Ferencváros, 1986 (11. évfolyam, 1-4. szám)
1986. július / 2. szám
két látok: ki mit kérdezett tőle, milyen választ kapott, hogyan zárult, vagy hova továbbította az ügyet. Megtudom azt is, hogy beszámolóiról — amelyeket lakóházanként, és házcsoportonként tart — pontos dokumentációt vezet, nem valamiféle bürokratikus hajlamtól vezérelve, hanem mert szeretné, ha az érdekeltek mindegyike jól tájékozott lenne. Az MMG Automatika Művek fővállalkozásában — ahol gazdasági vezető és mindenes — megtanulta, hogy eredményesen és gyorsan mindenki megelégedésére csak precízen lehet dolgozni és el lehet kerülni a felesleges szó- cséplést. A kerületben talán ő találkozik legtöbbször választóival, beszámolói mégsem parttalanok. Az udvari kolomp megkongatá- sától kezdve — mert ahol lehet az udvaron tartja beszámolóit — ritkán telik el másfél óránál több idő, mégis eredményesen zárják a rendezvényt. Szelíd haragját zúdítom fejemre, amikor óvatlanul azt kérdezem, hogy egyáltalán mit tud tenni a tanácstag olyan kérdésekben, amikor az már túlmutat nemcsak az ő-, de olykor a kerületi tanács hatáskörén is. Elmondja például, hogy már az alkoholrendelet megjelenése előtt javasolták, hogy reggel ne lehessen szeszt árusítani a vendéglátóhelyeken. Szándékaik találkoztak mások elgondolásaival is, így bizonyára ők is hozzájárultak e rendelet megszületéséhez. E téren persze van még teendő, csupán a szűkebb környéken kilenc szeszárusítóhely létezik még, s környékük sem mindig bizalomgerjesztő. Egy másik téma: a Mester utca fái nagyobb területet kaptak a járdából, s remélhető, hogy ennek segítségével még sokáig gyönyörködtetik majd az itt élőket, védik egészségüket. — Hogy sok időmet köti le a tanácstagi munka? — meditál a kérdésen. A beszámolókra alaposan fel kell készülni, azonban mindez nekem nem munka. Úgy érzem, hogy az eredmények szükségesek jó állampolgári és privát közérzetemhez. (t.) Itt könnyű dolgom lesz, gondolom, mikor megismerkedem Egedy Jánossal, a Hazafias Népfront Kerületi Bizottsága tagjával, a IX/9-es körzeti bizottságának titkárával. Gondolom, hiszen mosolyogva, barátságosan, sőt, rendkívül közvetlenül fogad. De hamar rá kell jönnöm, hogy korai volt az öröm. Riportalanyom húzódozik, mentegetőzik, nem akar nyilatkozni. Beszélgetni? Nagyon szívesen, de nyilatkozni? — Tudom, hogy ez a cikk az elismerés, a megbecsülés egyik formája. De én soha nem vártam ellenszolgáltatást, kitüntetést, dicséretet a munkámért — mondja. — Ezt nem gondolhatja komolyanI — Dehogynem. Azt hiszem, a körzetemben mindenki ismer, sőt — ne tűnjék szerénytelenségnek, de úgy érzem — meg is becsülnek. Nekem ennyi elég. Hisz társadalmi munkáról van szó, nem? — Igen, de az elismerés, azon túl, hogy jólesik, kontrollt is jelent. Visszajelzést, a közösség jelzését, értékelését a végzett munkáról . . . — Igen, ez igaz. Csakhogy nekem kontroll az is, hogy az emberek nem mennek el mellettem szó nélkül, ha valakinek köszönök, biztos, hogy visszaköszön. Nem ritka az sem, hogy valaki megállít az utcán, s pár perc múlva már nyolcan-tízen állunk körben. Mindig van közös téma, megoldásra váró probléma, megvitatásra érdemes ügy. Az, hogy megállnak mellettem, megkérdezik a véleményem, vagy kérik a segítségem, mindennapi igazolása annak, hogy megbecsülnek. Remélem, igazam van. — Minek tulajdonítja a népszerűséget, a megbecsülést? — Népszerűség, Nem tudom, hogy népszerű vagyok-e. Ha igen, akkor talán annak köszönhetem, hogy igyekszem jó kapcsolatban lenni az emberekkel. Fontosnak tartom ezt, mert szerintem jól, szépen élni csak így lehet. Arról már nem is beszélve, hogy társadalmi munkát nehéz a közösségért, de a közösség nélkül végezni. Szükségünk van egymásra. — Ezt hallva már nem csodálkozom azon, amit az imént mondott, vagyis hogy mindenki ismeri a körzetében. — Ez nem csak az elveknek köszönhető. Itt nőttem fel, harminc éve élek a kerületben. Ide köt a munkám is. — Mások is születtek vagy nőttek fel itt, mégsem gondolkodnak hasonlóan. Sokan vándorolnak, vagy legalábbis kívánkoznak el innen. Vajon miért? — Magammal kezdem: itt nőttem fel. Szeretem ezt a kerületet, számomra Ferencváros a világ közepe. Nem akarok elmenni innen. Hogy mások miért kívánkoznak el? Érthető, elfogadható okok miatt. Sajnos sok még a korszerűtlen, kis alapterületű, alacsony komfortfokozatú lakás a kerületben. A fiatalok szebbre, jobbra vágynak. Nem csoda, hogy elkívánkoznak innen. Fájó pont ez, de most reménykedem. Bízom benne, hogy a körzetünkben megszavazott településfejlesztési hozzájárulás egyszer majd jelentős mértékben segít az itt élők közérzetének javításában. Jó lenne, ha még szebbek lennének városrészünk utcái, házai; ha jobbak, korszerűbbek lennének lakásai, üzletei. —Mit tehet ezért egy körzeti titkár? — Egyedül semmit. Vagy nagyon keveset. Ezért van szükség a lakossággal, lakótársainkkal való jó kapcsolatra. De ehhez nem kell titkárnak lenni! Én csak fogaskerék vagyok a gépezetben. Összekötő kapocs a lakosság és a mozgalom között. Úgy vélem, nem is a funkció számít, mert legyen bármi is a megbízatása egy embernek, a fontos az, hogy a munkáját, vállalt feladatát szívvel-lélekkel lássa el. Hogy tudja: részként az egészet kell szolgálnia . . . — pató — en megszervezni végrehajtásukat. Értelmes, elérhető célokat kell kitűzni a fiatalok elé, s akkor jönnek, segítenek. De, ha nem mérjük fel elég alaposan az igényeket, képességeket, könnyen kudarcba fullad a kezdeményezés. Ez pedig elkedvetleníti az embereket. — Minden bizonnyal így van, de vajon elég-e a jól megválasztott cél, a kitűnő szervezés? — Magától értetődik, hogy kell az ember is, akivel, akiért tesszük mindezt. Én szerencsés helyzetben vagyok, mivel születésem óta ugyanazon a helyen, házban élek, ismerem az embereket, az elképzeléseiket, igényeiket, lehetőségeiket, öt éven át voltam tanácstagjuk is, úgyhogy igazán szoros a kapcsolatom velük. Tudom, hogy kedvelnek, becsülnek. Szót tudok érteni velük. — Remélem, nem veszi sértésnek, hogyha megkérdezem: mindezek ellenére miért nem választották meg újra tanácstagnak? — Nem, nem sértődöm meg, sőt rosszul sem esik a kérdés, hiszen alig valamivel maradtam le az „ellenfelem" mögött. Hogy mi az oka? Azt hiszem, alapvetően a körzetmódosítás. Természetes dolog, hogy a másik körzet lakói arra szavaztak, akit ismertek, szerettek. De én is bizalmat kaptam, a szavazatok 46 százaléka rám jutott, és ez azt jelenti, hogy a volt körzetem továbbra is bízott bennem. — Ezt mindig így könyvelte el? Nem fordult meg a fejében, hogy visszavonul, abbahagyja a közéleti tevékenységet? — Nem. Már csak azért sem, mert szerintem az, aki így tesz, csak a tisztségért tett mindent. A pozícióért, a külsőségekért, és az ilyen vonuljon csak vissza! Én nem éreztem vereségnek ezt az egészet. Mint mondtam, továbbra is bizalmat érzek irányomban az emberekben. Ezért szívesen tettem eleget a kérésnek tavaly októberben: elvállaltam a körzeti népfrontbizottság titkári tisztét és tagja vagyok a HNF kerületi elnökségének is. Munkám, megbízatásom tehát van bőven. Az pedig, hogy tanácstag voltam, még előny is, hiszen így érdemben tudom segíteni a kezdőket. Körzetünkben ugyanis nyolc tanácstagi választási kerület van, néhány helyen új tanácstaggal. Tapasztalatból tudom, hogy jólesik nekik a segítség az első lépéseknél, így például az első beszámolóknál is. — Valóban bőven akad munkája. De hogy bírja? Mit szól ezekhez a vállalásokhoz a család, a munkahely? — Valamivel több a munkám, mint ameny- nyi tanácstagként volt, de a családom segítőkész, megértő. Egy gondom van csak: szeretnék továbbtanulni, s ehhez sok időre lesz szükségem. De a társadalmi munkát akkor sem fejezem be. — Nem tart attól, hogy nem megy majd ugyanúgy minden? — Azt hiszem, nem. Az az elvem, hogy ha már csinálok valamit, akkor azt csak jól érdemes. és mire az elképzelésem reálissá, aktuálissá válik, egész biztos, hogy nekem is, s a bizottság többi tagjának is több tapasztalata lesz. Jó szervezéssel, lelkiismeretes munkával pedig biztosan rendben lesz minden. — Pató Zsuzsa — FERENCVÁROS 5 Részként az egészet
