Ferencváros, 1986 (11. évfolyam, 1-4. szám)
1986. július / 2. szám
Minden ajtó kinyílik Azt tartják, hogy a mérnökök — már szakmájuknál fogva is — földönjáró, lehetőségeiket felismerő, realista emberek. Ezek a tulajdonságok bizony igen hasznosak lehetnek a tanácstagok számára is, hiszen jól meg kell fontolniuk, melyek azok a közérdekű vagy egyéni problémák, amelyekkel választókerületünkben mindenképpen foglalkozni kell. Ezt teszi Lerner D. Róbert is, aki civilben a Hajómű- és Festőberendezések gyárának fejlesztő mérnöke. A Vágóhíd utca és környékén több szövetkezeti lakás, régebben épült ház, valamint egy bizony már kopott telep lakóinak tanácstagja. — A tanácstag számára reális veszély, hogy többet vállal annál, amit tenni tud — mondja — bár, ha egy ügyet elvállalok, azt igyekszem elintézni. A hivatalokban, intézményekben ugyan minden ajtó kinyílik, a tanácstag előtt, udvariasan meghallgatják, ám nem biztos, hogy elintézik amit kér. Én még új tanácstagnak számítok, hiszen most először kaptam e megtisztelő feladatot. Megtudom, hogy választói bizalmát — s jó értelemben vett népszerűségét — tulajdonképpen a kamionosoknak köszönheti. A környék lakói bizony örömmel fogadták, amikor az előző tanácstag, Pármai Éva kezdeményezését folytatva, végül sikerült elérni, hogy a Vágóhíd utcáról eltűnjenek a hatalmas monstrumok, és mindaz a zaj, piszok és felfordulás, ami velük járt. Igaz, egyelőre csak a közeli Fék utcába sikerült száműzni őket, ahol egyébként a pilóták részére szintén nincs illemhely, de a Méta utcai parkoló elkészülte után hamarosan innen is továbbállnak. Am ezen kívül is van még elég megoldandó gond errefelé. A többi között az egész körzetet foglalkoztató téma: a Mester utca átépítése, a megnehezedett közlekedési viszonyok, a szomszédos Csemege áruház bővítése, vagy éppen a Vágóhíd utcai házak felújítása. Örömmel nyugtázza, hogy a gondok egy része a fejlődésből, a korszerűsítéséből fakad, de azért persze ezek még gondok maradnak. Van még jónéhány sötét, nedves lakás is, ahol az ott élők békétlensége is megkeseríti a lakók életét. — A viták, veszekedések bizony egy kis alkalmazkodással, a másik fél szempontjainak tiszteletbentartásával elkerülhetők volnának, a kutyások és nem-kutyások összetűzései hasonlóképpen. — mondja. Azonban egyelőre úgy tűnik talán tanácstalan még néhány olyan dologban, amely a környék, a kerület, ha nem is a legnagyobb, de mégis meglévő problémája. — Sok az üres lakás a kerületben — folytatja — igaz, ezek elég rossz állapotban vannak, de a fiatalok akkor sem kapják meg a lakásokat, ha kérik. El kellene érni végre, hogy az elhúzódó hagyatéki ügyeket gyorsabban intézzék, továbbá, hogy több üresen álló lakás a kerület kezelésébe kerüljön. A közelben működik az ország egyik legszebb úttörőháza, három nyári táborunk is van, és mégsem tudjuk lekötni, foglalkoztatni a csellengő gyerekeket. így aztán van velük gond, bizonyítja ezt az óvodai betörés, vagy a szociális foglalkoztatóban történt tűzeset. Sok minden foglalkoztatja tehát Lerner D. Róbert tanácstagot, s a beszámolóra készülve egymás után sorolja a megoldott, és a még megoldásra váró ügyeket. Biztos vagyok abban, hogy a maga csendes, de határozott stílusával, módszereivel, választóival együtt ez utóbbiakat is leküzdi majd. T. A. I. Csak jól érdemes csinálni Az emberek könnyen sütik rá a bukott ember bélyegét azokra, akiket korábbi tisztségükben nem választottak újra. Az indokra már nem kiváncsiak, vagy magyarázkodásnak veszik azt. És a másik oldal? Mitagadás, az újjá nem választott tisztségviselők között akadnak olyanok, akik megsértődnek. Olyannyira, hogy mindenféle társadalmi munkától, vállalástól elhúzódnak, sértődötten, elefántcsonttornyukból figyelik az eseményeket. Pedig nagy szükség lenne rájuk! Tapasztalataikra, tudásukra, hisz még mindig kevesen vannak, akik önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül küzdenek a közös célok eléréséért. — Valóban így van ez — mondja Hegedűs Istvánná, a IX/7-es körzeti népfrontbizottság titkára. — Sokszor néznek a társadalmi munkát végzőkre furcsán a kívülálló emberek. Nem látják a közösségért végzett munka értelmét, jelentőségét, meg aztán úgy vannak vele, hogy miért pont ők, miért pont azt csinálják, amit kellene, amire kérik őket, amikor konkrét, kézzel fogható, azaz zsebben rögtön érezhető eredménye annak nincs. De panaszkodni nem akarok, éppen ellenkezőleg! KézTisztelik, becsülik Ne veszítsék el csüggedésüket, ha valami nem oldódik meg azonnal! — így bíztatja olykor választóit, immár 23 éve Blazsek Andor, a 35. tanácsi választókörzet tanácstagja. 54 éve lakik abban az átlagos Mester utcai lakásban, ahol beszélgetésünket elkezdtük. Amikor pedig kis körsétát teszünk a környéken magam is meggyőződöm arról, hogy ez bizony nagy előny. Szinte minden zugról, házról, fáról tud valami érdemlegest mondani, s ami még fontosabb, a sűrű köszöngetés is azt mutatja, sokan ismerik, becsülik errefelé. A név becsületét még az itt őslakosnak számító család szerezte, ám a személyének szóló tiszteletet már maga alapozta meg. 1956 zűrzavarában a környékbeliek kenyér- és húsellátását szervezte, később pedig, mint manapság is, eredményesen harcol választói érdekeiért. — Tanácsülésen is felteszem azokat a kérdéseket, amelyekre a választ ott remélem. Erről ismernek már — jegyzi meg némi elégtétellel, de nem önelégültséggel hangjában. — Megsúgom magának, hogy olykor még zsarolom is az illetékeseket, így aztán néha gyorsabban intézkednek, talán azért, mert azt gondolják magukban, csak ne jöjjön a Blazsek! Persze nem ez a módszer a jellemző. A problémákat ott kell megoldani, ahol azok felvetődnek, de ha ez ott nem lehetséges, akkor bulldog módjára végig kell járni a hivatalos utat, és tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor az eredmény sem marad el. Az ügyes-bajos dolgok nagyobbik része az elmúlt évtizedekben hasonló; lakóházkarbantartási, tisztasági, házmester- és együttélési problémák egyaránt előfordulnak. A környék lakói is kicserélődtek már azóta, kisebb az összetartás. A lakásügyek szövevényéből — ami régebben a tanácstagi munka jelentős részét tette ki — már kikerültek, de a problémát azért még érzik a tanácstagok is. Maradt azonban elintézendő ügy éppen elég. — Van ideje? — kérdezi, és vastag dosszié- köteget tesz elém az asztalra. Belelapozva, precíz, lényegretörő és praktikus bejegyzésedő titkár vagyok, ugyanúgy, ahogy az egész körzeti bizottság az. Fiatalok vagyunk, tele munkakedvvel, elképzelésekkel. Jó társaság verődött össze. Senkit nem kell noszogatni, kérlelni, mindenkinek megvan a maga reszortja, amiért felel. S ha még a kezdeményezőkészség is nő egy kicsit, úgy igazán elégedett leszek. — Úgy érzi, futja majd a lelkesedésből, ten- niakarásból az ötödik év végére is? — Remélem. De ehhez a saját lelkesedésünknél többre van szükség. Fel kell rázni az embereket a közömbösségből, passzivitásból. Azt hiszem, sikerülni fog. Mert ma már látni, érezni lehet némi érdeklődést, mozgást a körzetben, főként a fiatalok körében. — Ez meglep, hiszen mindenhol azt halljuk, hogy a fiatalok mennyire leterheltek: munka, pluszmunka, család, esetleg iskola, netán egy kis szórakozás . . . Mindemellett jut idő újabban a társadalmi munkára is a körzetben? — Természetesen. Csak nagyon jól kell meghatározni a feladatokat, és körültekintő4 FERENCVÁROS
