban elkészülő új épület „árnyékvetése”, il­letve más, újonnan keletke­zett — a létesítménnyel összefüggő — hátrányok miatt. A szóbeszéd szerint az Immobüia Rt. nem min­den esetben fizette ki a kárt- szenvedőknek járó pénzt. A panaszok orvoslása és a szó­beszéd tisztázása céljából Hessky Pál az Immobüia Rt. ügyvezető igazgatója, vala­mint Cséfalvay Géza az IBC (Internationel Business Center Kft.) főmérnöke vá­laszolt a,Ferencváros” kér­déseire. — Hogyan jutottak a te­lekhez és ki a jelenlegi tulaj - donos? HP: Ez a terület a Volán Tröszt telephelye volt, amit az Immobüia megvásárolt, majd a Volánnal közösen alakítottunk egy Kft.-t, en­nek tulajdonába került a te­lek. Az így alakultKft.azUni- verzale Bau AG-vel közösen létrehozta az IBC Kft-t, ő a jelenlegi tulajdonos. — Az építkezés elkezdése előtt Önök tájékoztatták a környékbelieket, hogy mit építenek és müyen károk ér­hetik őket? HP: 1989. szeptember 7- én tartottuk az első lakossá­gi tájékoztatót, ahova meg­hívtuk a szomszédos házak lakóit. Erre a fórumra na­gyon sokan eljöttek és az a benyomásom alakult ki, hogy a jelenlevők többsége örült, hogy lebontottuk a Volán garázsát, ahol nem csak óriási teherautó forga­lom volt, hanem autójavítás, alkatrészgyártás is, és az ez­zel járó zaj, füst. — Önök és a környékbeli­ek között kialakult az egyet­értés? CS.G.: A többség tetszését elnyerte az épület terve, no­ha voltak olyanok is, akik jobban szerették volna, ha uszodát, vagy kutyafuttatót létesítüdnk a telkünkön. — Hogyan állapították meg, hogy az új épület mennyire fogja beárnyékol­ni a szomszéd házakat? Cs.G.: A Műszaki Egye­tem szakembereit kértük fel ún. „benapozási”, megvüá- gítási vizsgálatok elvégzésé­re. Ők állapították meg, mely lakások „sérülhetnek” ebből a szempontbó. Ezek bérlőit kártalanítottuk. H. P.: Minden lakásbérlő, aki kárt szenvedhet az épít­kezés kapcsán, kártalanítást kapott. A kifizetett összeg nagyságát a bérlővel és az IKV-val közösen állapítot­tuk meg, majd írásba foglal­tuk. Összesen 26 millió fo­rint kártérítést fizettünk kb. harminc lakásbérlő részére. Általában 8-10 százalékos „sérülést” számoltak ki a szakemberek, de volt olyan eset is, amikor meg kellett szüntetnük a lakást. Ilyen­kor cserelakásról gondos­kodtunk, vagy lakásrész pót­lás fizettünk. — Elfogadták a károsul­tak a kártérítés mértékét? H. P.: Többnyire könnyen megegyeztünk, bár volt né­hány vitás eset, amikor saját rugalmasságunknak kö­szönhetően született meg a megállapodás. Általában igyekeztünk békés megol­dást találni vitás ügyeinkre. 6

Next

/
Thumbnails
Contents