A Ferencváros, 1973 (1. szám)
1973. február
WJBWJMßCii- üfWlK “VCMLIC X Kedves vendéget köszöntött a IX. kerület és Taná- csak október elején. Hatvanhat évi távoliét után először látogatott hazai Saint Louisból a nyolcvanöt esztendős Spitzer Mihály, aki hetvenkilenc esztendővel ezelőtt a Mester utcai iskolában ismerkedett első elemistaként a betűk rejtelmeivel és a számok titkaival. Spitzer Mihály személyes élményei az akkori magyar valóságról 1906-ban, kivándorlása következtében megszakadtak. Ezért nem ismerte a két világháború viszontagságait, a közte lévő időszak keservét és nincs- telenségét, de nem ismerte a Mária Valéria-telepet sem és József Attiláról, a Ferencváros nagy szülöttéről is az új hazában hallott először. Emlékei és élményei ezért az akkori ferencvárosi kiserdőre, meg a Védgát utcára és környékére (ahol gyermekkorában játszott), a Márton és Drégely utcára (ahol lakott) korlátozódik. És most nagy szeretettel beszél gyermekkori emlékeiről, a Józsefvárosról is, ahová polgáriba járt, de a kőbányai sörgyár környékére is, ahol édesapja egy időben dogozott és aki az első világháború előtt visszajött Amerikából, és akinek a sírjára most, hazajötte közben egy nyugatnémet kisvároska temetőjében ráakadt. Könnyes szemmel idézi a múltat és mindég vissza-viszatér a sok évtizeddel ezelőtti romantikára. Most örömmel rótta a régi ferencvárosi utcákat a legidősebb — 58 éves — fiával, aki már a tengeren túl született, menyével, aki vérbeli amerikai nő és nem tud magyarul és velem, aki a rejtelmes múltat és a ferencvárosi emlékeket kutatom és jegyzem fel az utókor számára. A Mester utcai iskolában a jelenlegi igazgatótól kéri számon a tornateremben azt a mászórudat, amelyre sohsem tudott igazán felkapaszkodni, a Bacsó Béla utcai iskolában pedig egyik tanárnak mesél emlékeiből. Az iskolákban megkereste az egykori osztályokat és beült a régi helyére, a mostani padokba. Látogatása, jelenléte nagy élmény volt számunkra. Itt jártakor zajlottak a Budapesti Művészeti Hetek, amelynek keretében könnyező szemmel, a régi melódiákat dúdolva, tekintette meg a Fővárosi Operettszínházban (emlékezetében Somosi Orfeum néven él a.? épület), a néptánc-együttesek gálaestjét. Megtekintette a Vígszínház egyik előadását is és két szemével, valamennyi idegszálával, szeretettel simogatta azt a színpadot, amelyen mint egykori fiatal dalárdista Jászai Mari jelenlétében énekelt. Egyik másik alkalommal ugyancsak a kerületi tanács vendégeként Dobogókőről nézte a szép magyar vidéket, majd a Pilis sokszínű, őszi lombozatú erdőrészleteiben megbúvó kis községeket hasonlította új hazájához, a távoli missouri tájakhoz. Az esztergomi bazilikából kifelé jövet jutott eszébe, hogy éppen október hatodika van, s rögtön közölte, hegy a Saint Louis-ban élő magyarok — akik szeretettel őrzik a magyar haza emlékét — gyászmisét tartatnak az aradi tizenhárom emlékére, és hogy ő nem gondolta volna, hogy ezen a napon magyar földön idézi nagy történelmünket. Majd végig a Dunakanyaron, a szép tájat csodálva mondta emlékeit és Dömö- sön kóstolgatta a régen nem ízlelt halászlét, a Lajos- forrásnál pedig az almás és túrósrétest, de nem egészen olyant, mint amilyet egykoron az édesanyja sütött, mert azt a tésztát úgy húzták, emezt pedig előre készítették. Visegrádon a nagyvillámi kilátó teraszáról pásztázta a Duna áttöréssel ékesített vidékét, de nem búcsúzott, hanem azt közölte, hogy jövőre kisebbik fiával szeretné megismertetni szülőföldjét. Kedves epizódja volt itt-tartózkodásának az az alkalom, amikor a tanács elnökasszonya és vezető munkatársai fogadták. És mert a Ferencváros nem felejtkezik el a hazáját forrón szerető és a magyar valóságra szimpátiával tekintő hű fiairól, Spitzer Mihály az Óhazához való ragaszkodásáért, a hoszú életen át becsületben, negyven évig egy munkahelyen dolgozó és a magyar névnek tiszteletet és megbecsülést szerző munkásságáért — a IX. kerületi tanács emlékérmét kapta ajándékul. Jó szívvel adták, hű szívvel vette. A régi pátria tisztelete és szeretete övezze szép öregkorát. Xantus Zoltán Lakosaink egészségéért Modern toronyházak, lebontásra váró elavult lakások, lassan mozgó gumirádlis kocsit húzó muraközi lovak, új típusú személy- és tehergépkocsik tarka képe jellemző a hajdanában külvárosnak számító IX kerületre. A város határa az elmúlt években kitolódott, de nyomai a múltnak mindennapi életünk szerves részeivé váltak. A perifériás jelleg külsőségei még élnek, de belső lüktetése megváltozott. A lakosság számban megnövekedett, összetételében az egész városéhoz viszonyítva kiegyenlítődött. Ez a kiegyenlítődés iskolázottságban, foglalkozási megoszlásban is megmutatkozik. Ha Budapest egészének fényében vizsgáljuk ezt a kerületet, egy terület van, ahol a perifériás jelleg belső tartalmában szinte teljesen eltűnt, s ez az egészségügy. A távolságok, a régi és az új lakótelepek szétszórtsága, a gyárak, a raktárak, a vágóhidak, fatelepek, munkás8
